Az ausztrál fejlesztőközpontban mintegy 2000 mérnök dolgozott a Ford Ranger új generációján, és következetesen végigmentek azon a listán, amelyen az ügyfelek által megfogalmazott kritikák és kérések szerepeltek. Ezen felül pedig még a márka legújabb, haszonjárműves ötleteit is megkapta a világszerte forgalmazott (több mint 180 országban kapható) pickup.

Először is 50 mm-rel kiszélesítették a karosszériát és a nyomtávot, az első tengelyt 50 mm-rel előrébb vitték, a hátsó tengelyen a lengéscsillapítók immár kívülről csatlakoznak az alvázhoz – mindez nagyban javítja a menettulajdonságokat. Az eddig ismert, kapcsolható összkerékhajtás mellett egy második, központi differenciálműves és elektronikus beavatkozókkal dolgozó (többféle üzemmód közül lehet választani) összkerékhajtás is elérhető lesz. Kezdetben a motorkínálat három dízelt (2,0 literes négyhengeres 1 vagy 2 turbóval, 3,0 literes V6-os) és egy benzinest (2,3 literes EcoBoost) jelent, a váltó 6 fokozatú kézi kapcsolású vagy 10 fokozatú automatikus lehet; pontos számokat majd később árulnak el az egyes fő piacokkal kapcsolatban.

A sajtóközleményben az „új V6-os dízel” és a „bevált V6-os dízel” kifejezés is szerepel, tehát per pillanat nem ismert, hogy a Ford korábbi saját (legutoljára a Jaguar Land Rover használta az anno a PSA-val közösen kifejlesztett 3,0 literes blokkot) motorjáról van szó, vagy netán a haszonjárművek terén stratégiai partner Volkswagen – az Amarok új generációja a Ranger testvére lesz – a donor. Egy biztos: a V6-os dízellel a 2,0 literes biturbónál nagyobb teljesítményre és közvetlenebb reakciókra vágyó ügyfelek kérését teljesítik. A benzinmotor önmagában nem valószínű, hogy eljut hozzánk, de a Bronco számára fejlesztenek plug-in hibrid hajtást ennek használatával, annak európai forgalmazását nem lehet kizárni.

Ahogy az manapság már megszokott, a technika fejlődésénél sokkal fontosabb a szórakoztatóelektronika fejlődése, ezen a téren rögtön a Ford konszern legmodernebb technikáját kapta meg a Ranger. A SYNC4-es fejegységhez alapesetben 10,1 colos képátlójú, élére állított képernyőt adnak, Wildtrak szinttől felfelé már 12 colos a képátló. A különféle online szolgáltatások között találunk szerviz-bejelentkezést (csereautóként Rangert is lehet kérni a javítás idejére), távoli motorindítást és ehhez kapcsolódóan távoli utastér-előkondicionálást is, de flottakövetést lehetővé tevő funkció is lesz majd a FordPass alkalmazásban. Új elem, hogy a dedikált Ford haszonjármű kereskedésekben lesznek olyan Ranger-értékesítők, akik bármilyen, az autóval vagy a kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatban tudnak segíteni az ügyfeleknek.

A nagyobb képernyőjű és tudású fejegységen felül a korábbinál több hely, az új párnázású, jobb tartást nyújtó ülések és az átalakított ajtókárpitok (könnyebben kezelhető kapcsolók és kilincs) könnyítik meg az utasok életét. A platóval kapcsolatban is van újdonság, például az észak-amerikai Maverick-típusból ismert módon egyszerű deszkákból lehet határolókat készíteni, oldalsó fellépő könnyíti a hozzáférést, a platóajtót munkaasztalnak is lehet használni, opciósan elektromos csatlakozás is kérhető.

Európában várhatóan továbbra is csak a duplafülkés karosszériát kapjuk, a világpiacon ezen felül lesz még nyújtott fülkés változat is hosszabb platóval. Továbbra is lesznek munkára szánt változatok halogén fényszórókkal, a személyautókkal versengő tudású példányokat a LED-es fényszórók patkó alakú menetfényeiről lehet majd könnyen felismerni. A Raptor modell bemutatójára 2022. februárjában kerítenek sort. Európában 2022 végétől lehet majd rendelni a modellt, az első példányok pedig 2023 elején érkeznek meg hozzánk – a Raptorra tovább kell majd várni.