Felülről kezdték meg a Ford Ranger ötödik generációjának piaci bevezetését Európában, először a marginális szerepet játszó, de annál izgalmasabb Raptor V6-ost dobták piacra, most pedig itt a dízelmotoros folytatás. Egyfelől a Raptor is elérhető már a 2,0 literes biturbó dízellel, másrészt megérkeztek a normál Ranger kínálat első darabjai, amelyek közül most a másik csúcsmodellt, a Wildtrak V6-ost próbáltuk – ebben az esetben már dízelüzemű a 3,0 literes V6-os.

A szélesebb nyomtáv miatt a lengéscsillapítók és rugók már a váznyúlványokon kívül helyezkednek el, a nagyobb erőkar miatt finomabban tudják kezelni a karosszéria mozgását; úthibán áthajtva érezni ugyan a hátsó merevtengelyt, de már nem pattan az autó. Erős és kellemes hangú a V6-os dízel, a hozzá párosított 10 fokozatú automatikus váltó finoman és gyorsan dolgozik, a hatalmas méretek ellenére könnyű az autó vezetése még városi forgalomban is, leszámítva a parkolást.

A plató megközelítését javítja a hátsó sarokban elhelyezett fellépő, a bal oldalfalon találjuk az elektromos csatlakozást, amellyel elektromos kéziszerszámok működtethetőek – a kis akkumulátor-kapacitás miatt óvatosan kell bánni ezzel a funkcióval –, a platóajtó oldalán vannak rögzítőpontok, és centi mérce (a próbált előszériás autókról ez még hiányzott). A perem alatti síneken lévő rögzítési pontok mozgathatóak, 9 helyzetben lehet ezeket rögzíteni, függőlegesen vagy vízszintesen méretre vágott fűrészáruval lehet osztani a rakteret. Akár 3,5 tonnát is húzhat a Ranger, az aktív vezetőtámogató rendszereket (például holttérfigyelő) felkészítették az utánfutó figyelembe vételére, a menetstabilizálónak van vontatmány-felügyelete is.

Kapcsolható az összkerékhajtás, zárható a hátsó differenciálmű, vannak 6 dedikált terepprogram is, amelyek az elektronikus rendszerek működését befolyásolják az elektronikus gázpedáltól kezdve a menetstabilizálón át, így könnyedén leküzdi az akadályokat a Ranger – feltéve, hogy száraz talajon haladunk, hiszen a 20 colos felniken lévő abroncsok mintája alapvetően közútra lett optimalizálva; a kínálatban a Tremor a növelt terepképességű modell a bütykös abroncsokkal. A peremen átbukásnál nagy segítség a körkamera-rendszer orr előtti részt mutató optikája, külső segítség nélkül látjuk a terepet.

MŰSZAKI ADATOK
Ford Ranger Wildtrak V6
Összlökettérfogat: 2993 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24 turbódízel
Max. teljesítmény: 177 kW (240 LE) 3250/perc
Max. forgatónyomaték: 600 Nm 2250/perc
Hossz./szél./mag.: 5370/1918/1884 mm
Tengelytáv: 3270 mm
Fordulókör: 12,9 m
Saját tömeg/terhelhetőség: 2486/864 kg
Üzemanyagtank: 80 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,7 s
Max. sebesség: 190 km/h
Átlagfogyasztás: 10,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 265 g/km
Vételár (bruttó): 22 618 700 Ft