Ezzel 2000 márciusa óta veretlen maradt az R8-as Sebringben. Dr. Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy az ingolstadti márka a versenypályán is bizonyította, hogy valóban „a haladás technikája”. A rendkívüli sebesség ellenére az ADT Champion csapat R8-asa a legkisebb műszaki probléma nélkül futott 12 órán keresztül box kiállás nélkül.

A verseny elején az Audi R8 a leggyorsabb MG Lola versenyautóval felváltva vezetett, mindemellett az R8 megbízhatóságának köszönhetően, a két R8 20 körrel előzte meg az MG Lolát, mely számos technikai problémával szembesült. A verseny végén csupán tized másodpercek választották el a két R8-ast egymástól, végül Tom Kristensen, JJ Lehto és Marco Werner futott be elsőként, megszerezve ezzel az első hazai győzelmet az ADT Champion Racing csapatnak Sebringben.

Frank Biela, Allan McNish és Emanuele Pirro mindössze 6.365 másodperccel maradtak mögöttük. Tom Kristensen számára különleges győzelmet jelent Sebring, hiszen hatodik pilótaként Olivier Gendebien, Phil Hill, Mario Andretti, Hans-Joachim Stuck és Frank Bielát után háromszoros Sebring győztesnek mondhatja magát.