A Specialty Vehicle Engineering nevű tuningcég egy évvel ezelőtt kezdett dolgozni a kompresszoros V8-as motorral szerelt Chevrolet Silverado pickupon, és amíg a motorral hamar elkészültek, hiszen azt használták már más modellekben, a felfüggesztésen sokat dolgoztak. Chevrolet márkakereskedésben megvásárolható autóról lévén szó a gyárinak megfelelő szintű hangolást készítettek.

A 6,2 literes V8-as blokkon megnövelt csatornákkal rendelkező hengerfejek dolgoznak, a forgattyús mechanizmus több elemét is kovácsolt alkatrészre cserélik, és kompresszort is beszerelnek. A tízfokozatú automatikus váltó tengelykapcsolóját megerősítik, hogy a 812 LE/976 Nm csúcsteljesítményt tartósan elviselje. Az ügyfél választhat, hogy hátsó- vagy összkerékhajtással kéri-e a Yenko S/C Silverado pickupot, amelynek 22 colos felnijei mögött Brembo fékrendszert találunk, és sportkipufogó is van a fedélzeten.