Sawa Yoshihiro, a Lexus elnöke szerint nem sok vásárló hajlandó elfogadni a mai akkumulátor-technológia által jelentett korlátokat, ezért egyelőre nem fognak piacra dobni akkumulátoros-elektromos autót. Persze a márka az anyacég Toyota segítségével dolgozik a megoldáson, amelyet majd megfelelő időben – értsd pénzügyileg is sikeres lesz – piacra dobnak.

Addig pedig a jelenleg is elérhető hibrid modelleket kínálják a vásárlóknak, Alian Uyttenhoven, a Lexus európai vezetője azt mondta, hogy a hibridekről rögtön az elektromos autókra váltanak, kihagyják a hálózatról tölthető hibrideket. Ezekkel az a baj, hogy drága az előállításuk, és ha nem tölti az ember állandóan a korlátozott elektromos hatótávolságot adó akkumulátort, akkor nem is takarékosabbak az egyszerű hibrideknél. Ráadásul a Lexus megfizethető elektromos autót akar kínálni, azaz a 40 000 euró alatti árat célozták meg, hiszen ebben az árkategóriában értékesítik a prémiumautók felét, itt lehet gazdaságos értékesítési darabszámot elérni. Várhatóan a CT200h-t váltó, az NX-nél kisebb méretű szabadidő-autóból készül majd az első akkumulátoros-elektromos Lexus, valamikor 2020 környékén, és nem sokkal később tüzelőanyagcellás járművet is kínál majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!