Alumínium karosszériás miniautóként kezdte az Insight, a második generációs hibrid már hagyományos felépítésű ferdehátú kisautó volt, a jövő év végén nagy kategóriás limuzinként hozza vissza a nevet a Honda. Csak a Detroiti Autószalonon kerül sor a leleplezésre, addig csak ezek a fényképek állnak a rendelkezésünkre.

A technikáról annyit mondanak, hogy a Honda két motoros hibrid hajtását kapja majd az Insight, illetve hogy a fogyasztása a vetélytársak kompakt hibridjeivel lesz egy szinten – maga az autó mérete alapján nagyobb kategóriába tartozik.

A kínálatba a Civic fölé pozicionálva illesztik be az új autót, amellyel kapcsolatban még annyit mondanak, hogy azzal a hagyományos autók vásárlóit próbálják megnyerni, így sokkal nagyobb értékesítési darabszámot akarnak elérni a hasonló méretű Clarity hibridnél. Még a prémiumjelző is elhangzik a Honda Insight belső kialakításával kapcsolatban, erről azonban csak a december 16-i bemutató után tudunk majd fényképekkel szolgálni.