Ne engedjük feledésbe merülni: a Peugeot már az ötvenes évektől egyike volt a kombi autó elterjesztőinek. Igaz, akkoriban – és még sokáig – a Break szóval jelölték azt a karosszériajelleget, amelyre ma már az amerikaias ízű SW (station wagon) járja. A lényeg azonban változatlan: az autó illeszkedjen bele gazdájának életvitelébe, szerezzen neki örömet. E gondolat jegyében született az üveg-panorámatető, amely egyrészt nagyon elegáns, másrészt világossá, derűssé teszi a kocsi belsejét, végül – de talán ez a legfontosabb – nagyszerű kilátást nyújt a hátsó sorban ülőknek is. Hiszen egyébként eléggé igazságtalanok az autók: elöl a szülői pár jól látja az elsuhanó hegyeket, műemlék épületeket, a gyerekek elől viszont akkor is rejtve marad sok minden, ha laposra nyomják orrukat az oldalablakon. A 407 SW más, a fénysugárnak szabad utat ad, mint egy kabrió, különben védelmez, mint egy limuzin, ráadásul tágas, ahogy egy kombihoz illik.

Méretháló

A tengelytáv és az első túlnyúlás nem változott a közös padlólemezre épülő négyajtós alapmodellhez képest, a hátsó túlnyúlást viszont 87 milliméterrel megnövelték. Valamelyest, 41 milliméterrel nőtt a magasság is, ami a tető vonalának megváltozásából és a tetősínekből adódik. A rakodóperem eléggé alacsony (615 mm), küszöbje széles, úgyhogy nyugodtan ráülhetünk, amíg tízóraizunk az út mentén. További előnye, hogy 16 km/órás ütközési sebességig megvédi a drága csapóajtót a sérüléstől. Az autóst igazán érdeklő kérdés persze az, hogy mekkora lett a hasznos tér. Nos, az üléseknél nem változott, tehát elöl nagyon kényelmesen, hátul kissé már kiszámítottan, de elférnek magas termetű emberek is. A hátsó ülés 60:40 arányban osztott, az üléspárna előredönthető, sőt a raktér bővítése érdekében kivehető. Pontos térfogatadatokkal szolgálhatunk, mert a derék gallok minden helyzetre két adatot közölnek, a nagyobb számok az űrtartalmat mutatják (ennyi vizet lehetne beönteni…), a kisebbek a VDA-szabvány szerinti hasznos befogadóképességet. Nos, ezek szerint öt üléssel, kalaptartóig 448/489 liter, tetőig 605/702, két üléssel a fejtámla magasságáig 624/749, tetőig 1365/1654 liter adódik. S még két fontos dolog, ami valamennyi változat közös jellemzője: az első utasülés támláját előre lehet hajtani, ilyenkor 2700 milliméteres hasznos hossz áll rendelkezésre a hátfalajtó és a műszerfal között, illetve a csomagtérajtó ablaka külön nyílik, ami sokféle élethelyzetben nagy előny.

Fénykupola

A panoráma üvegtető töretlenül folytatja a szélvédő ívét, egészen a tető hátsó részéig, felülete közel 1,6 négyzetméter (a teljes üvegfelület 4,28 m2). A 6 milliméter vastag, speciálisan színezett üveg fényáteresztése húsz, hőátadása tizenkét százalék körüli, így jól kilátni a kocsiból, de a napsütés sem nem vakít, sem nem hevít odabenn. Ha mégis sok lenne a jóból, csak el kell forgatni a tetőkonzol gombját, hogy a hátsó tetőrészből elektromosan előjöjjön a négyrészes, kilencféle állásba hozható árnyékoló. Ennek csukott állapotában semmi különbség egy normál kombihoz képest. Na és milyen az üvegtető biztonsága? Aggályra nincs ok, már a 307 SW esetében igazolta a gyár, hogy a ragasztott üveg nagyon erős, boruláskor például pókhálósan repedezik ugyan, de a helyén marad, s védi az utasokat. Az egésznek az árát egyrészt a vásárláskor kell megfizetni (a 407 SW magyarországi forgalmazása novemberben kezdődik, ára még nincs, de találgathatunk: a kisebb testvér panorámatetős változata körülbelül egymillióval drágább a „mezei” kombinál), másrészt a mintegy 55 kilós többletsúlyban, illetve az ez által okozott fogyasztásban jelentkezik.

Fényben utazunk

A menetpróbán rendelkezésre bocsátott kocsik eléggé sötét kárpitozásúak voltak, nagy felső felületű, fekete műszerfallal. Ám a tetőn át beáradó fény gondoskodott róla, hogy mégse legyen komor a hangulat. A napos, kora őszi időjárás ellenére nem melegedett fel az utastér, mérsékelt fokozaton lehetett járatni a klímát, ami az üvegtető jó hőszűréséről tanúskodik. A kocsitest merevségére, szilárdságára semmi panasz sem lehet, nyöszörgést, zörgést egyáltalán nem hallottam, érzésre is kiváló a karosszéria merevsége, így e változatban is pompásan érvényesül az igényes konstrukciójú első és hátsó futómű komfortja, útfogása. A 407 SW motorkínálata megegyezik a limuzinéval, négyféle benziner (1,8 – 3,0 liter) és kétféle, koromszűrős HDi dízel van benne. Ezekhez öt- és hatfokozatú manuális sebességváltó, négyfokozatú automata, vagy új fejlesztésű, hatfokozatú automata járul.

Ezúttal a két dízel kipróbálására adtak lehetőséget (a táblázatba ezért csak egy benzinest vettem fel, mintegy mutatóban), a kisebbet manuális váltóval, a nagyobbat négyfokozatú automatával. Utóbbi nagyon komfortos, de dinamikáján néha észrevenni, hogy ez az erőátvitel már nem számít a műszaki fejlődés csúcsának. A kisebb verzió kellemes csalódás volt, mert motorjának méreteihez és névleges teljesítményéhez képest jól megy, váltójának áttételezése pedig kiválóan illik a motor karakterisztikájához. Aki nem vontat utánfutót, s normál tempóval akar közlekedni, elégedett lehet vele. Hiszen ebben az autóban nem is a száguldozás a fő élmény, hanem a mindent fénybe, világosságba öltöztető üvegtető.