A Peugeot nagy esélyt szalasztott el a győzelemre, hiszen az első nap végét még az első helyen záró Marcus Grönholm kiesett. Az oroszlános becsületet Harri Rovanperä mentette meg az ezüstérmes helyezéssel. Francois Duval állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Nagyon nehéz versennyel mondott búcsút a világbajnoki ralimezőny az idei évadnak. Az Ausztráliában elrajtoló 63 autóból 32 kiesett, köztük három WRC is. Ezen a versenyen így az idén bevezetett “szuper rali” szabály nagyon jól jött a csapatoknak és a nézőknek is. A kiesett pilóták tapasztalatokat gyűjthettek és tesztelhették autóikat, és a nézőknek sem kellett “elvonási tünetektől” szenvedniük.

A verseny nagyon érdekesen alakult, hiszen az első négy helyen ismert és tapasztalt pilóta ért célba, míg az első tízben nagyon sok “N” csoportos autót találhatunk, kevésbé ismert nevekkel.

Az Ausztrál rali a versenynaptár egyik legnehezebb versenye, s a 30 fokos meleg mellett gyors, murvás utak tettek próbára gépet és embert egyaránt. A Peugeot Sport számára felemásan sikerült a hétvégi futam. Harri Rovanperä gyorsan és megbízhatóan vezetett végig, s 307 WRC-je végig hibátlanul üzemelt a rali három napja alatt. “Jól sikerült a rali számomra. A legfontosabb az, hogy az autó nagyon megbízhatóan ment, így lehetőségünk volt az élvonalban harcolni. Egy ilyen nehéz év után jó, hogy szép eredménnyel zártuk a versenyt!”

Marcus Grönholmmal kapcsolatban azonban már nem mondhatóak el ilyen szép dolgok. A finn pilóta a második nap reggeléig vezetett a versenyben, mígnem letért autójával az útról és becsapódott a fák közé. Bár az autó nem lett totálkáros, a motor mégsem indult újra. Grönholm végül az utolsó napon ismét akcióba tudott lendülni – az új “szuper rali” szabályoknak köszönhetően – de a 24. gyorsasági szakaszon “ismét” kiesett. Grönholm megsérült és kórházba kellett szállítani további vizsgálatokra. “Nagyon csalódott vagyok, mivel az autó gyorsasága és megbízhatósága adott volt a győzelemhez. Ráadásul a 307 WRC-vel végzett kemény munka elkezdte meghozni a gyümölcsét. Ez jó jel a jövő évet tekintve, amikor is teljes erővel azon leszünk, hogy megnyerjük a világbajnokságot!” – szögezte le magabiztosan a finn oroszlános.

A 2004-es Ausztrál rali végeredménye:

1. S Loeb Citroën Xsara 3:39:46,8 2. H Rovanperä Peugeot 307 WRC + 01:55,1 3. F Duval Ford Focus + 03:40,2 4. M Hirvonen Subaru Impreza + 06:00,4 5. C Atkinson Subaru Impreza + 16:55,6 6. X Pons Mitsubishi Lancer (N) + 17:36,1 7. C Crocker Subaru Impreza (N) + 17:43,3 8. T Arai Subaru Impreza + 19:32,3 9. N McShea Subaru Impreza (N) + 19:55,7 10. M Baldacci Mitsubishi Lancer (N) + 22:56,3 A világbajnokság végeredménye: Pilóták 1. S Loeb 118 pont 2. P Solberg 82 pont 3. M Martin 79 pont 4. C Sainz 73 pont 5. M Grönholm 62 pont 6. F Duval 53 pont 7. M Hirvonen 29 pont 8. H Rovanperä 28 pont 9. J Tuohino 16 pont 10. F Loix 9 pont Konstruktőrök 1. Citroën 194 pont 2. Ford 143 pont 3. Subaru 122 pont 4. Peugeot 101 pont

A Rali Világbajnokság mezőnye ezután rövid pihenőt tart, hiszen a 2005-ös szezon ismét a hagyományos Monte-Carlo ralival veszi kezdetét 2005. január 20-23.-án.