Javítottak a belső anyagminőségen, a Dynamic felszereltséghez narancssárga cérnával varrt bőrbevonatú kormány és váltógomb jár

Senkinek nem kell bemutatni a Honda praktikus kisautóját, amely premierje óta az utcakép szerves része. Jó helykihasználása és praktikus ülésmozgatási rendszere legendássá vált, akárcsak a megbízhatósága. Eddig 7 millió darabot adtak el belőle, és a használtpiacon is megkérik az árát. Mivel a harmadik generáció elődei minden jó tulajdonságát megörökölte, további sikerekre számíthatott. 2017-ben az európai eladások 22%-át a Jazz tette ki. Nagy hibát nem véthettek a japánok, az olcsó hatású anyagokon kívül csak az egyetlen elérhető, 102 lóerős, 1,3-as benzinmotor teljesítményét keveselltük.

Egy-egy mozdulattal fel- és lehajthatók az ülőlapok, vagy nyomtalanul a padlóba süllyeszthetők az ülések

Nem csak mi voltunk ezzel így, a visszajelzések alapján a vásárlók is hiányolták a lendületet, ezért a HR-V 130 lóerős, 1,5-ös szívó benzinmotorjával is rendelhetővé tették a slágercikket. Beleépíthették volna a Civicből ismert, 129 lóerős, 1,0 literes, turbós benzinest is, de a háromhengeres nem lett volna elég kelendő az USA-ban, ezért döntöttek az európai piacon már (keresett) ritkaságnak számító szívómotor mellett. Jó döntés volt, azonban akárcsak a HR-V-ben, itt sem éreztük a feszes hangoláshoz méltón dinamikusnak az 1,5-öst. Gázadásra gyorsan felpörög, viszont lustán ejti vissza a fordulatot, a gyakran használt, alsó tartományban dinamizmusa elmarad a kis turbósok mögött.

Sportos hangolásához passzoló, erősebb motort és a teljesítményt hangsúlyozó külsőt kapott a frissített modell

Képességeit a 4600-nál jelentkező 155 Nm-es nyomatékcsúcs környékén csillogtatja meg, kiaknázva a futómű és a könnyű, mégis merev karosszéria tartalékait, ami ma már szokatlanul magas hangerővel jár. Bár mindez nem meglepő egy Hondától, idegen lehet a kisautók célközönségének. Az egyenletesebb teljesítményleadás mellett kifinomultabb hajtáslánc-reakciókat lehetővé tevő, takarékosabb fogyasztással járó, továbbfejlesztett CVT-vel is konfigurálható újdonságot az olaszországi bemutatón a hatfokozatú kézi váltóval próbálhattuk ki.

Hondásan pörgős a HR-V-ből ismert 1,5-ös, 130 lóerős benzinmotor

Átlagfogyasztása a dinamikusan megtett útszakaszokon is a gyári érték közelében maradt, tehát a napi használatban fontos előnyét megtartotta. Elektronikusan szabályozott szelepnyitási idejű és szelepemelésű (VTEC), változó vezérlésszabályozású (VTC) technológiája, könnyű főtengelye és független csapágyházai a hengerfejben kialakított meredek szívócsatornákkal vagy a dugattyúk optimalizált formai kialakításával a japánok elhivatottságáról árulkodnak. Új motorhoz új csúcsfelszereltség is jár. A Dynamic modell LED-es fényszórókat kap, lökhárítójára piros díszbetét, küszöbjeire toldat kerül, az összhatást 16 colos, fekete könnyűfém felnik egészítik ki.

Továbbra is a praktikus felépítés a Jazz ütőkártyája. Nagyra nyílik az 1314 literesre bővíthető csomagtér ajtaja

A jobb minőségű utastérben a bőrbevonatú kormány és váltó narancssárga varrása – az erősebb motorral felszerelt autók kiváltsága – az üléseken is megjelenik. A sportosabb lökhárítót, a márkaarculathoz igazított hűtőrácsot és fényszórót azonban a továbbra is rendelhető, 1,3-as motorral készülő, kisebb felszereltségű verzió is megkapja, ahogy az új Skyride kék fényezés is kiviteltől függetlenül elérhető. A 4 119 000 Ft-os alapáron kapható Jazz izmosabb változatáért legalább 4 999 000 Ft-ot kell a kereskedésekben hagyni.