Különleges kalandokat ígért a Peugeot a felfrissített 2008-as hazai bevezetése kapcsán, de a meglehetősen unalmasan hangzó ajánlott útvonal helyett inkább egy patakba hajtottam a tesztautóval. Aggódni nem kell, betonból épített gázlóról volt szó, a legnagyobb kihívást az odáig vezető úton lévő saras pocsolyák jelentették.

Fotó: Lővei Gergely Fotó: Lővei Gergely

A 82 lóerős benzines alapmotorral szerelt példányt vittem el – „a zöld színű autót kérem” -, amiből hiányzott a GripControl nevű elektronikus differenciálzár, így csak a lendületben bízhattam. Nem csalódtam. A hasmagasság elég nagy, azonban a keréknyomok közötti bakháton növő fű nagyon hangosan súrlódik a padlólemezen; egyszer se ért le a kocsi alja. Olyan koszos lett azonban a kis kitérő után az autó, hogy nem mertem így visszavinni, úgyhogy gyorsan lenyomtam róla a sarat nagynyomású mosóval. Itt kiderült, hogy könnyen takaríthatóak a kerékjáratok, nincsenek olyan peremek, ahol megül a sár. Ami a terepen, pardon földúton feltűnt, közúton is érezhető, azaz feszesebb lett a felfüggesztés hangolása. A nagy sebességű stabilitást növelték a mérnökök, a vásárlói visszajelzések alapján erre nagyobb az igény, mint a kényelmes hangolásra; na ja, többségben vannak a nyugat-európai vásárlók… Szintén az ügyfelek akarták, hogy kevesebb legyen a króm, így a csúcs szinten már nincs az ajtó alján fényes díszléc.

Az már a cégvezetés kívánsága volt, hogy legyen karakteresebb a megjelenés. Ezt a meredekebb szögben álló, látványosabb betéttel ellátott és immár az oroszlán márkajelzést is magán viselő hűtőráccsal oldották meg, és többféle szemrevaló, esztergált felületű felni is kérhető. Van macskakaparás is, a csúcs felszereltségnél a tetőkárpiton ilyen formában helyezték el a kék hangulatvilágítást, a macskakarmok pedig a LED-es hátsó lámpákban rejtőznek. Az utastér másik nagy újdonsága az érintőképernyős fejegység, amely úgy néz ki, mint eddig, de nagyobb felbontású a kijelző, gyorsabb a processzor és immár okostelefon-tükrözésre is van lehetőség.

A 82 lóerős alapmotorral is egész életképes a konstrukció, ami egyfelől az alacsony, 1045 kg-os saját tömegnek köszönhető, másfelől meg annak, hogy viszonylag nyomatékos a kis háromhengeres. Persze szüksége van a fordulatra ahhoz, hogy tempósan haladjon, de normál tempóban különösebb tünetek nélkül viseli el a légkondi-használatot is. A magas építés, a tágas utastér a régi, ahogy a könnyen pakolható (60 cm-es rakodóperem) csomagtér is változatlan; a padló alatt benzinesnél teljes értékű, dízelnél szükségpótkerék lapul.

A bevezetési akció 500 ezer Ft-os használtautó-beszámítási kedvezményt jelent. A gyakorlatban arról van szó, hogy a magánvásárlók szinte kizárólag autót „cserélnek”, tehát jár nekik a kedvezmény, a céges flottáknál meg nagyobb darabszámokról van szó, ahol egyedi kedvezményeket érvényesítenek. Az akciós alapár most 3 680 000 Ft, de ez elméleti lehetőség, a Magyarországon tavaly eladott 2008-asoknak mindössze 0,8 százaléka volt alap felszereltségű, a legtöbben a közepes szintet választják néhány kényelmi extrával megspékelve – ennek az akciós ára 4 085 000 Ft.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!