Amióta közlekedünk, van baleset is. Az állam feladata, hogy tisztázza a közlekedés feltételeit, szabályozza jogi rendjét, a felelősség megállapítását. Az egyes embereket is régóta érzelmi, gazdasági és presztízsérdekek késztetik, hogy számukra se legyen közömbös a baleseti felelősség megállapítása. Ezek az érdekek hozták létre a speciális rendőri szakágat, a baleseti helyszínelést.
Hívásra várva
Nem először vagyunk ilyen riporton. A budapesti baleseti helyszínelők ügyeletén vártuk már máskor is a telefonhívást, hogy azután a szirénázó rendőrautón a baleset helyére robogjunk. Mégis megszokhatatlan ez a várakozás. A helyszínelő rendőrök mindig nagy hozzáértéssel láttak munkájukhoz, intézkedtek, jegyzőkönyveztek, mértek, fényképeztek, beszéltek a baleset részeseivel, tanúival, ha lehetett, a sérülttel, és amennyire tudták, igyekeztek megnyugtatni a kétségbeesett embereket. Közben ügyelniük kellett, nehogy újabb balesetet okozzanak a bámészkodók, és valahogy jusson hely a forgalomnak is. Szakszerű ténykedésük megnyugtatóan hatott a végül is kívülálló, de a látványhoz hozzászokni képtelen újságíróra is.
Most is ilyen hívásra várunk a BRFK Közlekedésrendészet, a Hungária közúton. Míg várunk, a kiszámíthatatlan időben, dr. Váry László r. őrnaggyal, a baleseti osztály vezetőjével beszélgetünk a helyszínelői és a vizsgálati munkáról, a rendőrt segítő eszközökről.
– Egy-egy baleset létrejöttében és ennek megfelelően a felelősség megállapításában számtalan apróbb-nagyobb tényező játszik közre. Mi a biztosítéka, hogy ezek a tényezők bele is kerülnek a jegyzőkönyvbe?
– Erre egyszerűen szükség van. A helyszínelők nehéz feladatot látnak el, és meg tudnak felelni a követelményeknek. Jól ismerik a munkájukat, érettségizettek, hivatásos jogosítványuk van, speciális helyszínelői kiképzésben részesültek, és fűti őket a vágy, hogy feltárják a valóságot.
A szerencsétlenség körülményeit csak ők látják, a későbbiekben a vizsgálatot végző rendőr, az ügyész, az ügyvéd, a bíróság is csak abból a papírból tájékozódhat, amit az első feljegyzések tartalmaznak. Ezért kell törekednünk arra, hogy minden életszerű anyagként kerüljön a jegyzőkönyvbe. És nem mondhatunk le arról a célunkról, hogy az eljárás egyre humánusabb legyen, mert a felelősségtől függetlenül a balesetek minden résztvevője bajba jutott ember. Segítségre szorulnak, és nemcsak orvosi segítségre.
– Milyen eszközök segítik a helyszínelőket?
– A századforduló óra nem sokat változott a rendőrség eszköztára, maradt a fényképezőgép, a kréta és a mérőszalag – egészen a legutóbbi időkig.
A képmagnó bizonyít
A polgári életben használt műszaki eszközök között válogatunk – folytatja az őrnagy –, és ha megfelelőt találunk, azt fel is használjuk. Így vezettük be a Budapesti Műszaki Egyetem segítségével a fotogram-metriás mérési módszert. Ez egy olyan kétkamerás fényképező- és rajzológép, amely a hozzá való asztalon elkészíti a helyszín méretarányos rajzát. Gyors és pontos, csak éppen nagyon költséges eljárás, de kísérleti jelleggel már alkalmazzuk.
– Az utcán azért inkább a krétát, a mérőszalagot látjuk.
– A hagyományos eszközök is módosultak. A mérőszalag helyettesítője a guruló távolságmérő, a rendőrnek nem kell segítőtárs az ezzel való méréshez. A fényképező eszközökkel vissza lehet adni azokat a láthatósági körülményeket, amelyek között a baleset történt.
Elsősorban éjszakai baleseteknél, a sajnos elég gyakori gyalogoselütéseknél használjuk a megvilágításmérő készüléket. Alkalmas a jármű által kibocsátott fény vagy a terület általános megvilágításának mérésére, és még arra is, hogy a ruháról visszaverődő fényt mérjük meg vele. Így a későbbi bizonyítási kísérletkor létre lehet hozni az eredeti körülményeket.
Többször is előfordult, hogy a jobbra kanyarodó autóbusz gyalogost gázolt. Egy képmagnó kameráját a buszvezető homlokára rögzítve megállapítottuk, hogy a volán mögött ülő nem lát ki, a gyalogos takarva marad. Észrevételünket figyelembe véve, a gyár módosított a jármű kiképzésén.
