Alonso így is elégedett lehet a második hellyel, hiszen növelte előnyét a világbajnokságban és megtörte a Renault angliai pechsorozatát. A harmadik helyen az ismételten motorcsere miatt 10 hellyel hátrébbról rajtoló Kimi Räikkönen bravúrosan hozta be McLarenjét.

Alonso nagyszerűen versenyzett, de a Renault így sem tudta felvenni a versenyt a hazai terepen versenyző és mindig jól teljesítő McLarennel. A legerősebb eredményt Kimi Räikkönen produkálta, aki nem elég, hogy a mezőny közepéről rajtolt el és harmadik lett, az utolsó körben még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta.

“Nagyszerű meglepetés, hogy ismét a dobogón állhatok egy ilyen nehéz pályán és növeltem az előnyömet Kimivel szemben a világbajnokságban. Az is biztató volt, hogy az első rajtkockából vághattam neki a futamnak, ami azt mutatja, hogy versenyképes az autónk és úgy hiszem a szezon hátralévő részén is erősek leszünk. Ami a versenyt illeti, a rajtnál elvesztettem a vezetést és ezután követtem Montoyát a bokszbeállásokig. A csapat teletöltötte az autót üzemanyaggal és az utolsó bokszbeállások során próbáltam meg előzni, de ezután beragadtam a forgalomba. Sok időt vesztettem Trulli mögött, de ez nem az ő hibája volt, mivel egyáltalán nem mutattak neki kék zászlót. Frusztráló, hogy emiatt kellett elveszítenem a győzelmet, de még így is nagyszerű ez az eredmény számunkra” – szögezte le csalódottan a világbajnokságban vezető spanyol pilóta.

Az idei év a McLaren-Renault párharcot vetíti előre, de a jó autók mellett kiváló versenyzői kvalitásokra is szükség van, amit ezúttal a Renault-nál Giancarlo Fisichella nem hozott. Immár zsinórban a második versenyen fullasztotta le a motorját a bokszbeállás során, így nem csak a bronzérmes helyet adta át Räikkönennek, de egy pár pontot is “átadott” a finnek, ami a végső elszámolásnál sokat számíthat csapattársának, Fernando Alonsónak.

Bár Jenson Button az első sorból rajtolhatott el, a BAR teljesítménye messze elmarad a tavalyitól, s így végül az ötödik helyen ért célba.

Silverstone ezúttal nem volt kedves a Ferrari csapathoz, hiszen csak a hatodik és hetedik helyeket szerezte meg Michael Schumacher és Rubens Barrichello. Az utolsó pontot Ralf Schumacher szerezte meg a Toyota számára. Jarno Trulli továbbra sem tudja kitűnő időmérő formáját átmenekíteni a versenyekre.

A Brit Formula-1-es Nagydíj végeredménye:

1. Juan-Pablo Montoya McLaren-Mercedes 1’24″29.588 2. Fernando Alonso Renault + 0’02″739 3. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes + 0’14″436 4. Giancarlo Fisichella Renault + 0’17″914 5. Jenson Button BAR-Honda + 0’40″264 6. Michael Schumacher Ferrari + 1’15″322 7. Rubens Barrichello Ferrari + 1’16″567 8. Ralf Schumacher Toyota + 1’19″212 9. Jarno Trulli Toyota + 1’20″851 10. Felipe Massa Sauber-Petronas + 1 kör 11. Mark Webber Williams-BMW + 1 kör 12. Nick Heidfeld Williams-BMW + 1 kör 13. David Coulthard Red Bull Racing + 1 kör 14. Jacques Villeneuve Sauber-Petronas + 1 kör 15. Christian Klien Red Bull Racing + 1 kör 16. Takuma Sato BAR-Honda + 2 kör 17. Tiago Monteiro Jordan-Toyota + 2 kör 18. Christijan Albers Minardi-Cosworth + 3 kör 19. Patrick Friesacher Minardi-Cosworth + 4 kör 20. Narain Karthikeyan Jordan-Toyota + 50 kör A világbajnokság állása a Brit Nagydíj után Pilóták: 1. Fernando Alonso 77 pont 2. Kimi Räikkönen 51 pont 3. Michael Schumacher 43 pont 4. Jarno Trulli 31 pont Rubens Barrichello 31 pont 6. Juan-Pablo Montoya 26 pont 7. Giancarlo Fisichella 25 pont Nick Heidfeld 25 pont 9. Ralf Schumacher 23 pont 10. Mark Webber 22 pont Konstruktőrök: 1. Renault 102 pont 2. McLaren-Mercedes 87 pont 3. Ferrari 74 pont 4. Toyota 54 pont 5. Williams-BMW 47 pont 6. Red Bull 22 pont 7. Sauber 13 pont 8. Jordan 11 pont 9. BAR 9 pont 10. Minardi 7 pont

A Formula-1-es mezőnynek ezúttal van egy kis ideje tesztelni, hiszen két hét múlva kerül megrendezésre a Német Nagydíj, s majd rá egy héttel következik a Magyar Nagydíj a Hungaroringen.