Köszöni szépen, a Cupra márka jól van, 2022-ben ráduplázott az előző évi értékesítésére, az idei első negyedévben 86 000 autót értékesített, úgyhogy egyelőre úgy tűnik tartani fogják a vállalást, miszerint az idén is dupláznak. A piaci folyamatoktól, tehát a chiphiánytól azért ők se tudják teljesen függetleníteni magukat, de folyamatosan lépnek be új piacokra, aminek köszönhetően sikerül fenntartani az erős növekedési tempót. Megvizsgálták egyébként az esetleges észak-amerikai forgalmazást is, egyelőre még nem tartják arra érettnek az ottani piacra lépést – de várhatóan az évtized végén már ott is jelen lesznek.

Ráadásul nem csak nagy vonalakban írják le, milyen autókat akarnak piacra dobni a közeljövőben, hanem el is készítették a Dark Rebel, azaz sötét lázadó nevű shotting brake-et. Nem véletlen, hogy digitális tervről van csak szó, hiszen manapság felelőtlenség lenne 4-5 évnél messzebb előre tekinteni, másrészt a digitális járművet arra is felhasználják, hogy a felhasználókat is bevonják a Cupra márka jövőjének alakításába.

Ebben fontos szerepe van a márka virtuális valóságban megteremtett élményközpontjának, ahol nem csak virtuálisan lehet autót vezetni akár a Cupra valós versenyzői ellenében, de elérhető a Dark Rebel Hyper Configurator-a, ahol 3 környezetben (természetes háttér, technokrata háttér és futurisztikus jövő) tudják a metaverzum látogatói a saját ízlésükhöz alakítani a kombi megjelenését, az elkészült terveket pedig elküldhetik a gyárnak, ahol aztán levonják majd a következtetéseket pár hónap-pár év tapasztalatai alapján, és a kézzelfogható valóságban már ezek alapján valósítják meg a tanulmányt.