A japánokhoz méltó az ergonómia, a rekuperáció mértékét fülekkel szabályozhatjuk. Fotó: Lővei Gergely, Balogh Bence

Sokan aggódva követték, ahogy az egykor meghatározó Mitsubishi sorban fordított hátat az Európában is annyira vágyott típusainak, és egyre lejjebb került az autópiaci ranglétrán, ami ahhoz vezetett, hogy a jelentős ipari konszernhez tartozó márka felhagy a saját konstrukciók fejlesztésével, és Nissan műszaki alapokra épülő modelleket kínál majd. Utolsó világsikerük az Outlander plug-in hibrid változata volt, érthető, hogy a 2021 tavaszán bemutatott, frissített Eclipse Cross – egyetlen opcióként – megkapta az itthon zöld rendszámot érő technológiát. A manapság divatos, kupés szabadidő-autó műfajban egy hálózatról tölthető hibrid hajtással a fedélzetén minden esélye megvan a vevők szimpátiájának elnyerésére.

A kissé rövid ülőlaptól eltekintve kényelmesek az első ülések. 180 cm-es testmagasság felett már passzentos a hátsó fejtér. Hátsó ülésfűtés és nyitható üvegtető is csak a csúcskivitelhez jár

Formaterve harsány és látványos, gyári tartozékokkal kiegészítve sportos stílusú, ellenfeleihez mérve naprakész, illik a jelenlegi japán választékba. Tsunehiro Kunimoto eredeti dizájnját a frissítés során csak annyival tették egyszerűbbé, hogy hátul a kettéosztott ablak és a csíkszerű lámpák helyett a hagyományos elrendezést, illetve az üveg vonalát követő világítótesteket választották. Ezzel harmonikusabbá vált az összkép, sőt, az eredeti Eclipse-re utaló kupés tetővonal is jobban érvényesül. Ahogy a hasonló riválisok esetében, úgy az Eclipse Crossnál is egyszerre áldás és átok a divatos kialakítás, ugyanis a magas hátsó ülés miatt beülés közben az utasok beüthetik a fejüket a tetőbe. Bár a fejtér sem bőséges, bent már sokkal több hely áll rendelkezésre, mint a sziluettje sejteti, ugyanakkor a lecsapott ablak alatt a csomagtartó kisebb, mint a külméretek alapján várható lenne. A kalaptartóig 328, a tetőig pakolva 471 literrel gazdálkodhatunk, a padló alatt rekeszeket alakítottak ki, melyek a kötelező tartozékok mellett a töltőkábeleket is elnyelik. Magas pereme mellett az ajtó nyitása is megtornáztatja a családtagokat, a kilincs a rendszámtábla felett van, emiatt kissé kényelmetlen a nehéz fedél felemelése. Eddig kevés autóból hiányzott az elektromos mozgatás, ilyet azonban a tesztelt, 16 890 000 Ft-tól elérhető Instyle navi csúcsfelszereltség feláras extraként sem kínál.

Erőből és nyomatékból sincs hiány, a 2,4 literes négyhengeres önmagában is elég lenne az autó mozgatásához

Ami a belsőt illeti, jellegében passzol a külsőhöz, lendületes formákból és változatos elemekből áll. Az összeszerelés és az anyagminőség japános, de a lakkfekete betétek már most karcosak. A megújulás során elsősorban a központi kijelző változott, természetesen a hibrid hajtáshoz tartozó elektronikus irányváltó kapcsoló is újdonság. Az ízléses „váltókar” előnyös megoldás, gyorsan és finoman működtethető, meglepő módon jobbra kell billenteni a kívánt állások (D, N vagy R) kiválasztásához. Ennek oka, hogy a jobbkormányos eredetiből változtatás nélkül emelték át a panelt, cserében a kar közelebb került a vezetőhöz, a ritkábban használt Drive Mode, vagyis üzemmódkapcsoló és az elektromos kézifék gombja pedig távolabb. Ehhez a rendszerhez tartozik az egyedi stílusú, analóg műszeregység, melyről a sebességen kívül a haladás módját (vegyes vagy elektromos üzem, energia-visszatöltés) is leolvashatjuk. Erről a középső kijelzőn a jól ismert folyamatábra is tájékoztat, a központi menüben pedig további információkat is megjeleníthetünk.

