A meglévő hosszmotorok csatlakozásait úgy alakították át, hogy keresztben beépíthetők legyenek

Nem volt könnyű helyzetben a Fiat, miután 1986-ban megvásárolta az Alfa Romeót, ugyanis a márka túlélésének kulcsa a közös padlólemez használata volt. Ebben már volt gyakorlatuk az olaszoknak, az 1987-es 164-es is a Fiat Cromával és a Lancia Themával közös alapokra épült, fejlesztését azonban még az Alfa Romeo kezdte el, és a Saab is a projekt része volt a 9000-essel. A végeredmény egy attraktív és izgalmas újdonság volt. Az sem számított, hogy az első kerekeit hajtotta, hiszen a felső-középkategóriában azelőtt sem sok babér termett az olaszoknak, a 90-es után egyértelműen előrelépésnek tekintették a vásárlók.

A középkonzolt enyhén a vezető felé fordították, jellegzetes stíluselemekkel dobták fel az utasteret, 1995-re javítottak a felhasznált anyagok minőségén

Nem úgy a Fiat Temprával és a Lancia Dedrával osztozkodó 155-öst, amely a rajongók szemében a nyomába sem érhetett elődjének, a hátsókerék-hajtású és transaxle felépítésű 75-ösnek. A két konstrukció közötti eltérések ellenére elsősorban a célközönség szkepticizmusa okozta a 155-ös csalódott fogadtatását, amire a szaksajtó is rátett egy lapáttal, pedig a cégnél érezték a feladat súlyát, és igyekeztek egy vonzó sportlimuzint bemutatni 1992 januárjában. Külsejét az I.DE.A Institute színeiben alkotó Ercole Spada, belsejét Walter de Silva jegyzi. A stúdiótól származó olasz autók közül a 155-ös formaterve a legszenvedélyesebb, a legsportosabb! A Pininfarina-féle 164-esére rímelő ékalak nem csak karakteres, kis légellenállású és hasznos is volt, 0,29-es alaktényezője kedvezőnek, 525 literes csomagtartója tágasnak számított. Bár az anyagminőséget is kritika érte, olyan részletekkel jártak a márkabarátok kedvében, mint a dombornyomott embléma a pedálokon, az enyhén a sofőr felé fordított középkonzol, vagy az egyik legfontosabb, az ideális vezetési pozíció.

A zárat az embléma mögé rejtették, a típusjelzés a frissítés után a lámpa alá került

Hogy mire voltak a legkényesebbek az Alfára vágyók? Természetesen a motorra, amelyből a 155-ös a megjelenésekor négyfélét kínált. Az alapmotor egy 1,8 literes, 129 lóerős, dupla gyújtógyertyás (Twin Spark) benzines volt, ezzel az 1230 kg tömegű limuzin 10,3 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/órás tempóra, és 200 km/órás végsebességre volt képes! A 2,0 literes, 144 lóerős 1 másodperccel volt fürgébb, de a 23 Nm nyomatéktöbblet a mindennapokban is előnyt jelentett. A jól ismert, Busso V6-ossal felszerelt kivitel 2,5 literes volt, befecskendezővel 165 lóerőt adott le 5800-as fordulaton, 216 Nm nyomatéka viszont már 4500-nál jelentkezett, nem is említve a szívhez szóló hangját. Az autó tömege ugyan 1330 kg-ra nőtt, 0-100 km/órás gyorsulása 8,4 másodpercre csökkent.

A turbómotoros, összkerékhajtású Q4-es az egyik legritkább változat, összesen 2701 példányban készült

A kínálat csúcsán a Lancia Delta Integrale hajtásláncával megbolondított Q4-es állt, amely 2,0 literes, 195 lóerős turbómotorral és 3 differenciálzárral felszerelt összkerékhajtással vadította meg a 155-öst. A hajtáslánc plusz elemei miatt a tömege 1445 kg-ra hízott, a csomagtere 410 literre csökkent, cserében 7,5 másodperc alatt sprintelt 0-ról 100 km/órára, és 225 km/órával is száguldhatott a német autópályán, bár a csúcsmodell inkább laza talajon volt elemében. A V6-os és a Q4-es még egy extrát kínált, felárért elektronikusan állítható lengéscsillapítókat is lehetett hozzájuk kérni. A Fiat biztosra ment, és 1993-tól egy 2,0 literes, 90 lóerős és egy 2,5 literes, 125 lóerős turbódízelt is felvett a kínálatba, de együtt is csak az eladások alig 14%-át tették ki.

