Bemutatók, menetpróbák, tesztek
Premier

E hónapban csupa olyan autó szerepel Premier rovatunkban – s érkezik a hazai szalonokba is –, amely csak néhány hónappal ezelőtt mutatkozott be a szaksajtónak. Ha netán mégis lenne önök között olyan, aki szerint az eltelt idő alatt a szakálla is kinőtt, sebaj, e problémára is van megoldás. Íme a BMW designerei által tervezett borotva.

Mercedes-Benz C-osztály
Az új C-osztállyal régi-új ötletét eleveníti fel a Mercedes–Benz. Korábban a kupé és a szedán verziókat különböztették meg eltérő hűtőmaszkkal, most viszont a felszereltségi szintek azonsíthatók a fizimiska alapján. S az már csak a slusszpoén, hogy akinek mégsem tetszene a gyári orr-rész, utólag – némi aprópénzért – a másikat is felszereltetheti.

BMW 1-es és 5-ös
A ráncfelvarrás szó lassan többször hangzik el az autós szakújságokban, mint a plasztikai sebészeteken, holott ha a tényeket nézzük, a modellfrissítések többsége maximum egy éjszakai arcpakolásnak felel meg. Nos, a BMW 1-es és 5-ös példáján keresztül megmutatjuk, milyen is az, amikor egy autótípus nem csupán megfiatalodik, hanem szinte teljesen újjászületik.

BMW 3-as Cabrio
Huszonegy év és három autónemzedék után a bajorok szakítottak hagyományaikkal: ponyvatető helyett immár összehajtogatható keménytetővel készül a 3-as kabrió. Az egyik designer szerint azért váltottak, mert így jobban néz ki… Speciel igaza van, de azért az sem elhanyagolható tény, hogy a konkurencia és a vásárlók miatt is ez volt a logikus lépés.

Chrysler Sebring
Ismerik a nyuszikás viccet, amelyben a tapsifüles előbb az öszvérrel, később a farkaskutyával tisztázza azok származását, majd pedig a lódarázzsal találkozva már végképp elveszti a fonalat és a türelmét. Nos, kíváncsiak lennénk, mit szólna a Chrysler Sebringhez, amely félig amerikai, félig német, japán és koreai vérvonallal büszkélkedhet, s ennek ellenére – vagy éppen ezért – igen megfontolandó ajánlat!

Peugeot 207 CC
Az összehajtogatható keménytetejű kupé-kabriók diadalmenete a Peugeot 206 CC-vel kezdődött az ezredfordulón. Hat év és 360 ezer eladott példány után eljött a váltás ideje, a francia márka szalonjaiban immár a 207 CC várja lehetséges gazdáit. A menetpróba tapasztalatai alapján nem sokáig árul majd petrezselymet.

Opel Corsa OPC
Az Opel gyári tuningműhelye által trenírozott Corsa OPC csak úgy kisautó, ahogy a Godzilla gyík: papíron. Arra viszont tökéletes, hogy segítségével elválasszuk az ocsút a korpától, s megtudjuk, mely autósokat érdemes irigyelni.

Tüzes kisautók összehasonlítása
Felpaprikázott apróságokat persze olcsóbban kaphat, aki ilyesmire vágyik, hiszen szinte minden márkának létezik ilyen OPCiója. Mi ezúttal a Citroen, a Peugeot a Mini, a Suzuki és a Volkswagen erőspistáit tereltük ringbe: döntsék el egymás között, melyikük a legmokányabb!

Kompakt kupék
Az autóknak – kár lenne tagadni – kétségtelenül nagy szerepe van a természetben mindinkább tapasztalható üvegházhatás kialakulásában. Az egyre nagyobb üvegfelülettel rendelkező autótípusokat vizsgálva azt próbáltuk megtudni, hogy az átlátszóság vajon puszta formalitás, vagy funkcionális szerepe is van? Fókuszban az üvegesek!

Mitsubishi EVO IX és Porsche 911 GT3
Egyszerre két sárga veszedelem tört rá a szerkesztőségre, így gondoltunk egy merészet: annak ellenére egymásnak eresztjük őket, hogy az egyik árán három másikat kapni. A végére kiderült, nemcsak színükben hasonlítanak egymásra, hanem abban is, hogy egyaránt lehet értük rajongani. S hogy mégis melyiket ajánljuk? Csak pénztárca kérdése…

Riportok, sorozatok, aktuális témák
A hónap képe

A magyar tervezésű, Szlovákiában gyártott koreai autó hétéves garanciája kapcsán már-már arról beszélnek, hogy e téren is kiéleződik a harc a gyártók között. A legnagyobb adu persze majd az ún. örökélet-garancia lesz, hihetnénk józan ésszel, no de mint mindig, ezúttal sem mindenki elégedne meg a lehetetlennel. Nigériában például néhányan öröklét-garanciára vágynak…

Gépjárművek levegőszennyezése
Az Európai Bizottság 160-ról 130 gramm/100 km-re csökkentette az autógyárak számára 2012-től előírt emissziós limitet. Megy a berzenkedés, pedig nem egyes autókról, hanem egy-egy márka teljes termelésének átlagáról van szó. Ez az a helyzet, amikor egy ember 2 adag ételt eszik, a másik az éhkoppot nyeli, ketten együtt viszont átlagosan jóllaknak…

Auto1 Europe
Az Auto Bild lapcsalád számára a Genfi Autószalon évek óta legjelentősebb eseménye az Auto1 Europe díjátadási ceremóniája. Ez évben rátettünk még egy lapáttal, többeknek adtunk okot a jogos büszkeségre, például azért, hogy olvasinknak ne kelljen összevetniük egy kisautót egy luxusterepjáróval.

Genfi csemegék
Természetesen vadonatúj típusok és egyéb érdekességek is felvonultak a svájci tóparti város kiállítási területén. A tíz legjelentősebbet kimazsoláztuk, körítésként pedig bemutatjuk azokat is, amelyek ugyan kevésbé tűnnek fontosnak, piaci sikerük mégis bátran megjósolható.

Hajtások összehasonlítása
Tavasz lévén mi mást is állíthattunk volna monstre tesztünk középpontjába, mint a hajtást. Persze, ne higgyék, hogy kertészkedni fogunk! Azt vizsgáltuk, miként viselkedik ugyanazon autótípus kétkerékhajtású és összkerekes verziója. A Fiat Pandától a Mercedes E-osztályig sok meglepetésben volt részünk. A tanulság helyenként megdöbbentő, a döntést önökre bízzuk.

A munka hősei 3.: Mercedes–Benz W 126
Ügetőló az a ló, amelynek apja és anyja egyaránt valamely ország nemzetközileg elismert méneskönyvébe van bejegyezve. Az ügetőn belül négy önálló fajtát különböztetnek meg, úgymint orlov, amerikai, orosz és francia ügető.
Hogy mindez mit keres itt? Nos, csak szerettük volna pontosítani, milyen lovak előtt és hol teljesít szolgálatot a munka hőse díj áprilisi gazdája.

Tanácsadó, szolgáltatások, termékinfók
Nyári gumik tesztje
A tapasztalatok szerint a magyar autósok többsége akkor kapkod a téli gumik felszereltetésével, amikor már lehullott a hó. Az idei tél pikantériája, hogy gyakorlatilag elmaradt, ám e sorok írásakor (márc. 21.) éppen havazik is az országban. Be ne dőljenek, ez már akkor is a nyári gumik ideje, felmértük a választékot, mondjuk a szezon legjobb tippjeit.

Termékek és szolgáltatások apróhirdetései