Még 2012 decemberében abbahagyták a Lada Samara lépcsőshátú változatának gyártását, most, 2013 október elsejével leálltak a háromajtós változat készítésével, és november végén abbahagyják az ötajtós változat készítését is. Ezzel búcsúzik a Lada első saját fejlesztésű autója – az 1976-ban bemutatott Niva még erősen merített a Fiat 124-es licensz kapcsán megszerzett technológiákból.

1984. december 18-én indult a sorozatgyártás, 1985 elején kapták meg az első vásárlók az autóikat. A három/ötajtós karosszériával rendelkező, keresztmotoros, elsőkerékhajtású autót, hazájában Szputnyik, az exportpiacokon Samara néven forgalmazták. A lépcsős hátú változat 1990-es bemutatásakor már hazájában is Samara néven forgalmazták a típust.

Készült belőle Wankel-motoros változat is, amelyet előszeretettel vásároltak a bűnüldöző szervek – magánembereknek nem kellett a sokat fogyasztó és megbízhatatlan autó. Az 1990-es Dakar ralin hetedik, az 1991-esen ötödik helyet elért Lada Samara T3 prototípus egyébként az orosz karosszéria alatt a Porsche 959-es hajtásláncát és annak 3,6 literes, turbós boxermotorját használta – a Lada és a Porsche kapcsolata tehát nem szorítkozott csak a kezdeti fejlesztőmunkára. Kis darabszámban kabriókat is készítettek a Lada Samara alapján, amely egyébként félig még tovább él: a B oszlopnál elvágott karosszériát platóval/dobozzal megtoldott haszonjárművet tovább gyártja a VAZInterService nevű üzem Togliattiban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!