A hosszú tengelytávú, magasított Sprinter az alapja a Brabus tuningcég legújabb luxus-demoautójának. A gyöngyházfekete masina akár Darth Vader szolgálati kocsija is lehetne, eléggé tekintélyt parancsoló a jármű. Persze, hogy ilyen legyen, azért sokat tett az átalakításokkal foglalkozó műhely. Integrált LED-es nappali menetfénnyel és ködlámpákkal ékesített lökhárítót, valamint Brabus-emblémás, krómrácsos hűtőmaszkot szereltek fel, a hátsó ablakokat pedig lefóliázták. Két sportkipufogó vég árulkodik róla, hogy nem iskolabusz halad az úton. 8×18 colos Monoblock E felniken gördül a Sprinter, a gumik 255/55 R18-as méretűek.

Talán nem véletlen, hogy Moszkvában debütált... Talán nem véletlen, hogy Moszkvában debütált…

Az igazán nagy változásokat azonban belül kell keresnünk. Méretei ellenére a Sprinter elméletileg nyolcszemélyes: a sofőrfülkében van két ülés, hátul pedig hat, de ebből a leghátsó kettő amolyan szükségülés. A négy főnöki ülést (ezeket nevezték business ülésnek) egymással szemben helyezték el, mind alvó funkciós, fűtött, szellőztetett masszázsülés, lényegében minden részük elektromosan állítható, s van három tárhelyes pozíciómemória is. A személyes holmik az ülések alsó fiókjaiba rakhatók. Az ekképp átformált belső teret igyekeztek luxussal megtömni. Minden felületre kéttónusú, konyakszínű bőr-alcantara kárpitozást húztak, a padló faburkolatú. A spéci felszereléseket a két oldalfal ívesen kialakított pultjába, az ülések közti kartámlákba és a vezetőfülkét az utasfülkétől elválasztó falba szerelték. Van bárszekrény, pezsgőhűtő, kávéfőző és rengeteg multimédiás eszköz. A légkondicionáló rendszer önálló Eberspächer berendezés, hogy ne függjön a motorüzemtől, a fűtési teljesítmény 10 kW, a hűtési 13 kW, így 21 fokos belső térrel végig lehet autózni Moszkvából Dubaiba.

Apró érintőképernyőkkel vezérelhető a hátsó rész Apró érintőképernyőkkel vezérelhető a hátsó rész

A tetőablak LED-es kijelzővel takarható

S akkor nézzük, milyen csemegéket szereltek még be a tetőablakkal is ellátott utastérbe, amelynek sötétített oldalablakait elektromosan mozgatott függönnyel takarhatják. Besötétítve igazán demonstratív a világítás, rejtett LED-ekkel, ráadásul a tetőablak 180×90 cm méretű (71×35 colos) LED-es kijelzővel takarható. Ebben 2700 db színes fénydióda dolgozik, 12 különböző animáció jeleníthető meg rajta, a kék égtől az éjszakai témákig. A felszerelések az ülések további rangsorolásáról is vallanak: a tolóajtó melletti nem kapott elektromos mozgatású felnyitható asztalt, a másik három igen. Ezek közül is csak a menetirány szerinti kettő élvezheti a hatalmas kivetítő képét, amelyet a válaszfalra szereltek. USB 3.0 port nyolc helyre jutott, és van még három 220 voltos konnektor. Minden ülésnél beszereltek olvasólámpát.

A fotelek között pohár- és pezsgőhűtő, valamint kávéfőző is van A fotelek között pohár- és pezsgőhűtő, valamint kávéfőző is van

A teljes eszközrendszer adatbuszon kommunikál, az irányítás a „Brabus Touch Control Panels” feladata, ez egy ötcolos érintőképernyő. A médiarendszer alapja egy erős fedélzeti számítógép, amelynek szoftverét a Ruhr West University fejlesztette. Kommunikál (wifin is) az utasok Apple iPad, vagy Android eszközeivel, vagy külső Windows notebookkal.

Természetesen alvó pozícióba is hajtogathatók az ülések Természetesen alvó pozícióba is hajtogathatók az ülések

A megjelenítésre a 42 colos óriási full HD LCD-képernyő szolgál – a háttal ülőknek csak két 10 colos kijelző jár. A csatlakoztatott eszközök a kocsi kapcsolatán át juthatnak internet-hozzáféréshez. Emellett bármely típusú adathordozóról nézhetnek filmeket (DVD, Blue-ray), fotókat, de HDTV és Apple TV is szóba jöhet. Mindennek élvezetéhez komoly hangrendszer is szolgál, a Dolby surround teljesítménye 1200 watt!

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!