Győrben gyártott motor hajtja a Lamborghini Gallardo Superleggerát Győrben gyártott motor hajtja a Lamborghini Gallardo Superleggerát

Ferdinand Piech osztrák egyetemi diákoknak tartott kihelyezett előadást Győrben. Az alkalomból a helyszínre szállított autókat nekünk is megmutatták. A tanulság: a Lamborghini Gallardo Superleggera nagyon állatul néz ki, de a tolatókamra több, mint ciki rajta. Egyrészt a léte, másrészt miért kellett ilyen rondán, a hátsó spoiler közepén lefelé kilógva elhelyezni az optikát? De igazából nem ezért jöttünk, hanem az Audi A1 e-tron miatt, az új Volkswagen Jettáról meg az az első benyomás, hogy túlságosan jó autó.

Nagyon jól néz ki élőben az új Jetta, veszélyeztetheti a Passat pozícióját Nagyon jól néz ki élőben az új Jetta, veszélyeztetheti a Passat pozícióját

Igen, az a legnagyobb baja az új, alsó-középkategóriás lépcsős hátúnak, hogy megjelenésével lazán a Passat ligájában játszik, sőt, azáltal, hogy már kezdettől fogva az új márkaarculatnak megfelelő karosszériát tudtak neki rajzolni a formatervezők, és nem kellett ragaszkodni a meglévő oldalfalhoz, valahogy harmonikusabb a megjelenés. Ráadásul a Győrben kiállított autó vajbőr kárpitozása azt bizonyítja, hogy ugyanaz a luxus elérhető a kisebb karosszériában is.

Vajbőr kárpit, DSG váltó - ennél azért szerényebb lesz az átlag-Jetta Vajbőr kárpit, DSG váltó – ennél azért szerényebb lesz az átlag-Jetta

Ami igazán meglepő a Jettával kapocslatban, hogy nagyon odafigyeltek a csomagtér kialakítására. A padlóját jelentő farostlemez-lapot nem az általánosnak számító filccel vonták be, hanem a könnyen tisztítható és strapabíró műbőrrel. Sáros csizma? Egy pohár víz és egy rongy segítségével máris tiszta a raktér. Kissé szokatlan, hogy a ledönthető hátsó támla reteszelését a csomagtér felől kell oldani, a támla ledöntéséhez azonban már előre kell sétálni.

Íme a jövő, az A1 e-tron közeleb van a sorozatgyártáshoz, mint az e-tron sportkocsi. Mégis, ez utóbbi lehet hamarabb megvásárolható Íme a jövő, az A1 e-tron közeleb van a sorozatgyártáshoz, mint az e-tron sportkocsi. Mégis, ez utóbbi lehet hamarabb megvásárolható

Az Audi A1 e-tron igazi újdonsága az egytárcsás, negyed literes Wankel motor, amelyet a pótkerék-mélyedésben helyeztek el. A legfeljebb 15 kW-os elektromos teljesítményre képes hatótáv-növelő segítségével a lítium-ion telepek által biztosított 130 km-es hatótávolság további 250 km-rel megnövelhető. Miért csak 12 literes a benzintank? Mert ez alapvetően egy elektromos autó, a hatótáv-növelőt csak végszükség esetén fogják igénybe venni a tulajdonosok. Ha lemerül a lítium-ion telep, a Wankel motor által biztosított 15 kW legfeljebb 100 km/h-s tartós haladást tesz lehetővé, ennél kisebb tempónál még tölti az akkumulátort is.

A márkajelzést kinyitva lehet tölteni az A1-es telepét. Külön LCD kijelző tájékoztat a töltöttségi szintről/töltési folyamatról A márkajelzést kinyitva lehet tölteni az A1-es telepét. Külön LCD kijelző tájékoztat a töltöttségi szintről/töltési folyamatról

A tanulmányba és a müncheni kipróbálásra épített prototípusokba olyan Wankel motort építenek, ami csak benzinnel működik, de laboratóriumban természetesen további üzemanyagok – E85, alkohol, autógáz, földgáz – adaptálásán is dolgoznak. Jelenleg az Euro 5-ös károsanyag-tisztasági előírásokat tudja a kis erőforrás, de az Euro 6-ot is könnyen megvalósíthatónak tartják a mérnökök. Annak köszönhető a jó hatásfok és károsanyag-kibocsájtás, hogy a Mazdával ellentétben az Audi mérnökei nem jármű hajtására használják a forgódugattyús erőforrást, hanem stabilmotorként, ami egy adott fordulaton üzemel.

