Az idei első félévben több mint 430 ezer személyautó cserélt gazdát határainkon belül, amely 7,4%-kal több 2021-hez képest – derült ki a Datahouse elemzéséből. A fiatal használt autók továbbra is unikumnak számítanak a piacon, az esetek 75%-ában 10 évnél idősebb személygépjárművet vásároltak a hazai vevők. Ennek köszönhetően az autók átlagos életkora változatlanul magas, 15 év feletti! Januártól június végéig összesen 431 570 személygépjárművet vásároltak használtan, ebből a mennyiségből a kereskedések 26%-os részesedést szereztek, összesen 114 167 autót vettek cégektől a hazai kuncsaftok. Elmondható tehát, hogy a belföldi kereskedelmi forgalom továbbra is a magánügyfeleket köti össze, a különböző online kínálati, értékesítési platform gyors üzletkötéseket tesz lehetővé.

Az autókínálat viszont nem sokat javult az elmúlt időszakban, mert kevés fiatal négykerekű frissíti az állományt, mivel jelentősen csökkent az új autó eladások száma, és a flották értékesítésével is kivárnak a vállalatok. A minőségi kínálatra szinte azonnal lecsapnak az érdeklődők, még annak ellenére is, hogy az elmúlt időszakban akár 15-20%-kal is nőttek az autók árai! Ráadásul a történelmi magasságokban járó euróárfolyam miatt a külföldi vásárlók is aktívak a piacon, ők leginkább az 1-2 éves, keveset futott modelleket vinnék ki Magyarországról.
Az első 6 hónap során legtöbben Opelt, Volkswagent és Suzukit vásároltak, de a top 10-ben a BMW, a Mercedes és az Audi is megjelent. A típusok sorrendjében az Opel Astra zárt az élen a Suzuki Swift és a Ford Focus előtt, közvetlenül megelőzve a VW Golfot és a Passatot. A gazdasági nehézségek ellenére luxusautó kategóriában is élénk volt a mozgás: 851 Porsche, 89 Maserati, 29 Bentley, 24 Ferrari és 7 Lamborghini, 4 Aston Martin és 2 Rolls-Royce is gazdát cserélt.

A behozatali oldalon még élénkebb volt a kereskedelem, hiszen 68 965 import használt személyautó kapott új rendszámot idehaza, ami a tavalyi első félévben regisztrált 62 836 darabhoz képest 9,8%-os növekedést jelent. A 400 forint körül „beragadt” forint-árfolyam viszont szinte kettévágta az első 6 hónapot, a második negyedévben ugyanis közel 5%-kal kevesebb használt autót hoztak be az országba, mint január és március között. Június volt az első hónap, amikor az import volumen nem érte el az egy évvel korábbi szintet: 10 712 használt személyautó kapott magyar rendszámot, szemben a tavaly júniusi 11 851-es értékkel.

Forrás: DasWelt Auto, Datahouse, Jóautók.hu