A csapatnak a kontinenst átszelve olyan erőt próbáló feladatokkal kell szembenéznie, mint a hegymászás, futás, túrázás, biciklizés és evezés. Céljuk, hogy próbára tegyék fizikai és érzelmi tűrőképességüket, illetve, hogy az embert formáló élmények segítségével még jobban megismerjék önmagukat. Az Old Spice Afrika expedíció feladata többek között a Kalahári sivatagot átszelő futás, hegymászás, evezés a Zambézi folyón, valamint Afrika legmagasabb hegye, a Kilimandzsáró (5895 m) megmászása.

Miután két hónap alatt kerékpárral, futva és kajakozva túljutottak az Afrika déli részén, az Old Spice Afrika expedíció megérkezett a Kilimandzsáróhoz, Afrika legmagasabb hegyéhez. A közel 6000 méter magas csúcs valódi kihívást jelent az emberi szervezet számára. Emellett azonban a mentális felkészülés is elengedhetetlen, különösen, ha rossz időben kell a hegyet megmászni. A 7 sportolóból álló nemzetközi csapat 2007. május 11-én reggel 7:25-kor  érte el az 5895 méter magas Uhuru csúcsot. Magyarországot Hídvégi-Üstös Pál képviseli, aki egyben az Old Spice Afrika expedíció vezetője is. Az esemény névadó szponzora, valamint az expedíció hivatalos dezodor márkája az Old Spice.

A Kilimandzsáró meghódításának fizikai és mentális kihívásain túl az Old Spice Afrika expedíció tagjainak volt még egy különleges és egyedi feladatuk is. Ezek a tapasztalt sportemberek elsők között próbálhatták ki az Old Spice új variánsát, a Kilimanjaro-t, melynek illatvilága a citrus friss aromáját idézi. Az új Old Spice Kilimanjaro termékcsalád deo spray-t, deo stift-et, izzadásgátló clear gel-t, illetve izzadásgátló krémet tartalmaz. Hídvégi-Üstös Pál szerint az emberi közérzet fenntartása Afrikában még komplexebb: „Extrém körülmények között a test komfortérzete még inkább fontossá válik. Az új Kilimanjaro deo stift még utunk legkimerítőbb helyzeteiben is biztosította azt a frissességet, amire szükségünk volt.”