Az üléspozíció nem, de a belső kialakítás igenis személyautós. Fotó: Hilbert Péter, Citroën

Még 2014-ben búcsúzott a PSA-konszern nagyméretű egyterűje, amelynek utódja SpaceTourer néven került a márka kínálatába. Tulajdonképpen a Jumpy Combi még inkább személyautóssá tett változatáról van szó, ahol a belső térben igyekeznek mindent műanyag burkolattal eltakarni, illetve sokkal gazdagabb az extrák kínálata, legyen szó széria- vagy feláras tételekről. Mindezért 1,28 millió Ft felárat számolnak fel, amivel 8,82 millió Ft-ra emelkedik az alapár, azonban még így is olcsó a piacnak ebben a szűk szegmensében. Vagy ennyibe, vagy ennél akár 2 millióval többe kerülnek a vetélytársak. A próbált példány a 2,0 literes, 150 lóerős dízel, amit 10,27 millió Ft-ért mérnek, és még a csúcs Feel felszereltséggel is „csak” 11,47 millióra emelkedik az ára.

Akár láblendítésre is feltárulhat a tolóajtó, az ülés billentése már kézi munka. A középső sor utasainak lába előtt hever a konnektor

A normál egyterűhöz szokott embereknek szokatlanul magasra kell majd mászni az első sor meghódításához, ha ezzel megvannak, akkor a PSA-konszern megszokott személyautós kezelőszerveit, és ami jelen esetben talán fontosabb, anyagait találják mindenfelé. Háromféle karosszéria közül lehet választani, az XS a legrövidebb a maga 4,6 méterével, a 4,95 méteres M (ilyen volt a tesztautó) tengelytávolságát is megnyújtják, míg az XL-nél a hátsó túlnyúlás toldásával növelik 5,3 méteresre a hosszt. Alaphelyzetben öt ülés jár mindegyikhez, felár ellenében lehet kérni továbbiakat: a luxustárgyaló belső négy hátsó fotellel jön (Magyarországon még nem választható), ennél népszerűbb lesz a 2 vagy 3 személyes harmadik sor, illetve akár kétszemélyes anyósülés is rendelhető, 9 főre növelve a szállítási kapacitást.

Kényelmesek az első ülések, ide nem jut napfénytető

Ránézésre bőven van hely a második sorban, azonban a lábfejeket nem lehet az első ülések alá dugni, ráadásul az anyósülés alján, a padlónál található a konnektor; könnyű beleakadni a kábelbe. Mivel az első két ülés támláján kapott helyet két lehajtható asztalka, azok nem pont a középső sorban ülők (hárman lehetnek) előtt helyezkednek el. A csúcsszinten járó üvegtető két darab ablakot jelent, külön-külön árnyékolóval, a kettő között van az utasokat levegővel ellátó szellőzőnyílások konzolja. A harmadik sorban is egész jól el lehet férni, itt a megközelítés lehet trükkös. A közepes méretű karosszériánál a csomagtartó mérete teljes létszámmal kevés lehet, így mindenképpen hasznos a kemény kalaptartó, amelyre ráadásul a külön nyitható hátsó szélvédőn keresztül, tehát a lent lévő csomagok kiesésének veszélye nélkül lehet még pakolni. Ha netán szállításra kell használni a teljesen kárpitozott belső teret, az ülések kiemelését követően 3968 liter lesz a raktér mérete. A csúcsszinten már láblendítéssel is aktiválható az elektromos mozgatású tolóajtó, ez jó hír azoknak, akik lusták meghúzni a kilincset.

Praktikus, hogy a csomagtér felső szintjéhez külön hozzá lehet férni

Vezetés közben arra kell figyelni, hogy nagy a tengelytávolság, a viszonylag jó manőverezhetőséget úgy éri el a SpaceTourer, hogy nagyon alá lehet szedni a kerekeit. Még parkolóházba is nyugodtan mehetünk vele, 5 méternél rövidebb és 2 méternél alacsonyabb, úgyhogy jó eséllyel elférünk, ha nem maradna oldalt hely az ajtók kinyitására, még mindig távozhatunk a tolóajtókon keresztül – feltéve, hogy nem zárja el utunkat hátra a kétszemélyes anyósülés. Hatalmas holttere van a kisméretű külső tükröknek, s a holttérfigyelő sem működik megbízhatóan, ezért mondjuk gyorsforgalmi útra besoroláskor nagyon észnél kell lenni. Szerencsére erőből nincs hiány, a 2,0 literes dízel csendesen teszi a dolgát, a 370 Nm-es maximális nyomatéknak köszönhetően a rugalmasság is rendben van, a fogyasztás is elfogadható – finoman áll le és indul újra az erőforrás, miután már bemelegedett. A váltó francia autóhoz képest pontosan kapcsolható, jól eltalálták az áttételezést. A felfüggesztés hangolása még minimális terheléssel is kényelmes, cserében viszonylag nagy a karosszériadőlés, és mivel mi is magasan ülünk, ezt nagyon is érezni lehet.

Újra kell tanulni a manőverezést: hosszú a tengelytáv, jól alá lehet szedni a kerekeket

Tetszett
• hangulatos belső
• könnyű vezethetőség
• erős és takarékos motor

Nem tetszett
• holtteres külső tükrök
• konnektor a lábtérben

Összegzés
A lehető legtöbbet kihozták a kompakt EMP2-es padlólemezből, aminek egy tágas, hangulatos családi autó lett az eredménye. Ránézésre lehet, hogy teherautósnak tűnik, de a viselkedése személyautós, és ezt a vonzó csomagot jó áron adják.

Citroën SpaceTourer BlueHDi 150 S&S
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 370 Nm 2000/perc
Hossz./szél./mag.: 4956/1920/1890 mm
Tengelytáv: 3275 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1627/1618 mm
Fordulókör: 12,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1705/1035 kg
Csomagtér: max. 3968 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,0 s
Max. sebesség: 170 km/h
Város/országút/vegyes: 5,9/4,9/5,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
A modell alapára: 8 820 000 Ft (BlueHDi 95 XS, Business)
A tesztelt verzió ára: 10 270 000 Ft