Hálás szerep jutott a negyedik generációs Cliónak, ugyanis elsőként ölthette magára a francia márka vadonatúj és igen szemrevaló arculatát, melyet a Mazdától korábban elcsábított és a 2010-es DeZir koncepciót is jegyző Laurens van den Acker „követett el”. Meghatározó stíluselemként átemelte a motorháztetőbe és az orrköténybe hasító, öntudatos márkajelzést, akárcsak a letisztult és lendületes vonalvezetést, valamint az érzéki íveket és domborulatokat.

A jellegzetes frontrész után a csinos feneket mustrálva már van némi utánérzésünk, míg a hátsó ajtókeretbe integrált kilincsek – a cél szentesíti az eszközt alapon – ezúttal a kínálatból száműzött háromajtós verzió „kiváltására” is szolgálnak. Ugyanakkor az egyediséget szolgálja, hogy a Clio megjelenését számtalan módon (különféle hűtőmaszk, küszöb, csomagtérfedél és hátsó lökhárítóbetétek, színes tükörházak, felnik és tetőmatricák) saját ízlésünkhöz igazíthatjuk.

Látványosan megújult, és a méretnövekedés dacára le is fogyott a Clio. Stabil a futóműve, de kellemesen rugózik a kis francia Látványosan megújult, és a méretnövekedés dacára le is fogyott a Clio. Stabil a futóműve, de kellemesen rugózik a kis francia

Elődjéhez képest 35 mm-rel hosszabb, 24 mm-rel szélesebb, viszont 45 mm-rel alacsonyabb az újdonság. Mélyebben ülünk ugyan a kocsiban, de a 175 centinél magasabb utasok számára hátul már szűkös a fejtér, és a térdnek is kisautósan passzentos a hely. A poggyásztér mérete viszont 300 literre nőtt (+12 l), s a 60:40 osztású támlák ledöntésével egyszerűen bővíthető. Kár, hogy a csomagtérajtó lehúzófogantyújáról lecsúszik a kezünk.

Érintőképernyős tablet, letölthető alkalmazások

A vezetői környezet azonban éppen olyan divatos és vidám lehet, mint a külső! A műszerpult négyféle színben (fekete, barna, piros, kék) választható, míg a kormányküllőkre, az ajtóbehúzók, a szellőzőrostélyok és a váltókulissza szegélyére különféle díszítések kérhetők. Látványos az analóg órákat és a digitális sebességmérőt kombináló műszeregység, a második felszereltségi szinttől pedig iPadre hasonlító középkonzolt kapnak, 18 centi átmérőjű érintőképernyővel. A MediaNav multimédiás és navigációs egység helyett jövőre a fejlettebb, hanggal is vezérelhető és internetcsatlakozást biztosító R-Link rendszer kérhető: ez már SMS és e-mail felolvasására is képes, de a híreket vagy az időjárást is megnézhetjük. Sőt, a vezetési stílus elemzésével és gazdaságos vezetési tippekkel, valamint motorhang-emulátorral (a gázpedálállás, a sebesség és a fordulatszám függvényében a hangszórókon keresztül szól a választott motorhang) szolgál, és a jövőben számos alkalmazást lehet letölteni a webáruházból.

Akár 20%-kal takarékosabb elődjénél

Az előző Clio platformját továbbfejlesztették, a 14 mm-rel hosszabb tengelytáv és a szélesebb első-hátsó nyomtáv (+34/36 mm) a komfortos futóműhangolással együtt kezes viselkedést és magabiztos kanyarstabilitást szavatol. A kormány áttételezését közvetlenebbre vették (ütközéstől ütközésig 2,71 fordulat), így pontosan vezethető a kisautó.

A belső is személyre szabható, a táblagépes középkonzol a második szinttől jár. Sokat kitakar a vaskos A-oszlop A belső is személyre szabható, a táblagépes középkonzol a második szinttől jár. Sokat kitakar a vaskos A-oszlop

Mivel a Cliónak sikerült megszabadulnia mintegy 100 kilónyi súlyfeleslegtől (az Euro-NCAP törésteszten ötcsillagos minősítést kapott), már a 0,9 literes, benzines turbómotorral is kellően fürge. A Renault első háromhengerese 90 lóerős, s nem mintha alacsony fordulaton vérszegény lenne, de 135 Nm-es nyomatékát csak 2500-nál adja le – ráadásul az ötfokozatú, viszonylag pontosan kapcsolható váltó áttételezése meglehetősen hosszúra nyújtott. Egyszóval a lendületes haladáshoz pörgetni kell, előzéskor és meredek emelkedőn pedig ajánlott visszagangolni. Az egyébként rendkívül csendes motor ilyenkor jellegzetes háromhengeres brekegéssel szerez vidám perceket, csakhogy megjön a start-stop rendszerrel csillapított étvágya. Nagyon hasonló a szintén 90 lóerős, 1,5-ös dízel karakterisztikája, de ez már 1500-as fordulatról és acélosabban húz. Egészen kulturált és kényelmesen vezethető vele a Clio, 130 km/órás autópálya-tempónál ötödikben például laza 2500-at forog a négyhengeres, a futómű viszont mintha feszesebb lenne. Ezenkívül a motorpalettát bevezetéskor 75 lóerős benzines (1.2 16V) és dízel (1.5 dCi) alkotja még, melyhez később csatlakozik a hatfokozatú, duplakuplungos automatával társított 1.2 TCe (120 LE/190 Nm) turbós benzines.

Tágas nyílás, picit magas küszöb. Bővítés után lépcső lesz a padlóban Tágas nyílás, picit magas küszöb. Bővítés után lépcső lesz a padlóban

Hazánkban máris birtokba vehető az új Clio: már a 2 990 000 forintos alapmodellhez is szériában adják a LED-es nappali menetfényt, a négy légzsákot, a menetstablizáló rendszert, a visszagurulás-gátlót, a Renault-kártyát (nyomógombos indítás), a tempomatot, az elektromosan állítható és fűthető tükröket, valamint a motoros első ablakokat – csupán a magasságállítású vezetőülés és a légkondi hiányzik belőle.

A küszöb szépen karcsúsítja az autót, a magasra húzott farrész miatt szinte kötelező a tolatóradar vagy -kamera A küszöb szépen karcsúsítja az autót, a magasra húzott farrész miatt szinte kötelező a tolatóradar vagy -kamera

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!