“Ez egy nehéz futam volt, fizikálisan és mentálisan is. Nehéz volt mindent kézben tartani. Nem tudtam olyan jól elrajtolni, mint Valtteri, majd elvesztettem a helyem az újraindításkor. Ezután azon voltam, hogy a legjobban helyezkedjek, szerintem Max hibázott egy ponton, és ez tökéletes volt a számomra. Gyorsan kellett rámozdulnom Valtterire, mielőtt az abroncsok tönkrementek, s meg is előztem őt az első kanyarban, a határon autózva. Nagyszerű verseny volt” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Tiszta, napos időjárási körülmények között vágott neki a mezőny a 66 körös Portugál Nagydíjnak, s nem is történt a verseny során nagyobb baleset. Egyedül Kimi Raikkönen esett ki még a verseny elején. Saját csapattársával, Antonio Giovinazzival akadt össze, miután a finn elvétette a fékezési pontot és mivel autójának első szárnya letört és beszorultak annak darabjai a kocsija alá, félreállt és idejekorán véget ért számára a futam. Ekkor jött ki először és utoljára a biztonsági autó a pályára.

Lewis Hamilton nem tudott nyerni az ezt megelőző futamon, Imolában, s akkor tőle nem várt hibát is vétett. Ezúttal azonban szinte hibátlan futamot ment a címvédő világbajnok. A futam során Verstappen kielőzte őt és ekkor elvesztette a második helyet. Megrázta magát ezután, később visszavette helyét, s a 20. körben saját csapattársát is kielőzte és először a verseny során az élre állt. Végül az 51. körben, utoljára állt az élre, az elsőséget elvéve Sergio Pereztől, és megszerezte pályafutása 97. elsőségét.

Perez ezután azonnal bement a bokszba és lágy abroncsokon próbálta megszerezni a leggyorsabb körért járó egy pontot, de nem járt sikerrel. Bottas, majd később Verstappen is ugyanezt tette. Mindketten megfutották a leggyorsabb kört, Verstappen jobbat ment, de mivel a holland pilóta elhagyta a pályát négy kerékkel, ez a siker és az érte járó pont a Mercedes finn pilótájáé lett.

Sergio Perez ezúttal sokkal jobb teljesítményt tett le az asztalra a két héttel korábbinál. A mexikói pilóta épphogy lemaradva a dobogóról a negyedik helyért járó pontokkal gazdagodott. Sokáig vezette a versenyt, de látszik, neki még szoknia kell az autót és csapatát. Lando Norris és Charles Leclerc követte a Red Bull 31 éves pilótáját az ötödik és hatodik helyen. A két fiatal sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint új csapattársaik. Carlos Sainz a 11. lett, míg Daniel Ricciardo még pontszerző helyen, a kilencediken ért célba.

Esteban Ocon és Fernando Alonso a hetedik és nyolcadik helyre hozta be azt az Alpinet, amelyik az egész hétvége során jól muzsikált. Ennek köszönhetően nagyot ugrott előre a francia csapat a konstruktőrök között. Jelenleg az ötödik a Ferrari mögött. Pierre Gasly zárja az első tizet az AlphaTaurival. A sereghajtóknál érdekesség, hogy Sebastian Vettel egy hellyel csapattársa, Lance Stroll előtt végzett. Mick Schumacher is eredményesebb volt csapattársánál, Nyikita Mazepinnél, aki a kék zászlók figyelmen kívül hagyása miatt öt másodperces büntetést kapott.

Folytatás egy hét múlva (2021. május 9.) Barcelonában, a Spanyol Nagydíjon. Ez már ismét egy jól megszokott pálya a Forma-1-es mezőny számára. 2020-ban nem született váratlan eredmény a katalán versenypályán. Lewis Hamilton rajtcél győzelmet szerzett, Max Verstappen a második helyre vitte célba a Red Bullt. Valtteri Bottas rosszul rajtolt el, s bár csak bronzérmes lett, de leggyorsabb köridőért járó egy pontot hazavihette (éppúgy, mint most a Portugál Nagydíjon).

2021-es Forma-1-es Portugál Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:34:31.421
2. Max Verstappen Red Bull + 29.148
3. Valtteri Bottas Mercedes + 33.530
4. Sergio Perez Red Bull + 39.735
5. Lando Norris McLaren + 51.369
6. Charles Leclerc Ferrari + 55.781
7. Esteban Ocon Alpine + 1:03.749
8. Fernando Alonso Alpine + 1:04.808
9. Daniel Ricciardo McLaren + 1:15.369
10. Pierre Gasly AlphaTauri + 1:16.463
11. Carlos Sainz Ferrari + 1:18.955
12. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1 kör
13. Sebastian Vettel Aston Martin +1 kör
14. Lance Stroll Aston Martin +1 kör
15. Juki Cunoda AlphaTauri +1 kör
16. George Russell Williams +1 kör
17. Mick Schumacher Haas +2 kör
18. Nicholas Latifi Williams +2 kör
19. Nyikita Mazepin Haas +2 kör
20. Kimi Raikkönen Alfa Romeo Nem ért célba

A világbajnokság állása a Portugál Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 69 pont
2. Max Verstappen 61 pont
3. Lando Norris 37 pont
4. Valtteri Bottas 32 pont
5. Charles Leclerc 28 pont
6. Sergio Perez 22 pont
7. Daniel Ricciardo 16 pont
8. Carlos Sainz 14 pont
9. Esteban Ocon 8 pont
10. Pierre Gasly 7 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 101 pont
2. Red Bull 83 pont
3. McLaren 53 pont
4. Ferrari 42 pont
5. Alpine 13 pont
6. AlphaTauri 9 pont
7. Aston Martin 5 pont
8. Alfa Romeo 0 pont
9. Williams 0 pont
10. Haas 0 pont