Manapság az emberiség nem szereti, ha a természet úgy működik, ahogy azt évmilliókon keresztül tette, és mindent megtesz annak érdekében, hogy függetleníts magát a történésektől. Télen például különféle járművekkel igyekszik eltüntetni a havat az utakról. Ami nem minden esetben megy jól.

A sószóró gépek alapvető tervezési hiányossága, hogy a síkosságmentesítésre szolgáló anyagot hátul terítik. Ennek megfelelően a jármű kerekei a csúszós útfelületen haladnak, és lejtőn bizony nem a sofőr, hanem a gravitáció utasításainak engedelmeskednek. A korábban összecsúszott autókat sokkal kompaktabb méretűre képes elrendezni a nagy tömegű hókotró.

Az Egyesült Államokban jelenleg ennél nagyobb méretű gépekkel próbálkoznak. A filmen látható homlokrakodó sofőrje ugyan vezetői engedéllyel rendelkezik, de úgy látszik, inkább fagyizni ment, amikor az észt osztották. Alaposan lerendezi a szabályosan leparkolt terepjárót, majd amikor már kiszabadult, a tetejét is megkínálja a kanalával. Az utolsó egy perc lényegében arról szól, hogy akkor most hívni fogja a diszpécsert. Azonban ezen a terepjárón már az se segít.