Nem dőlnek síkba az ülések, viszont elég nagyméretűre bővíthető a csomagtartó. A padló alatt minden kötelező tartozék és a töltőkábelek is elférnek

Miközben semmi lényeges hátrány nem éri a vezetőt, az Eclipse Crossban ülve egy jó pár éves lemaradásban lévő konstrukcióban érzi magát, ami a központi menün és a belső tér egyes megoldásain kívül az eredetileg 2012-es hajtásláncon is észrevehető. A gyári mérés szerint 45-55 kilométeres tisztán elektromos hatótávra képes, ami önmagában sem sok, a tesztprogram során azonban alig 35 kilométerre volt elég a 230 voltos hálózatot használó, nagyjából 6 órányi külső töltés. A 2,4 literes, 98 lóerős szívómotor és az első tengelyt hajtó 82, valamint a hátsóra épített 95 lóerős villanymotor viszont kitesz magáért! Mindegy, hogy csak árammal megy vagy villannyal támogatja a benzinmotort, az 1910 kg-os SUV kifejezetten dinamikusan, nagy rugalmassággal vezethető, nem számít, hogy lámpától indulunk vagy autópályán előzünk. A 188 lóerős rendszerteljesítmény több mint elegendő az autó számára, a komplex rendszer kifinomultan, többnyire csendesen működik, hatékonyan fűt, és a fedélzeti számítógépre rácáfolva 9,5 liter helyett akkor is 7,2-t fogyaszt 100 kilométeren, ha messzire utazunk vele. Az összképet pusztán a rázós futóműve, a kerekek felől érkező gördülési zaj és az autópályán hallható szélzaj árnyékolja be.
Persze a vételár sem lényegtelen szempont. Aki a PHEV-t vinné haza, a 13 990 000 Ft-tól kapható alapváltozattal jár a legjobban, a többé-kevésbé nélkülözhető extrákért elkért további milliók ugyanis jelentősen rontanak az ár/érték arányon.

Fentről a megszokott helyre került a hátsó ablaktörlő. A sportos műanyag toldatok Mitsubishi gyári kiegészítők

TETSZETT
• hibrid hajtáslánc
• vezethetőség
• átlagfogyasztás
NEM TETSZETT
• rázós futómű
• kicsi elektromos hatótáv

ÖSSZEGZÉS
Az Outlanderben már bevált, igaz, nem a legújabb plug-in hibrid hajtással jó irányba indult el a Mitsubishi az Eclipse Cross frissítése során. Olyan szabadidő-autót kínálnak, amely egyre több vevő számára lehet szimpatikus, a csúcsmodellnek ebben az árkategóriában azonban meg kell küzdenie a sikerért.

Mitsubishi Eclipse Cross PHEV
Összlökettérfogat: 2360 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 72 kW (98 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 193 Nm 2500/perc
ELSŐ VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 60 kW (82 LE)
Max. forgatónyomaték: 137 Nm
HÁTSÓ VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 70 kW (95 LE)
Max. forgatónyomaték: 195 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 138 kW (188 LE)
Hossz./szél./mag.: 4545/1805/1685 mm
Tengelytáv: 2670mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1540/1540 mm
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1910/515 kg
Csomagtér: 328-1108 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
Max. sebesség: 162 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 2,0 l/100 km
Tesztfogyasztás (külső töltés nélkül): 7,2 l/100 km
Tesztfogyasztás [külső töltéssel (34 km-es elektromos hatótávval számolva)]: 4,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 22 g/km
A tesztelt verzió alapára: 13 990 000 Ft