A 6,2 literes kompresszoros V8-as 807 lóerőt tud, a Demon kapott gombnyomásra aktiválható „magas oktánszámú benzin” üzemmódot, amivel 840 lóerőre nőtt a teljesítménye – ezt azért kell menüből aktiválni, mert a versenybenzin nem kapható a benzinkutakon. Aztán ott van a Hellephant nevű, dobozban kapható motorváltozat, amely 1000 lóerőt tud prémiumbenzinnel, de ezt autóba építve nem kínálják. A blokk és a belső égésű motorok napjai meg vannak számlálva a Dodgenál, hiszen a Stellantis bejelentése szerint 2028-ban kerül sor az elektromos átállásra, az első elektromos izomautójukat pedig már 2024-ben bemutatják. Addig is méltó búcsúra készülnek, hiszen a 6,2 literes kompresszoros V8-as átállítják E85-ös, az USA-ban sok helyen a töltőállomásokon elérhető, 85%-ban megújuló részt tartalmazó üzemanyagra, amely magas alkoholtartalmának köszönhetően 100-105 oktánszámmal rendelkezik, ami a versenybenzinek szintjén van. Ezzel az üzemanyaggal a 6,2 literes kompresszoros V8-as könnyedén 1000 lóerőt teljesíthet, bár könnyen lehet, hogy alacsonyabb számra lövik majd be a tudását – a szériaautók között még úgy is rekordot jelent majd a tudás…