Az alábbi képes beszámoló megkívánja, hogy kezdésként megismételjük azokat a sorokat, amelyek lapunk március 21-i számában jelentek meg. Ott szó szerint a következőket írtuk: „Igen sokan kérték már, hogy ismertessük az új Škodát, amely eddig 1000-es jelzéssel szerepelt nálunk a köztudatban. Nos, végre sor kerülhet erre is. Sikerült megszereznünk a gyári adatokat a farmotorosról, amely hivatalosan mint Škoda Favorit mutatkozik be. Sajnos, újabb fényképekkel, rajzokkal még nem rendelkezünk, de az alábbi leírás nyomdába adásával minden jel szerint most a világ valamennyi autóslapját megelőzve az AM közöl először hiteles tájékoztatást a csehszlovák autóipar sokatígérő kiskocsijáról.”

Közben újabb képanyag is rendelkezésünkre áll, így most folytathatjuk a Škoda részletekre bontott ismertetését. Azóta egyébként beigazolódott, hogy az új 1000-es hiteles műszaki adatai valóban lapunkban jelentek meg először. Most csupán azt kell módosítanunk, hogy az új modell végső típusjelzése nem „Favorit”, hanem egyszerűen MB lett. Ez nemigen okozhat zavart, hiszen az autósok, többnyire minden különös jelölés nélkül farmotoros Škodának említik. Még talán csak annyit, hogy ma már nálunk is fut a farmotoros próbakocsi, de már ennek érkezése előtt több helyről sikerült tájékoztatást és képeket kapni a konstrukció kialakításáról.

Akik már kipróbálták, vezették a farmotoros Škodát, nagyon kényelmesnek tartják, dícsérik a teljesen szinkronizált négyfokozatú sebességváltót, a középen elhelyezett kapcsolórudat, a kormányt és a műszerfal ötletes kialakítását Akik már kipróbálták, vezették a farmotoros Škodát, nagyon kényelmesnek tartják, dícsérik a teljesen szinkronizált négyfokozatú sebességváltót, a középen elhelyezett kapcsolórudat, a kormányt és a műszerfal ötletes kialakítását

A kocsi születésének történetéről a csehszlovák Pragopress iroda küldött érdekes anyagot, továbbá Czollner Zsigmond gépészmérnök barátunk, aki most jött haza az új Škoda gyárából, szintén hozzásegített bennünket, hogy eredeti képanyaggal illusztráljuk a szöveget.

A járda mellett álló kocsi képe még akkor jelent meg lapunkban, amikor csak prototípus volt az új Škoda A járda mellett álló kocsi képe még akkor jelent meg lapunkban, amikor csak prototípus volt az új Škoda

A Škoda 1000 MB történetéhez hozzátartozik, hogy lassan tíz éve a kísérletek megindításának. A csehszlovák autóipar annak idején ugyan egy olyan rendkívül egyszerű kivitelű személygépkocsi kibocsátására gondolt, amely 25-30 lóerős motorral rendelkezne és legnagyobb sebessége nem lépné túl a 90 km/ó határt. Akkoriban ilyen jellemzőkkel képzelték el az olcsó kisautót, de közben alaposan megváltoztak az igények, és ennek megfelelően nemegyszer dolgozták át az első terveket.

Az osztott csomagtartó alsó rekeszében a pótkerék fekszik Az osztott csomagtartó alsó rekeszében a pótkerék fekszik

Hozzánk is már rég eljutott annak híre, hogy Škodáék valami merész újdonságon törik a fejüket, és az sem maradt titokban, hogy farmotoros modellt építenek. A konstruktőrök munkájának eredménye végül is az új Škoda 1000 MB jelzésű kocsi lett. Legutóbb a Budapesti Nemzetközi Vásárról szóló beszámolónkban már azt is megírhattuk, hogy ebből az újdonságból még az idén mintegy 500 darab Magyarországon is forgalomba kerül.

Olvasóink jól tudják, hogy egy új autó születése nem éppen egyszerű, és mielőtt a futószalagok megindulnak, különleges kísérletek, próbák során át vizsgálják a mintadarabokat. Így történt az 1000 MB-nél is, amelynek mintegy 50 prototípusa nemcsak a gyár embereinek, hanem a prágai Autókutató Intézet munkatársainak kezében tett meg több mint 4 millió kilométernyi utat. Szélsőséges éghajlatú viszonyok között próbálták és ellenőrizték a kocsi minden egyes szerkezeti elemének viselkedését, megbízhatóságát. Még 1962-ben indítottak egy karavánt a Szovjetunió területére, ahol először a legkeményebb fagyban, majd Azerbajdzsán hőséget sugárzó sivatagjaiban vizsgáztatták a farmotoros Škoda prototípusait. Ezek a kocsik megjárták a Kaukázus fellegekbe nyúló, rendkívül meredek emelkedésű útjait, és ezt követően az NDK autobahnjain is megjelentek.

Csak azért tűnik nagyon alacsonynak a kocsi, mert az ajtóra támaszkodó Czollner mérnök magassága 188, a Škodáé pedig 139 cm Csak azért tűnik nagyon alacsonynak a kocsi, mert az ajtóra támaszkodó Czollner mérnök magassága 188, a Škodáé pedig 139 cm

Mindezt megelőzően, illetve a gyakorlati próbákkal párhuzamosan, a gyár jól felszerelt laboratóriumaiban is mindent megtettek, hogy végül egy olyan modell kerüljön gyártásra, amely messzemenően ki tudja elégíteni a modern kiskocsival szemben támasztott igényeket.

Harminc fokos döntéssel itt kapott helyet a négyhengeres, 988 cm3-es, 42 SAE LE teljesítményű, függőszelepes, 68X68 mm furat-löketű farmotor Harminc fokos döntéssel itt kapott helyet a négyhengeres, 988 cm3-es, 42 SAE LE teljesítményű, függőszelepes, 68X68 mm furat-löketű farmotor

Ma már az sem titok, hogy a kezdeti szakaszban egyaránt kipróbáltak víz- és léghűtéses motorokat és építettek olyan mintákat is, amelyeknél nem hátra került a motor. A végső döntést már ismerjük, és ha egyelőre csak képekben, de előttünk áll az új, négyszemélyes, négyajtós, farmotoros Škoda, amelynek előállítására Mladá Boleslavban most úgy rendezkednek be, hogy ott a közeljövőben már évi 100-150 000 ilyen kocsi születhessen.

Ez a kép már az új farmotoros Škodák, az 1000 MB típusok előállítására berendezett egyik új csarnokban készült, és a hengerfejek megmunkálásának automata gépsorát mutatja Ez a kép már az új farmotoros Škodák, az 1000 MB típusok előállítására berendezett egyik új csarnokban készült, és a hengerfejek megmunkálásának automata gépsorát mutatja

A 800 000 m2 területen fekvő korszerű autógyár új hatalmas csarnokaiban máris nagyszerű gépek állnak munkára készen. Ezek egy részét a csehszlovák ipar szállította és ezek is olyanok, hogy a világ minden részén az élvonalba számítanak. A többi gépet, – de inkább komplett gépsorokat – külföldről szerezték be és ilyen módon biztosították, hogy a Škoda Autógyár az automatizálását tekintve is az ország mintaüzemévé váljék. A gyár korszerű, a konstrukció jónak ígérkezik, és e kettőből joggal következtetjük, hogy a Škoda 1000 MB mégis „favorit” lesz…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!