Csak a név a régi, a Seat Toledo ugyanis a spanyol márka számára új kategóriában jelenik meg. Persze, csak azért, mert idő közben sokat nőttek az autók, az első Toledo is hasonló méretű-tudású jármű volt.

Ezt, és ennek utódát, a második generációs Toledót vették alapul, amikor a fejlesztés elején meghatározták a főbb szempontokat – a harmadik generációt legszívesebben a gyár is felejtené, annyira rosszul alakultak az eladásai. Játszadozásoknak most nincs helye, katonás rend uralkodik a cégnél, amit jól kifejez a márkaszlogen változása. Az eddigi „Auto emocion”-nal az volt a baja a konszernközpontnak, hogy nagyon az érzelmekre hat, helyette az „Enjoyneering”, az enjoy (élvezd) és engineering (mérnöki) angol szavakból készített műszóval írják le a márkát.

Persze a spanyolok nem adják meg magukat ilyen egyszerűen, igenis az érzelmekre ható formát készítettek a meglehetősen nagyra nőtt kisautójuknak. Nem csak élőben nézve pofás a gép, a megrendelés-állomány is ezt igazolja, több Toledóra van előjegyzés, mint Škoda Rapidra. Tényleg csak ízlés kérdése a választás, hiszen hazánkhoz hasonlóan máshol is egy árban adják a testvéreket – minimális eltérés az egyes felszereltségek tartalma miatt lehet.

A fapados tényleg fapados, 1,2 literes háromhengeres motort kap, széria az ESC, hat légzsák, és nagyjából ennyi – 2 896 000 forintért. Ehhez nincs akciós csomag, amely a Reference (tempomat, ködlámpa, 16 colos kf. felni) és Style (6 hangszórós USB/aux/Bluetooth rádió, tolatóradar, guminyomás ellenőrző, hátsó tárcsafék) modellekhez egyébként jár. A forgalmazó úgy számol,  közepes felszereltség (klíma, rádió, távirányítós központi zár, osztott hátsó támla) és az 1,2 literes TSI motor (85 LE 3 637 000 Ft vagy 105 LE 3 823 000 Ft) lesz a legnépszerűbb, a közepes szinttől választható 1.6 TDI-ért legalább 4 330 000 Ft-ot kell fizetni.

Egy 105 lóerős benzines Toledót sikerült elvinni egy rövid körre, az utastér tágas, a műszerfalon a többi VW-termékből már ismert kapcsolókat látjuk, belül nem túl fantáziadús a forma. Egyvalami hiányzik, hiába van hátul is elektromos ablakemelő, azokat csak a hátsó ajtón elhelyezett kapcsolókkal lehet vezérelni, a vezetőülésből nem. Mivel a csomagtérfedél nagy méretű és tömegű, erősek a gázteleszkópok; a fedelet nem elég elengedni, be kell csapni a csukódáshoz. A raktér hatalmas, a vékony farost lemezzel merevített filc alatt pótkereket találunk. A hosszúra nyújtott áttételezés miatt a motor már nem annyira virgonc, mint azt korábbi autókban tapasztalhattuk, cserébe nagyon csendesen végzi a dolgát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!