Vannak divatklisék, amelyek alkalmazása szinte kötelező. Ilyen például, hogy fölénytisztelő, eldurvuló világunkban keménynek, sportosnak kell lenni. Ennek megfelelően a jó autó peres gumin gördül, futóműve olyan ütéseket visz be az utasoknak, hogy Kokó sem vallana szégyent velük, motorja pedig bármikor kész lenne felvenni a versenyt egy Ferrarival, ha éppen nem a dugóban szenvedne. Ám ha egy pillanatra megpróbálunk a saját fejünkkel gondolkodni, rájövünk, milyen nevetséges ez a keménykedés. A szellemi ébredéstől pedig már csak egy lépés a tett: tessék kipróbálni a Mazda nagy egyterűjét, amely tudatosan vállalja lágyságát!

Összejövetel

Már a kissé terebélyes formák is sejtetik, hogy itt nem magányos vagy páros szórakozásról van szó, mint mondjuk egy MX-5 roadster esetében, hanem családi együttlétről. Termetes ember legyen, aki át akar pillantani a kocsi fölött, és ügyes, aki be akar surranni egy átlagos parkolóhelyre. A fordulókör ugyanis elég nagy, a lökhárítók távolságát a vezetőüléstől csupán sejteni lehet, akadályra figyelmeztető készülék pedig nem volt a kocsiban. Remek alkalom ez, hogy a család volánművésze bemutassa tudományát a többieknek. Ezután közös produkció következik: a beszállás. A második sor székei közül a jobb oldalit egy kar megemelésével az autó közepe felé toljuk, s így megnyílik az út leghátra. Ott kétszemélyes üléspad van, amely kényelmesebb a vártnál, noha kicsit alacsony a padlóhoz képest. Gyerekeknek viszont kiválóan megfelel, legfeljebb azért imádkozunk, hogy hátulról belénk ne jöjjenek. A középső karosszékeket már bújkálás nélkül lehet elérni a nagy tolóajtókon át, az itteni helykínálat és komfort már messze átlagon felüli, különösen mivel külön klímaszabályozó forgógombokat is elhelyeztek a jobb oldali burkolaton. Elöl is jóval nagyobb a mozgási szabadság, mint

például egy Mazda 6-osban. Az utastér tehát pazar – pozitív hatását legfeljebb azzal fokozhatnák, ha a komor, fekete színek helyett derűsebb, világos árnyalatokat alkalmaznának, amelyek még levegősebbnek mutatnák az autót.

Légtér

Nagyszerűen oldották meg a Mazda MPV tervezői az egyterűek közös problémáját, miszerint sok ülésre kevés poggyásztér esik. A harmadik üléssor mögött ugyanis, ott, ahol más autókban a pótkerék lapul a padló alatt, a kocsi aljáig érő mélyedés fogadja a táskákat. Ezt az üléspadot azonban össze is lehet hajtani, amikor is eltűnik ugyanabban az üregben. Ilyenkor jóval nagyobb, sík padlójú csomagtartót kapunk. Végül, a második sor foteljei lehajtható támlájúak, illetve néhány mozdulattal, egyszerűen kivehetők. Nem is túl nehezek, könnyű megbirkózni velük. Miután kirámoltuk őket, akár indulhatunk is bútort vásárolni. Hihetetlen, mi fér be ilyenkor az autóba! S a pótkerék? Van olyan is, csak szokatlan helyen, középen, jobboldalt függesztették be a padlólemez alá, onnan lehet szükség esetén kurblival leengedni.

Sétahajó

A beszállás, és bepakolás után jöhet a családi utazás! Ilyen alkalommal nyilván nem lehet szó gumicsikorgató kanyargásról, hiszen kollektív tiltakozás lenne az eredmény. A Mazda MPV nem is partner az efféléhez. Kétliteres dízelmotorja már akkor is komótosan viszi a nagy testet, ha csak a vezető ül benn, viharos gyorsítás helyett a sebesség egyenletes növelése követi a gázadást. Ahogy nő a szállított személyek száma, úgy válik egyre visszafogottabbá a menetdinamika – a kapacitás maximális kihasználása esetén már jól ki kell számítani az előzéseket, sőt, hegyvidéki úton akár le is mondhatunk róluk. A csúcssebesség viszont – a

jó áramvonalazásnak és a hosszú áttételnek köszönhetően – tempós haladást tesz lehetővé az autópályán, ahol erősen hiányoljuk a sebességrögzítőt. Egyébként viszont gazdag a felszerelés, minden megvan az autóban, amit a hét-nyolcmilliós kategória nyújtani szokott. Lágyság jellemző a kocsi menettulajdonságaira is. Finoman rugózik, kisimítja a budapesti utakat, de gyors ívekben gyakorlott kezet kíván. A fék nagyon jól fog és érzéssel adagolható, de a pedálérzés olyan, mintha gumilabdára lépnénk. A váltókar könnyen és puhán jár, mozgása nem éppen sarkosan katonás. Sehol semmi él és szöglet, a Mazda MPV-ből nézve kerek a világ, amelynek durvaságától oltalmazóan szigeteli el a családot ez a barátságos, mobil fészek.

Műszaki adatok

Összlökettérfogat: 1998 cm3 Hengerek/szelepek száma: 4/16 Max. teljesítmény: 136 LE (100 kW) 3500/min Max. forgatónyomaték: 310 Nm 2000/min Hosszúság/szélesség/magasság: 4805/1830/1785 mm Tengelytáv: 2840 mm Fordulókör: 11,4 m Saját tömeg: 1705 kg Teherbírás: 690 kg Csomagtér: 294/866 liter Gyorsulás 0-100 km/h: 13,2 s Csúcssebesség: 176 km/h Fogyasztás városban/országúton: 8,6/6,2 l/100 km Tesztfogyasztás: 11,49 l/100 km A tesztút hossza: 483 km A modell alapára: 6 549 900 Ft (5 személyes), 7 099 900 (7 személyes) A tesztelt kivitel ára: 7 464 900 Ft A tesztautó szállítója: Mazda Motor Hungary Kft., 1117 Budapest, Infopark sétány 1. Telefon: 06-1-464-5000.