Gömbölyded formavilágával szorosan kötődik a 90-es évekhez, a Twingo története azonban a 80-as évek elejére nyúlik vissza, amikor a Renault elkezdett dolgozni a 4-es utódján. A cél egy hasonlóan egyszerű, olcsón előállítható és praktikus autó volt, utóbbit a helykihasználás javításával próbálták elérni. A francia kormány által támogatott Eco 2000 program keretében több tanulmányautó is készült, a kutatások alapján egyre világosabbá vált, hogy egy egyterű felépítésű apróságra lesz szükség.
A W60-as prototípust Marcello Gandini tervezte, ablakán már látható volt a jellegzetes törésvonal, amely később a Lamborghini Diablón valósult meg. Mivel a kormány leállította a program finanszírozását, a Renault is szüneteltette a fejlesztést, de nem kellett sokat várni a folytatásra, mert a Ford Sierra egyik tervezőjeként ismert Patrick Le Quément érkezésével párhuzamosan nem csak a dizájnrészleget szervezték át, hanem a városi miniautó projektet is folytatták, most már X-06 néven. A feladat legnehezebb része az volt, hogy a kész autót az 5-ösnél is olcsóbban kellett kínálni, el kellett érni, hogy ne rontsa a már befutott kisautó piaci helyzetét, és még bevételt is kellett termelnie a cégnek. A projektre 3,5 milliárd frankot szántak, tudták, hogy minden lehetséges módon csökkenteni kell az autó gyártásának költségeit, amit már meglévő alkatrészek beépítésével, illetve olyan bocsánatos trükkökkel értek el, mint a vezetőoldali tükör konzolján elhelyezett antenna, amely jelentősen rövidebb kábelezése miatt önmagában érdemi összeget spórolt.
Le Quément már határozott elképzelésekkel látott munkához, a külső tervezését ugyan Jean-Pierre Plouéra, az utastérét Gérard Gauvbry-ra bízta, konkrét instrukciókkal vezette a kezüket. Meggyőződése volt, hogy nem elég a funkcióra koncentrálni, hanem a stílusra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Célja egy ikonikus karakterű mini egyterű piacra dobása volt, ez azonban heves ellenállást váltott ki az igazgatótanácson belül. A tehetséges formatervezőt és magát a projektet is támogató elnök, Raymond Lévy szimpatizált a bohókás arculattal, neki köszönhető, hogy a Twingo végül zöld utat kapott, és eredeti formájában leplezték le az 1992-es Párizsi Autószalonon. A szellemes név az autóiparra szakosodott, német reklámszövegíró, Manfred Gotta ötlete volt, aki a twist, a swing és a tangó szavakat kombinálta. Bár már a kiállításon 2240 előjegyzés futott be rá, a piaci bevezetésre egészen 1993 áprilisáig kellett várni.
Kezdetben csak 4 szín közül lehetett választani, bár a jellegzetes piros, kék, sárga és zöld egyenként is különlegesnek számított. A minimalista felszereltség említésre érdemes extrát nem kínált, októbertől harmonikatetővel is szállították. Az 1239 köbcentis, 54 lóerős C3G motor bevált alapokra épült, a motorcsalád 1962 óta a márka kínálatának része volt. Az alig 800 kilós önsúly ellenére 14,0 másodpercre volt szüksége a 0-100 km/órás gyorsuláshoz, végsebessége éppen elérte a 150 km/órát. Ez persze tökéletesen megfelelt az eredeti elképzelésnek, a Twingót ugyanis tudatosan nem az egyetlen, inkább második autónak szánták a Párizshoz hasonlóan zsúfolt városokba. Nem is került sokba, bevezetésekor 55 000 frankot, mai árfolyamon nagyjából 8400 eurót kért érte a Renault. Ezért a pénzért cserébe nem csak cuki, hanem sokoldalú autócskát adott.
Bár első ránézésre mindenki meglepődött a kinézetén, a szaksajtó is pozitívan számolt be a sarkokba kitolt kerekeknek köszönhetően tágas utasteret, puha tömésű, hátul sínen tologatható, sőt, a támladöntéssel fekvőfelületté alakítható üléseket, a nagy üvegfelületeknek hála sok fényt és egyszerű felépítésénél fogva olcsó fenntartási költségeket kínáló Twingóról. A vezetési élmény egyenlő volt a könnyű kezelhetőséggel és a franciásan lágy hangolású futóművel, és pont ez kellett a vevőknek, akik 1995-ben már félmillióan voltak!
Az évek során folyamatosan nőtt az elérhető kényelmi és biztonsági extrák száma, ezzel párhuzamosan a Twingo biztonságán is javítottak. 1996-ban az 1149 köbcentis, 58 lóerős D7F motor volt az újdonság, az Easy nevű automata kuplung helyett pedig hagyományos automatával is kínálták. 2001-ben a 16 szelepes 60, majd 2004-től 75 lóerős D4F motorra váltottak. 2007-ig 2 478 648 példány készült, gyártása Kolumbiában folytatódott.
