Már az építés előtt eldöntötte a csapat, hogy legalizálják az autó átalakításait, így mutatva példát a közösségnek. Fotó: Dombóvári Mihály Már az építés előtt eldöntötte a csapat, hogy legalizálják az autó átalakításait, így mutatva példát a közösségnek. Fotó: Dombóvári Mihály

Az engedélyezett, forgalmi engedélybe bejegyzett tuningra nagyon jó példa az idei AMTS-en a közönség tagjai között kisorsolt, átalakított BMW Z4-es roadster története. A show tulajdonosai vállalták, hogy példát mutatva a közösségnek legális tuningot „pakolnak” a nyereményautóra. Igaz, volt felbujtója is a dolognak, mégpedig a Totalcar csapatát erősítő Zách Dániel, aki alaposan utánajárt az alkalmazott tuning engedélyezési lehetőségeinek, és vállalta, hogy a papírügyek vezénylésében aktív szerepet vállal. Mint az AMTS egyik fő médiapartnere, most mi is bemutatjuk a folyamatot, hogy minél többen ismerjék meg az engedélyeztetési rendszer működését, és alkalmazzák is azt mindenki üdvére.

Az utastér egyszerűen csak szép, engedélyeztetni nem kellett. Más a helyzet, ha például új kormányt szereltek volna be Az utastér egyszerűen csak szép, engedélyeztetni nem kellett. Más a helyzet, ha például új kormányt szereltek volna be

Tehát adott egy jó állapotú, 2003-as évjáratú BMW Z4-es roadster, amelyet a Tuning Show Kft. vásárolt meg. Természetesen megvoltak a tervek, hogy mi kerül az autóra. Egy gondolat, mielőtt továbbmennénk: rögtön a tuning kigondolásánál érdemes kettéválasztani, hogy mi engedélyköteles, és mi nem a tervezett módosítások közül. Ökölszabály, hogy ami nem változtat az autó paraméterein, az nem engedélyköteles, hanem csupán olyan, mint egy cserealkatrész beszerelése. Motortuning esetén 10% mértékig engedélyezett a „soft” beavatkozás, így például egy sportlégszűrő miatt nem kell a hivatalhoz rohanni, sem pedig a műszaki vizsgán izgulni.

A 2x2-es végű sportkipufogó már a helyén, az alkatrész típusbizonyítványa rendben. Az autó új, matt színe csupán átjegyzést igényelt A 2×2-es végű sportkipufogó már a helyén, az alkatrész típusbizonyítványa rendben. Az autó új, matt színe csupán átjegyzést igényelt

Eszerint formálódott a Z4-es körüli teendők sora is. A kárpitozás, a fényezés nem gyarapítja az engedélyezendő dolgok sorát, csupán az új külső szín jár bejelentési kötelezettséggel. Érdemes komolyan venni, mert új forgalmit is kiállítanak, és most, a szuper-VÉDA rendszer bevezetésével a módosított színű, ám be nem jelentett autó bármely kamerakapun megbukhat – a rendszer tudja ellenőrizni a rendszámhoz tartozó színt. A papírozandó dolgok sora az új hátsó sport kipufogódobból (és a középrésztől húzódó új csőből), az új felnigumi kombinációból, a sportfutómű szettből és a külső optikai Rieger elemekből (első-hátsó lökhárító, küszöbidomok) állt. A módosításokat engedélyező műszaki vizsgálóállomásokból megyeszékhelyenként van egy-egy, Budapesten a Vas Gereben utcai, vagy a híres-hírhedt Mozaik utcai állomás rendelkezik ilyen felhatalmazással. Utóbbinál a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályon kell kopogtatni. Ezt akkor érdemes megtenni, ha már kezünkben van az adott alkatrészek megfelelőségi szakvéleménye. Ilyen a meglévő német papírok alapján intézhető, a BMW Z4 esetén a TÜV Rheinland KTI Kft. készítette el a magyar nyelvű szakvéleményt. Azért ők, mert szerepelnek az ENSZ EGB műszaki minősítő intézetek listáján, ugyanis csak ilyen szervezet által kiállított megfelelőségi nyilatkozat fogadható el az engedélyeztetés során.

