Steve Saleen 2008-ban távozott az általa alapított és nevét viselő Saleen cégtől, amely aztán az idei év elején került csődvédelem alá a rossz gazdálkodás következtében. A cégalapító pedig most visszavette a számára legfontosabbnak tartott jogokat, a Saleen Automotive név mellett az S7-es szuperautó került a tulajdonába. És azonnal hasznosítja is ezeket, hiszen bejelentették a Saleen S7-es limitált szériás gyártását.
saleen2
Mindössze 7 darab Saleen S7 LM készül majd (20 évvel ezelőtt indult a hét éves győzelmi sorozata az autónak, erre emlékeznek), az első építése már folyamatban van: elkészült az acél térváz és a karbon karosszéria nagyja is. A 2008-ig gyártott változathoz képest egyfelől jelentősen megnövelik a motorteljesítményt, akkor 750 lóerővel zárt a 7,0 literes, V8-as biturbó, most legalább 1000 lóerő lesz a teljesítménye. Ezzel párhuzamosan a felfüggesztést és a fékrendszert is optimalizálják, és modern elektronikus felügyeleti rendszert is kap a kocsi. A hét autó megjelenését teljes egészében a megrendelő kívánságának megfelelően alakítják ki – akár fényezés nélküli karbon karosszériát is lehet kérni –, de ez magától értetődő a több mint 1 millió dolláros vételár ismeretében.

saleen3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!