– Hónapok telhetnek el, mire sor kerül a bizonyítási kísérletre. Hogyan lehet a baleset körülményeit újrateremteni?
– Nemrég például egy esős időben bekövetkezett balesetet „játszottunk el” újra. A Közterület-fenntartó Vállalat fellocsolta az utat, de még a tűzoltók segítéségre is szükség volt. Tömlőikből annyi vizet locsoltak a mozgó autóra, amennyi azon a napon az esőtől jutott a kocsira, az ablakokra…
Baleset
Megszólal a telefon. Felüvölt a sziréna, robogunk, rést hasítva a forgalom szövetében. A mentők még gyorsabbak voltak, a mozgó műtő már indulásra készül. A Népköztársaság útjának külső szakaszán, a Városligetben, gyalogost ütött el egy autó. „A gyalogos nőnek csak könnyebb sérülései vannak” – mondja a mentőorvos, mielőtt elindulnak a kórházba. A Wartburg vezetője sápadtan, remegő lábbal, hevesen gesztikulálva válaszol a kérdésekre, meséli a történteket. A helyszín is bőven informál, a féknyom, a zebrára hullott vércseppek, a kocsi oldalán alig észrevehető karcolások, az ablak porába rajzolódott ujjnyomok szinte mindent elmondanak. Ezúttal szemtanúk is vannak. Egyöntetűen állítják, hogy a gyalogos lépett vigyázatlanul az útra. A nő ösztönösen felrántotta a kezét, ettől az ujjnyomok az oldalablakokon, a védekező mozdulat pörgéssé gyorsult, a kocsi mellé bukott.
Egy féknyomból ki lehet számítani a kocsi fékezés előtti sebességét. Bármelyik szakértő meg tudja mondani, hogy egy bizonyos féknyomhosszhoz, bizonyos burkolaton, bizonyos típusnak mekkora lassulása tartozik. De hogy éppen ennek az autónak, ezen a napon, ezzel a terheléssel, abronccsal, keréknyomással és mindennel együtt is mi volt a sebessége –, azt a motométer, a lassulásmérő készülék számítja ki. Már elkészült a jegyzőkönyv, az alkoholszondás próba van hátra. Az összeverődött tömeg szorosabbra zárul, mindenki kíváncsi az eredményre. A szonda kristályai – mint várható is volt – szeszmentes leheletet tanúsítanak. A rendőr most a lassulásmérő műszert köti be. A kocsi felgyorsul, azután földre szorított orral hirtelen befejezi a rajzolást, a papírról leolvasható a lassulás mértéke. Az is, hogy a wartburgos jóval a sebességhatár alatt vezette járművét.
„Ritka az ennyire egyértelmű eset – magyarázza a rendőr, amikor visszaadja az autós vezető engedélyét. – Mielőtt továbbmenne, pihenjen egy kicsit, sétáljon a ligetben” – tanácsolja a csak nagyon lassan csillapodó férfinak.
Ismét az ügyeleten vagyunk. A várakozás perceiben a baleseti osztály vezetője saját találmányukkal, a hallhatóság mérésére kifejlesztett eszközzel ismertet meg.
– Az MTA akusztikus szakembereinek és felszerelésének segítségével, magnórendszerrel vizsgáltuk, hallhatta-e a balesetező autó vezetője a mentő szirénáját. A fogaskerekű végállomásánál megtartott kísérletkor még a vasút indítócsengőjét is bekapcsoltattuk, mert ez is része a környék zajának.
Szerencsés baleset
Az újabb hívás a Nagykörútra, az Emke-szálló elé szólít. Gyermeket gázoltak – ennyit tudunk, és azt, hogy motorkerékpárral. Lehet még gyorsan haladni Budapesten – igaz, kék fény és üvöltő sziréna segítségével. Az autósok nagy leleménnyel nyitnak utat. Az elgázolt kislány egy presszóban fagylaltozik, egy járókelő hívta meg. A gyerek térdén fehér kötés, apró horzsolásait már ellátták a mentők. Szerencséjére, a lánckorlát alól a majdnem álló motorkerékpárnak szaladt, épp csak elesett, más baja nincs, csak a nagy ijedtség. A jegyzőkönyvnek, a fotóknak most is el kell készülniük, aztán a 10 éves lány rendőrautóval utazik hazáig.
Az ajtót nyitó nő elsápad, amikor meglát minket. A rendőr röviden elmondja, mint kerültünk ide, és többször is visszatér a mondata: „Kérem, be bántsa a kislányt.”
Megvárjuk, míg a nő is, a kislány is lecsillapodik, indulunk tovább. Úgy látszik, tovagyűrűző eredménnyel kár, amit szaknyelven így neveznek: az eljárás humanizálása.
Földvári András
Favics Péter felvételei