Előre 225/35-ös, hátra 255/30 ZR19-es abroncsok kerültek AEZ felnikkel. Váltóméretei ugyan az eredetinek, ám a BMW típuskönyvében nem szereplő méretek, így engedélyeztetésre szorultak Előre 225/35-ös, hátra 255/30 ZR19-es abroncsok kerültek AEZ felnikkel. Váltóméretei ugyan az eredetinek, ám a BMW típuskönyvében nem szereplő méretek, így engedélyeztetésre szorultak

Zách Dániel beszélgetésünkkor megjegyezte, hogy a Mozaik utcai állomás kollégái elmondták neki, hogy nem kell ördöngösségre gondolni az engedélyeztetés kapcsán. Igen sok megkeresést kapnak, mert hozzájuk futnak be az egyéb járműátalakítási igények is, így például a haszonjármű egyedi felépítmények engedélyeztetése is. A tuning sem igényel külön rendszert, ebbe a működő engedélyeztetési protokollba illeszkedik, csak némileg „démonizált” ez az eljárás a tuninggal foglalkozó közösségben, így sokan neki se állnak. A BMW minden új alkatrészéről elkészült a szakvélemény, ehhez csatolták a kiindulási alapnak számító német papírokat is. Az autót az elkészülés után így jelentették be vizsgára, amelyet fennakadás nélkül vett a kocsi, és a felszerelt tuningholmik is. Az építők elmondása szerint nagyságrendileg 150 000 forintba került, hogy a nyereményautó módosításai a forgalmi engedélybe bejegyzésre kerüljenek, így legálizálva a létüket. Ez az érintett tuningelemek beszerzési értékének kb. 10%-a, tehát vállalható költség. Más kérdés, ha nem sorozatban gyártott alkatrészekről, hanem például itthon, egyedileg készültekről lenne szó, akkor keményebb az engedélyeztetés, szükséges a tervrajz, s azok elbírálása is.

Minden tuningautós álma: az összes módosítás bejegyezve a forgalmiba a hivatal által Minden tuningautós álma: az összes módosítás bejegyezve a forgalmiba a hivatal által

Tény, hogy a nyereményautó átépítése nem extrém, de így közelebb is áll a tuning iránt vonzódók valós igényeihez és lehetőségeihez. Viszont már messze nem átlagos, például a fix ültetés mértéke olyan, hogy a vizsgasorra álláskor az aknából figyelték, hogy a begurulás ellen védő terelőlemezek hozzáérnek-e a kocsi aljához. Maradt még 5 milliméter, így elfért, sőt vizsgaálló is lett, mert nem a személyes benyomás, hanem a műszaki okmányok döntötték el a dolgot!

Az átadás előtt vizsgázott a kocsi, mégpedig sikerrel Az átadás előtt vizsgázott a kocsi, mégpedig sikerrel

Magad uram!

Az engedélyeztetési folyamat alapja, hogy a be- és felszerelendő alkatrészek rendelkezzenek valamiféle műszaki jóváhagyással. A felsorolt holmik német gyártóktól, illetve kereskedőktől származtak, így a német piacra szánt „TÜV-papírt” adták melléjük, ami jó kiindulási alap, de a kívánt, a módosításokat elbíráló műszaki vizsgára persze nem állíthat be senki német iratokkal. A termékek megfelelőségi nyilatkozatáról szóló hiteles szakvélemény kiállítása (honosítás) a vásárló teendője, már csak azért is, mert ha valaki cserealkatrésznek vásárolja egy már engedélyeztetett autóhoz, nincs is szükség a dokumentumra.

Utánajárással és költséggel is járt a módosítások „lepapírozása” Utánajárással és költséggel is járt a módosítások „lepapírozása”

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!