A monzai pálya a Ferrari hazai terepe, de a Mercedes szép sikereket ért el itt. Érdekes módon az elmúlt két évben váratlan eredmény született ezen a legendás versenypályán. 2020-ban Pierre Gasly élete első Forma-1-es győzelmét szerezte Monzában. Tavaly pedig Daniel Ricciardo mclarenes győzelmétől volt hangos az olasz pálya és környéke. Senki sem bánná, ha a Max Verstappen hegemóniája itt megszakadna és egy újabb váratlan győztest ünnepelhetnénk a Sebesség Templomának nevezett versenypályán.

S mi történt itt tavaly a két világbajnok aspiránssal? A verseny legdrámaibb momentumát hozták. Max Verstappen és Lewis Hamilton összeütközött miután Hamilton kijött a bokszutcából és fej-fej mellett haladva próbáltak meg kanyarodni. Verstappen kissé szűkösen vette be a kanyart és autója hátulját megdobta egy magas kerékvető. A Red Bull a Mercedes hátára ugrott és fennakadt rajta. A két pilóta metakommunikációja jól tükrözte lelkiállapotukat. Gyalog mentek vissza csapatuk bokszába és az azalatt magukon hagyott bukósisak alatt egy-két keresetlen szó is elhangozhatott.

Míg Hollandiában Max Verstappen holland rajongói borították narancsba a lelátókat, addig Monzában piros lelátók várják a csapatokat Ferrari-sikerre éhes rajongókkal. A narancsarmada szenvedélyességét nehéz lesz felülmúlni, ha egyáltalán felül lehet. Főleg a Ferrari jelenlegi eredményeinek tükrében. A maranellói csapat még mindig nem tűnik esélyesnek győzelemre hazai versenyén, de ha végre kihasználják a bennük rejlő potenciált, akár az is meglepetésként hatna, ha ezúttal Ferrari-pilóta állna a dobogó tetején, amire utoljára 2019-ben volt példa, amikor is Charles Leclerc állhatott fel a monzai dobogó tetejére.

A verseny és a pálya
A monzai pálya klasszikus, gyors pályának számít olyan hosszú egyenesekkel, amelyeket egyedül a régi hockenheimi pályán láthattunk. A pálya négy pontján a pilóták nagyjából 330 km/órás sebességgel hajtanak és a kör háromnegyedében teljes gázzal haladnak. Ezen a gyors pályán az átlagsebesség megközelíti a 250 km/órát. A költségsapka arra kényszeríti a csapatokat, hogy egyre kevesebb versenyspecifikus alkatrészt találjanak ki, de a Ferrari hazai versenyére Monzába mégis visz egy speciális szárnyat annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb sebességét érjék el autói a versenynaptár egyik leggyorsabb pályáján. Belgiumban úgy döntöttek a maranellóiak, hogy nem vetik be ezt a szárnyat és nem jártak jól, hiszen a Red Bull domináns teljesítménnyel győzött. Monzában az erős motorral rendelkező autók lesznek fölényben. Emellett fontos szerep jut a fékeknek is, hiszen a száguldó autóknak kicsi a tapadása a kanyarok előtt. Ilyenkor nagyon felforrósodnak a fékek, de a hosszú egyenesekben ismét könnyen lehűlnek.

Az 53-körös Olasz Nagydíj szeptember 11.-én helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.793 km, a teljes versenytáv 306.720 km. A pályarekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből (!). A brazil pilóta ideje 1 perc 21.046 másodperc volt.
2021-ben Daniel Ricciardo (McLaren) állhatott fel az olasz dobogó legfelső fokára. Az ausztrál pilóta ideje 1:21:54.365 volt. A második helyezett Lando Norris (McLaren) lett, míg a bronzérmes helyen Valtteri Bottas (Mercedes) ért célba.