Az új színekben választható frissített modell nyomtávját és sárvédőit is kiszélesítették. 1995-ben és 1996-ban erősebb, 16 szelepes benzinesekkel újult meg a motorkínálat

Az Európában egyre népszerűbb gázolajosok mellett az anyacégnél az Alfa Romeo motorsportban elért eredményeiről sem feledkeztek meg, a siker érdekében el is határozták, hogy ismét a csúcsra juttatják a márkát, méghozzá ott, ahol a legnagyobb feltűnést kelthetik, a DTM mezőnyében (lásd keretes írásunkat). A versenypályán elért sikereknek hála az utcai autó is felkeltette a rajongók érdeklődését, a Formula sportmodell mellett a piaconként eltérő limitált szériákkal is igyekeztek felpörgetni az eladásokat. Az 1994 decemberében leleplezett modellfrissítéssel tovább javítottak a 155-ös megítélésén. Az első-hátsó nyomtávot és hozzá a sárvédőket is kiszélesítették, közvetlenebbre hangolták a kormányzását, kívülről krómozott pajzzsal és alapáron színre fújt lökhárítóval, belülről jobb minőségű anyagokkal és áttervezett műszerfallal tették vonzóbbá. 1996-tól új, 16 szelepes, 1,6 és 1,8 literes motorokkal újult meg a választék, végül minden igyekezetük ellenére 1998-ig összesen 195 526 példány hagyta el a márka Pomigliano d’Arcóban működő üzemét. Összehasonlításként a vele párhuzamosan futó E36-os BMW 3-as sorozatból 2 745 773 darabot gyártottak, és testvérmodelljéből, a Fiat Temprából, illetve a Lancia Dedrából is több mint a duplája talált gazdára…

SZOLGÁLATBAN
Az olaszok több lehetőséget is megragadtak a 155-ös népszerűsítésére. A Két férfi, egy eset című német krimisorozat főszereplője, Josef Matula (Claus Theo Gärtner) a 75-ösét cserélte le a vadonatúj 155-ösre, majd az 1994-ben indult Rex felügyelő nyomozóját, Richard Mosert (Tobias Moretti) is egy új 155-ös szolgálati autóba ültették. A rátermett zsaru több részben is bizonyította saját és autója képességeit, az osztrák stáb látványos, mégis valósághű autós jeleneteket forgatott. Ezekhez több autót is kaptak az olaszoktól, a 29. epizódig egy Q4-es volt a sztárautó, melyet bizonyos kaszkadőrmutatványok során egy elsőkerék-hajtású modell helyettesített, a dublőr a jellegzetes könnyűfém felnik helyett dísztárcsás kerekeken gurult. A 3. évadtól Rex már egy 2,0 literes Twin Spark ablakán ugrott be a jobb első ülésre.

A PÁLYA ÖRDÖGE
Az 1984-ben elrajtolt Deutsche Tourenwagen Meisterschaft már első szezonjában sem csak német gyártmányokat vonultatott fel, az első 9 évben azonban csupa hazai típus nyerte meg a bajnokságot. Ezt a sorozatot szakította meg látványosan az Alfa Romeo 1993-ban, amikor az Alfa Corse csapat a 155 GTA Superturismóval aratott olaszországi győzelmek után elszánta magát, hogy a DTM-ben is bizonyítson. Az új szezonban két kategóriát indítottak, a 2. osztályba sorolt GTA mellett bevetették az 1. osztályba fejlesztett prototípus versenyautót, a szénszálas vázra épülő V6 Ti-t. A 2,5 literes, 420 lóerős, alumíniumblokkos, titánszelepes V6-os mellett összkerékhajtással is felszerelt csodafegyver kormánya mögé Nicola Larinit és Alessandro Nanninit ültették. Már az első, esős futamon nyilvánvalóvá vált a 155-ösök fölénye, végül egyéni és konstruktőri szinten is megnyerték az 1993-as szezont.