Újdonság
Nincs, és mégis van. És nem is rossz
Nálunk az ötajtós mellett négyajtós karosszériával is elérhető lesz a Honda Civic. Kipróbáltuk.
Az esélyes nyugalmával
A Fiat Panda eddig is a mini kategória megkerülhetetlen szereplői közé tartozott, s ez vélhetően nem lesz másképp az új generáció esetében sem. Nézzük az első benyomásokat!
Változó korban
A 3-as sorozat mércének számít a kategóriában, eddig minden rivális egy kicsit BMW akart lenni. Most viszont úgy tűnik, az új 3-as szeretne kicsit audisan kifinomult és mercisen komfortos lenni…
Mi tartott eddig?
Végre egy olyan modellfrissítés, ami egyből szemet szúr, és erre a kis Renault Twingónak bizony már nagy szüksége volt!
Csúcsra törnek
A Nissan 2016-ra a világ legnagyobb eladója akar lenni a könnyű haszongépjárművek szegmensében. Ismerve a riválisokat, vagány elhatározás, de megismerve a járműveket, nem tűnik reménytelennek.
Jó az elektromos Golf – ha működik
Wolfsburgban kipróbálhattuk az elektromos Volkswagen Golfot – a tervezetthez képest két óra késéssel.
Utolsóból az első?
Az új CX-5-össel egyből az élre kíván ugrani a kompakt szabadidő-autók népes táborába az utolsók között belépő Mazda. Utánajártunk, sikerülhet-e a japánoknak a huszáros vágta!
Egyéniség a javából!
Ha unalmasak a német egyenfizimiskák, de kell a prémiumérzet, a markáns, tömegből kilógó fazon, akkor a Citroën DS5-ös lehet a befutó.
Ugyanaz másképpen
A kilencedik generációs Honda Civic őrzi a lángot, nevezetesen a futurisztikus stílust, az új motorok azonban csak később érkeznek.
Kihegyezett érzékek
Felvillanyozó külső, „élesebbre” állított futómű és direktebb kormányzás – ezek az új háromajtós Opel Astra GTC legfőbb ismertetőjegyei.
KÉPGALÉRIA - Újdonság
-
Honda Civic Sedan február 15.
-
Fiat Panda
február 14. -
BMW 3-as sorozat
február 13. -
Renault Twingo
február 9. -
Nissan Evalia és NV400
február 7. -
Volkswagen Golf Blue-e-motion február 6.
-
Mazda CX-5 január 31.
-
Citroen DS5
január 25. -
Honda Civic január 23.
-
Opel Astra GTC
január 19.
Lánglovagok
Aktuális: 2012/3-as számunkból
Aktuális: AutoBild 2012. február
Időjárás
Budapest |
|
7 °C
-3 °C
2 °C
-10 °C
3 °C
-7 °C
3 °C
-5 °C
10 °C
-1 °C
9 °C
-4 °C
7 °C
-3 °C
3 °C
-5 °C
9 °C
-4 °C
3 °C
-7 °C
4 °C
-9 °C
3 °C
-5 °C
10 °C
-1 °C
2 °C
-10 °C
4 °C
-9 °C
7 °C
-3 °C
2 °C
-10 °C
10 °C
-1 °C
7 °C
-3 °C
7 °C
-3 °C
9 °C
-4 °C
|
Időjárás előrejelzés »
|
Kiemelt témák - Autó-Motor.HU
Kémfotó | Frankfurt 2011 | F1 | Videó | Veterán | Youngtimer | Veterán Autó-Motor | Mikor mi jön?
Oldtimer Kiállítás