Autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá akar átalakulni a Volkswagen, és mint ilyen, mindenféle közlekedési igényt le akar fedni – ebbe beletartozik a légi közlekedés is, egészen pontosan az elektromos meghajtású, helyből felszállni és helyben landolni képes eVTOL-ek piaca is. Kínában az utak zsúfoltsága miatt az előrejelzések szerint a rövid távú légi közlekedés robbanásszerű fejlődés előtt áll, így nem csoda, hogy a kínai részlegen belül kezdtek el foglalkozni ezzel a témával – még 2020-ban. Jelenleg 200 startup és vállalkozás fejleszt eVTOL-t, ezek közül 10 van engedélyezési szakaszban, még egy se kapott végleges repülési engedélyt.

Most készültek el a Repülő Tigris névre hallgató eVTOL életnagyságú makettjével, amellyel még az idén végre akarják hajtani az első repülési próbákat – már felvették a kapcsolatot a kínai hatóságokkal az engedélyek beszerzésére –, és 2023 végétől akarják élesben tesztelni a járművet; még céldátum sincsen azzal kapcsolatban, mikor lehet sorozatgyártású jármű a V.MO Repülő Tigris.

Az alap koncepció szerint 4 embert legfeljebb 200 kilométeres távolságra – 1 óra üzemidő – fog majd szállítani az akkumulátoros-elektromos hajtású jármű, a telepeket a CATL beszállítóval közösen fejlesztették. Rögzített propellereket használ a 11,2 méter széles és 10,6 méter hosszú eVTOL, 8 légcsavar biztosítja a függőleges mozgást, 2 gondoskodik az előrehaladásról.