A kijárási korlátozás eleve megnehezíti a gépjárművásárlást. Ráadásul zárva vannak a határok. A Suzuki Barta exportált is rengeteg autót, ám ez most tilos, komoly bírságra számíthat, aki megteszi. Nyugat-Európában, például Ausztriában minden autókereskedés bezárt, kivéve a szervizek. Az euró-forint árfolyam sem kedvező, és ez jócskán drágítana is az üzleten. Barta József szerint nem is érdemes most külföldi autóvásárlással próbálkozni, mert csak bosszús lesz az ember, hogy a határon órákat várakozik, nem talál nyitva kereskedést, ha mégis vásárol, akkor pedig rendkívül drágán.

Magyarországon egyébként az autókereskedések 9-től 15-ig nyitva lehetnek, de az ügyfelek zöme nem meri vállalni azt a kockázatot, hogy eljön például Miskolcról vagy Debrecenből autót venni. Gyakorlatilag leállt a Suzuki Barta forgalma. Telephelyenként heti egy autót tudnak eladni. Foglalkoznak autókölcsönzéssel is, az azonban a turizmushoz kötődik, ami most lenullázódott. Barta József elmondta, még bíznak az állam segítségében, bár a kormányzat egyelőre nem vette be az autókölcsönzést a veszélyeztetett ágak közé, pedig ők is részei a turizmusnak.
Egy másik megyei cég tulajdonosa is úgy látja, semmi jó nem történik most az autóiparban, nincs értékesítés. Átszerveződött az egész működésük, heti, sőt napi szinten kell igazodniuk a hirtelen változásokhoz. Egy szekszárdi használtautó-kereskedés ügyvezetője elárulta, idáig évi százötven-kétszáz gépkocsit adtak el, jó volt a visszhangjuk, március 11-e óta azonban nulla a forgalmuk.
Kevés az optimista hang, de ilyen is akad. Egy szintén szekszárdi autókereskedő azt mondja, így is van eladásuk, jelentősen nem csökkent forgalmuk. Nézelődni, beszélgetni már nem mennek be hozzájuk az emberek, de szerinte nem baj, hogy csak azok keresik őket, akik tényleg vesznek is autót. Akinek nagyon kell, az most is vásárol. A kereskedő elmondta, ez a cég is külföldről szokta hozni a kocsikat, amit jelenleg természetesen nem tud megtenni. Ennek is a pozitív oldalát látja, miszerint végre több figyelem irányul azokra, amelyek régóta a telepen vannak.

Csak időpontkéréssel megy
A gépjárművek tulajdonszerzésének bejelentésével kapcsolatos jogszabályok nem változtak, nyilatkozta a Tolna Megyei Kormányhivatal sajtókapcsolata. Az ügyintézésre továbbra is tizenöt nap áll rendelkezésre. Az új tulajdonosnak be kell mutatnia a hatvan napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt az eredetiségvizsgálatról, valamint az érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló ajánlatot vagy kötvényt. A kormányablakok és okmányirodák jelenleg kizárólag időpontra bejelentkezett ügyfeleket fogadnak. Időpont gépjármű ügyekben ügyfélkapun (mo.hu) keresztül, illetve a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül foglalható, tájékoztatott április 8-án a Tolna Megyei Kormányhivatal.

Nyitókép: Mártonfai Dénes