Rögtön két új befektetője lett a francia PSA-csoportnak, a szakmai befektetőnek számító kínai Dongfeng mellett a francia állam is megveszi a maga részvénycsomagját, mint pénzügyi befektető – akinek azért fontos lesz majd a munkahelyek megtartása is.

A kínai befektető és a francia állam is 800 millió eurót fizet a PSA 14 százalékos tulajdonrészéért, ezzel egy időben a Peugeot család korábbi 25,4 százalékos tulajdonrésze is 14 százalékra csökken, tehát három, egyforma tulajdoni/szavazati aránnyal rendelkező befektető irányítja majd a részvénytársaságot. Az üzlet bejelentésével egy időben az is elhangzott, hogy noha már megvannak az új termékek, de az európai piac gyengélkedése miatt várhatóan csak a tervezettnél egy évvel később, 2016-ban lesz újra nyereséges a cég.

A Dongfeng-gel jelenleg is meglévő partneri kapcsolatot elmélyítik a franciák, közös fejlesztőközpontot hoznak létre a Távol-Keleten, ahol a tervek szerint 2020-ban már évi 1,5 millió Peugeot és Citroën készül majd. A korábban a PSA-ban 7 százalékos tulajdonrészt szerző General Motors megszabadult részvényeitől, de a szakmai együttműködést tovább folytatja a franciákkal. Április közepéig árulják majd el nagy vonalakban a „Back in the Race” mottóval fémjelzett terv részleteit, amelynek célja egy nyereséges autóipari konszern létrehozása lesz – például olyanokra kell gondolni, hogy a jelenleg a Citroën alá tartozó DS almárkát középtávon Audi-ellenféllé akarják fejleszteni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!