A monacói futam kurtán-furcsán ért véget két héttel ezelőtt. Lewis Hamilton biztos első helyét kellett feladja csapata rossz taktikája miatt. A brit pilóta csak harmadik lett Nico Rosberg és Sebastian Vettel mögött. Nico Rosberg így két győzelmével – Barcelonából és Monacóból – már csak eggyel van lemaradva Hamilton három futamgyőzelmétől. S zsinórban megszerzett két győzelmén felbuzdulva akár harmadik győztes trófeáját is begyűjtheti a hétvégén a német pilóta. Hamilton azonban nem adja könnyen a győzelmet. Kanadát szereti és megrázva magát ott szeretné megmutatni, hogy igenis ő a mezőny legjobb pilótája.
„Azt hiszem, amit el kellett mondani Monacóról, az már elhangzott. Nagy csalódás volt számomra, és a csapat számára is. Tanulunk belőle és együtt lépünk tovább, ahogy mindig is tesszük. Csak szeretném magam mögött tudni, magabiztosan rajthoz állni és sikert elérni. Ehhez nem is találhatnék jobb pályát, mint a montreali.” – szögezte le magabiztosan Hamilton, aki 2007-ben nyert itt egyszer a McLaren színeiben.


2014-ben Kanadában Daniel Ricciardo a gyengélkedő Renault motorral hajtó Red Bullal megszerezte pályafutása első Forma-1-es győzelmét egy drámai versenyt követően. Mindjárt a verseny rajtja után egy baleset borzolta az idegeket. A Marussia két pilótája összekarambolozott és tele lett a pálya törmelékkel. A biztonsági autó mögött körözve kezdte így el a mezőny a versenyt. A szezon addigi eredményeiből kiindulva azt várta mindenki, hogy vajon a második helyről rajtoló Lewis Hamilton ki tudja-e előzni egyik kedvenc pályáján csapattársát, Nico Rosberget. Sokáig le is foglalta a nézőket a két pilóta csatája, ami végül azzal ért véget, hogy Lewis Hamiltonnak fel kellett adnia versenyt hátsó fék problémákkal.

A verseny felénél mindkét Mercedes elerőtlenedett, mint később kiderült a vezérlőelektronika melegedett túl az autókban. Hamilton kiesése után a még mindig az első helyen autózó, de már a gyenge motortól szenvedő Nico Rosberget így könnyedén előzte ki Daniel Ricciardo, s szerezte meg az első helyet. Idén szinte esélytelen, hogy a Red Bull pilóták bármelyike dobogóra állhat majd, nem is beszélve a győzelemről. Az eddigiek alapján Mercedes pilóták és valamelyik Ferrari versenyző állhat majd a kanadai dobogó tetején. Kimi Raikkönen kevésbé esélyes, hiszen eddig Vettel tett le többet az asztalra. Bár Arrivabene csapatfőnök teljesen elégedett a finn pilóta teljesítményével, az újdonsült apuka már nem ilyen optimista. „Nyilvánvaló, hogy át kell gondolnunk, hogy mi nem jó az időmérő edzés során. Ki kell hozunk a legtöbbet az autóból, hogy helyeket nyerjünk. Remélhetőleg az év hátralévő részében fejlődhetünk és a versenyt sokkal könnyebbé tehetjük. Vasárnaponként láthatólag gyorsak vagyunk, de rossz helyről rajtolva nem sokat tehetünk.” – szögezte le.

A hétvégi Kanadai Nagydíjon fontos szerepet játszik a motorerő. A Ferrari és a Honda ezért felhasznál a motorfejlesztési zsetonjából a hétvégi nagydíjra. (Mint ismeretes év közben lehet motorfejlesztéseket végrehajtani különböző ütemezésben a kiosztott 32 zseton erejéig). A McLarennél már Monacóban tisztában voltak azzal, hogy a csapat továbbfejlesztett motorokkal utazik el az elkövetkező három motorerő szempontjából meghatározó pályára: Montrealba, a Red Bull Ringre és Silverstone-ba. A Ferrari esetében azonban nem egyértelmű, hogy már Kanadában, vagy csak az utána következő Osztrák Nagydíjon vetik be a továbbfejlesztett motorjukat. A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.

Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén mindössze péntekre jósoltak kis százalékban esőt, a szombati időmérő edzés és a vasárnapi futam száraz körülmények között zajlik majd nagy valószínűséggel. Az itt jellemző változékony idő azért megkeserítheti a csapatok dolgát.

A verseny és a pálya

A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kemény kanadai tél miatt helyenként buckás a pálya, így ezt figyelembe kell venni az autóbeállításkor. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók.

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 7.-én helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1”13.622-es időeredménnyel.

2013-ban Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. Az ausztrál pilóta ideje 1:39:12.830 volt. A második helyen Nico Rosberg (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Sebastian Vettel (Red Bull) szerezte meg.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!