A 45. Torinói Autószalon 1963. október 30-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, akik ekkor találkozhattak először a 4 ajtós, azaz Quattroporte Maseratival – formailag és műszakilag mindig is újító volt az olasz márka, de a névválasztással már nem erőltették meg magukat. Az évek során olyan formatervezők készítették a megjelenést, mint Bertone, Giugiaro, Gandini és Pininfarina; újabban a Maserati Centro Stile-ben rajzolják a karosszériát. A versenyautós technika és a Frua által megrajzolt, a Vignale által megvalósított 4 ajtós lépcsős hátú karosszéria az új sportos túraautók közé tartozott (a Facel Vega és a Lagonda Rapide volt az ellenfele), a 230 km/órás csúcssebességgel ma se kell szégyenkeznie az első generációnak.

A második generáció nem volt sikeres, a Citroën SM padlójára felépített Quattroporte II első kerekeit V6-os motor hajtotta, és a kényelmes hidropnaumatikus felfüggesztés se tudta meggyőzni a vásárlókat. Az olajválság miatt nem szerezték meg az európai típusbizonyítványt, mindössze 12 példányt készítettek belőle. Azonban ez az apró – 1 milliárd lírás mínusz – közjáték nem rendítette el a gyárat, és az immár Alejandro DeTomaso tulajdonában lévő márka 1979-ben piacra dobta a Quattroporte III-ast, amelynél az új tulajdonos gondosan ügyelt arra, hogy a Citroën-rokonság minden jelétől megszabaduljon – visszaért a hosszában beépített V8-as és a hátsókerékhajtás. A Maserati márka 60. születésnapjára készült 1986-ban a Quattroporte Royale, 4 elektromos állítású üléssel, minibárral a hátul utazók számára.

Már a Fiat-érában, 1994-ben dobták piacra az ék alakú Quattroporte IV-est, amelyet a kompakt Bituro alapjára építettek fel, így elődjéhez képest 3 mázsával csökkent a tömeg. A biturbó V6-osok mellett 1995-től 3,2 literes V8-as biturbó is választható volt, amivel már 270 km/órás csúcssebességet tudott elérni a limuzin. A Ferrari 1997-ben átvette a Maserati részvényeinek a felét a Fiat-tól, ekkor a gyárat és a típust is modernizálták. A Quattroporte V-ös fél méterrel lett hosszabb, és alapból V8-ast kapott, itt debütált a Skyhook nevű elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás.

Az aktuális 6. generációs 2013-ban dobták piacra, ez már 3,0 literes V6-os turbódízellel is választható volt, a V6-os benzineshez összkerékhajtás is elérhető volt. Egy ideig még velünk marad a Maserati Quattroporte VI-os, de a V8-as biturbótól 2023 decemberében búcsúzunk.

https://youtu.be/4yYalxRAjgw