Szinte függőlegesen áll a kormány, prémiumkategóriás a belső. Fotó: Lővei Gergely

Hiába nagyszabású a szervezés, ha homokszem kerül a gépezetbe. Bár elindultunk, mégsem jutottunk el az XC40-es nemzetközi bemutatójára. A nyugat-európai havazások miatt a legtöbb járat késett vagy el sem indult, mi pedig Frankfurtban ragadtunk. Leghamarabb akkorra értünk volna Barcelonába, mire a program véget ér. Frissen szerzett vezetési élmény nélkül repültünk haza, de amit megígértünk, ahhoz tartjuk magunkat! Megszereztük az első, Belgiumból érkezett XC40-est, és az importőr telephelyén, még a forgalomba helyezés előtt megtettük vele az első métereket.

Formás a váltó elektronikus kapcsolója, új a távirányító. Sok a rekesz, újdonság a kivehető, fedeles szemetes

Ennyi idő is elég volt, hogy szimpatikussá váljon a legkisebb svéd SUV, mert a Kia Soult idéző, játékos külső alatt ugyanolyan komoly autó benyomását kelti, mint nagyobb testvérei. Masszív felépítése a kiváló minőségű belső térben is érezhető, nem hiába az egyik legbiztonságosabb típus a kategóriában. A bátran prémiumnak nevezhető anyaghasználat mellett a jellegzetesen skandináv stílus emeli ki a kínálatból az XC40-est.

Egy benzines és egy dízelmotorral indul a forgalmazás

A külsőt és a belsőt is meghatározó formai elemeket ismét sikerült úgy átemelni a korábbi modellekről, hogy nem tűnik önismétlőnek. Ami különlegessé teszi a kompakt szabadidő-autót, az a nagyobb személyre szabhatóság. Jól áll a formának a kétszínű fényezés, a színekkel pedig a beltérben is szabadon variálhatunk. Bár ez egy konzervatív összeállítású belső, akár piros kárpitozás is rendelhető.

Kényelmesek az ülések, nagy a biztonságérzet. Nem vitás, hogy hátul három utassal számoltak

Látnivaló bőven akad így is, elsőre a műszerfal egyedi formájú díszbetétje tűnik fel, de ahogy körbenézek, több okos megoldás is meglep. A kárpitozott ajtózseb, a kivehető szemetes, a kisebb-nagyobb, praktikus rekeszek és a csomagtartó egy mozdulattal felhajtható szeparálója mind északiakra jellemző, racionális észjárásról árulkodnak.

A félbehajtható szeparáló elemre szatyrokat is akaszthatunk

Ilyen a motorkínálat is, az új trend szerint legfeljebb négyhengeres belső égésű motorokkal készül majd, de lesz hibrid és teljesen elektromos változat is. Szintén újdonság az XC40-es platformja, erre épülnek majd a jövő 40-es modelljei. Méretben a városi használathoz igazították, így nem lehetetlen küldetés parkolóhelyet találni vele, miközben belül sincs helyszűke. Egyedül a kissé passzentos hátsó ajtónyílás jelzi, hogy elsősorban gyerekeket szántak a második sorba.

Új kategória, szokatlan szín, ez egy izgalmas Volvo!