30 évvel ezelőtt indult Esztergomban a Suzuki Swiftek gyártása. A népautóvá vált kisautó ugyan elsősorban kedvező árával hívta fel magára a figyelmet, ez azonban nem lett volna elég a sikerhez, takarékossága, megbízhatósága és a mindennapi nyúzást jól viselő technikája is az előnyére vált. Ennek elterjesztésében a tulajdonosokon kívül fontos szerep jutott a hat Márka Műveknek.

A reklámügynökség a kezdetektől fogta a Suzuki kezét, és a következő évtizedekben számtalan kreatív, szellemes és találó újsághirdetéssel, plakáttal és TV reklámmal hozta közelebb a Swiftet, majd később az újabb típusokat a célközönséghez. Első reklámfilmjük 1992-ben modern, formabontó, sőt, szemtelenül vagány volt, és a “Suzuki. A mi autónk.” szlogent is itt ismerte meg az ország!

Várhelyi Endre ügyvezető és média igazgató büszke rá, hogy a tőlük származó ötletből az ország egyik legismertebb szlogenje lett, még viccek is születtek róla. A kisfilmet akkoriban nagyon sokan szerették, igaz a csókot dobó apácák miatt több kritikát is kaptak… Akárcsak a DDB reklámügynökség a Volkswagen Bogár esetében, a hat is meglepő és szórakoztató módon mutatta be a Suzukikat.

A “Vagyunk egy páran…” epizódok egyik részében egy Balatonra igyekvő turista eltéved, és egészen az északi sarkig eljut egy tank benzinnel, egy másikban pedig egy gazda nem csak a pulit ülteti maga mögé, hanem egy tehenet is magával visz Suzukijának tetején. 1997-ben a legkézenfekvőbb, egyben a legnehezebb megoldás egy műtehén készítése volt, melyet a fehér Swift tetejére kötöttek.

1998-ban a klasszikus, amerikai rajzfilmfigurák, a prérifarkas és a gyalogkakukk is szerepet kaptak, de csak azzal a feltétellel adott rá engedélyt a jogtulajdonos, ha a prérifarkas minden esetben pórul jár. Az “Igaz, hogy van egy olyan Suzuki…” sorozat egyik legsikeresebb része a horgászokat középpontba állító kisfilm volt, több visszajelzés is érkezett, hogy egy horgász választott Wagon R+-t.

Várhelyi Endre elmesélte, hogy nagyon nehéz volt minden engedélyt megszerezni ahhoz a forgatáshoz, mely során az Ignist helikopterrel a várba repítették. “Nyilván egyes filmek ma már megmosolyogtatók, de azért mindegyikben van egy kis történet, amivel próbáltuk a márkát mindig egy kicsit feljebb tolni, hogy ne legyen az a lesajnált kisautó, amiben még a kalaptartó is extra, hiszen ennél sokkal jobb a mi autónk” – tette hozzá.