Wankel motort kap pótkerék helyett az elektromos A1. A lítium-ion akkumulátor T alakban, a benzintank helyén illetve a kardánalagútban található Wankel motort kap pótkerék helyett az elektromos A1. A lítium-ion akkumulátor T alakban, a benzintank helyén illetve a kardánalagútban található

Az A1 e-tron nagy dobása, hogy úgy sikerült az akkumulátort, a hatótáv-növelőt és az elektromos hajtást elrejteni a karosszériában, hogy az utasok által használt utas- és csomagtér mérete változatlan maradt. Az Audi egy másik elektromos autót, az e-tron tanulmány legújabb, kékesszürkére fényezett változatát is elhozta Győrbe, erről az autóról azonban kevés szó esett. Azonban érdekes volt látni a jelen és a jövő szuperautóit, a Gallardo Superleggera megjelenése vadabb, az e-tron valahogy távolságtartóbbnak tűnt – talán a hiányzó spoilerek miatt.

A napi RS3 Sportback termelés ötven százaléka - félkészen A napi RS3 Sportback termelés ötven százaléka – félkészen

A rövid kiállítást követően megnéztük az Audi RS3 Sportback gyártását. A legdurvább kompakt forró ferdehátúból látogatásunk napján, január 20-án két darab összeszerelése volt beütemezve, ennek ötven százalékát láttuk is a szerelősoron, ajtók nélkül, de már beépített műszerfallal, és a tank-jeladótól induló csövön olvasható Made in China címkével együtt. Nocsak? Nem csak a győri üzem miatt változott a Made in Germany jelölés Made by Audira?

VW Golf Cabrio? Jelenleg nem gyártanak ilyen autót, a felirat meg nem úgy tűnik, mintha olyan rég került volna az alkatrész tartójára... VW Golf Cabrio? Jelenleg nem gyártanak ilyen autót, a felirat meg nem úgy tűnik, mintha olyan rég került volna az alkatrész tartójára…

A legérdekesebb dolog, amit az üzemben láttam, az a Volkswagen Golf Cabriolet feliratú A4-es nyomtatott papírlap volt annál a szerelőállásnál, ahol az ablakokat kapják az autók. A hivatalos álláspont szerint csak a tartó közös a wolfsburgi autóval. Amikor visszakérdeztem, hogy jelenleg nem is gyárt ilyen autót a Volkswagen, a hivatalos állásfoglalás „nem tudom”-ra módosult. Akkor ezek szerint a vászontetős Golf VI kabrió olyan szinten egyezik majd az Audi A3 Cabriolet-val, hogy egyforma tetőmozgató mechanikát és hátsó oldalablakokat kapnak? Ezt egyelőre nem tudni, de valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy fény derüljön az igazságra.

Ennek a doboznak a tartalma teszi RS3-assá az A3 Sportback belsejét Ennek a doboznak a tartalma teszi RS3-assá az A3 Sportback belsejét

A rövid gyárlátogatást követően arra vettük az irányt, ahol hamarosan felépül az új gyárcsarnok. A földmunkák már elkezdődtek azon a részen, ami már korábban is az Audi Hungaria tulajdonában volt, és nem része a Natura 2000-es területnek, az engedélyek beszerzését követően, pár hónapon belül már az alapkő-letételre is sor kerülhet. Az biztos, hogy 2013, a termelés beindításának dátuma előtt nem fog kiderülni, milyen A3 leszármazottat fognak gyártani hazánkban, hiszen erről még  győriek se tudnak semmit. Mivel azonban a Q3 Martorellben készül majd, a kabrió már most is nálunk van, a lépcsős hátún kívül nem marad sok lehetőség. Esetleg egy, az A5 Sportback és az A7 Sportback stílusában megrajzolt ötajtós kupé?

Az Audi tulajdonában lévő telken már kész a földmunka nagy része, a Natura 2000-es területen még nem dolgoznak Az Audi tulajdonában lévő telken már kész a földmunka nagy része, a Natura 2000-es területen még nem dolgoznak