Ezzel az eredménnyel Grönholm feljebb lépett és Markko Martinnal megosztva harmadik a világbajnoki ponttáblán. A második helyen a fordos Martin, míg a harmadikon az Argentin-győztes Carlos Sainz ért célba.

Grönholm már a nyitó napon átvette a vezetést, s ezután a Peugeot dominanciája megkérdőjelezhetetlen volt. Összességében a 307 WRC tizenötször volt a leggyorsabb a gyorsasági szakaszokon, s már az első gyorsasági szakasztól fogva a mezőny élére állt. “Oly sokáig vártunk erre!” – mondta mosolyogva a finn oroszlános a finisben. “Nem voltam teljesen magabiztos a rali elején, de egyre jobb és jobb érzések kerítettek hatalmukba és képesek voltunk megtartani a vezetés anélkül, hogy túl sokat kellett volna ezért kockáztatnunk. A második napon fellépő probléma a sebességváltóval egy kicsit aggasztott, mivel ez azt jelentette, hogy a csúcssebességünket 160 km/órára kellett limitálnunk. Ezzel azonban kevesebb időt vesztettünk mint gondoltam, így az utolsó nap már biztonsági autózást mutattunk be, de mégis gyorsak maradtunk.” – szögezte le.

Grönholm mellett azonban a két másik Peugeot-pilóta – Harri Rovanperä és Sebastien Lindholm – is szépen versenyzett, annak ellenére, hogy mindketten kiestek a versenyből. Rovanperä volt az első, aki megmutatta, hogy mire is képes az oroszlános autó, amikor is a verseny elején vezette a mezőnyt. Később, a hatodik gyorsasági szakaszon hibázott (nagyon gyorsan hajtott és egy balkezes kanyart túl gyorsan vett be, így autója megpördült és nagyon megsérült) és kiesett. A második nap elején Lindholm is hibázott és kiesett. Lindholm az új “Szuperrali” rendszernek köszönhetően azonban rajthoz állhatott az utolsó napon.

Markko Martin szép revansot vett az Argentínában elszenvedett balesetét követően. S bár bevallotta a Finn rali előtt, hogy nem épült fel teljesen a balesetből, mégis mindent beleadott és pályafutása legnehezebb versenyén végül a második helyre hozta be autóját. A Ford jól választott, hogy JanneTuohinót ültette be a második Focus volánjához, hiszen helyi “kapcsolata” végül a két citroënes pilóta mögött az ötödik helyen ért célba.

A Citroënnek ismét jól sikerült a versenyhétvégéje. Az első napi nehézségeket leszámítva elégedettek lehetnek az eredménnyel. Sainz és Loeb az itt megszerzett harmadik és negyedik helyezéssel elősegítette, hogy a Citroën megőrizze vezető helyét a konstruktőrök között.

A Skoda bizonyosan nem bánta meg, hogy ismét feltűnt a világbajnoki raliversenyek porondján, hiszen skandináv pilótája, Jani Paasonen briliáns teljesítményt tett le az asztalra. Paason ugyanis a hatodik, pontszerző helyre hozta be a mlada-boleslaviak autóját. Toni Gardemeister is szerzett egy pontot a nyolcadik hellyel, míg Armin Schwarz nem tudott lépést tartani csapattársaival, s örült, hogy egyáltalán célba ért.

Bajban a Subaru és a Mitsubishi

A Subaru azáltal, hogy mindkét pilótája kiesett a versenyből és nem szerzett pontokat, nehéz helyzetbe került, hiszen most a Peugeot közel került ahhoz, hogy kiüsse őt a helyéről a konstruktőri ponttáblán. Az influenzás Solberg és csapattársa, Mikko Hirvonen gyors időket futottak addig, amígnem hibáztak és még a verseny első napja során mindketten kiestek. A Mitsubishi sem járt jobban, hiszen Panizzi nem ért célba, Kristian Sohlberg pedig a második nap nyitó gyorsasági szakaszán letért az útról és búcsút mondhatott Skandináviának.

2004-es Finn rali végeredménye:

1. M Grönholm Peugeot 307 WRC 3:07:16,1 2. M Martin Ford Focus + 00:34,7 3. C Sainz Citroën Xsara + 01:44,5 4. S Loeb Citroën Xsara + 02:23,3 5. J Tuohino Ford Focus + 02:36,7 6. J Paasonen Skoda Fabia + 04:36,2 7. F Duval Ford Focus + 05:51,0 8. T Gardemeister Skoda Fabia + 06:03,2 9. D Carlsson Peugeot 206 WRC + 06:41,1 10. H Solberg Peugeot 206 WRC + 07:04,6 A világbajnokság állása: Pilóták 1. S Loeb 66 pont 2. P Solberg 44 pont 3. M Martin 42 pont M Grönholm 42 pont 5. C Sainz 40 pont 6. F Duval 31 pont 7. M Hirvonen 18 pont 8. J Tuohino 16 pont 9. H Rovanperä 14 pont 10. D Carlsson 6 pont G Panizzi 6 pont Konstruktőrök 1. Citroën 109 pont 2. Ford 83 pont 3. Subaru 64 pont 4. Peugeot 61 pont 5. Mitsubishi 17 pont

Két hét múlva ismét összeméri az erejét a világbajnoki ralimezőny, ezúttal az aszfaltos Német ralin (augusztus 20-22.) Tavaly Sebastien Loeb vihette haza a győztesnek járó trófeát, míg a mostani győztes Grönholm a második lett. Vajon kitart-e az első győzelem utáni lelkesedés és a finn felveszi-e a harcot a francia pilótával, vagy továbbra is Citroën-fölény uralkodik a német pályán? Meglátjuk, az viszont biztos, hogy Grönholmot Cedric Robert és Freddy Loix kíséri el a versenyre.