Az egység nem csupán változó geometriájú turbófeltöltőt és 16 szelepes hengerfejet kapott, hanem a főtengelyt, a hajtókarokat, a dugattyúkat, az olajpumpát, a szívó- és kipufogócsöveket, továbbá a kipufogógáz-visszahűtő rendszert is átdolgozták. A módosításoknak köszönhetően a motor teljesítménye 115-ről 140 lóerőre emelkedett, míg forgatónyomatéka a korábbi 275 helyett immár 305 Nm. Az erőforrás simább járását többek között annak is köszönhetjük, hogy a közös nyomócsöves befecskendező rendszer munkaütemenként akár hat alkalommal is képes üzemanyagot fecskendezni az égéstérbe, mégpedig az eddigi 1300 helyett 1400 báros nyomással.

Minden rendben

A Multijet erőforrással felvértezett Alfa Romeo 147-es olyan, akár egy jól megkomponált zenemű. Habár a nyitány kissé harmatos, a téma hamar kibontakozik, a tetőpont pedig igazán katartikus lehet – amennyiben a karmester szerepét betöltő pilóta is úgy akarja. A fordulatszámmérő 2000-es jelzésétől ugyanis bődületesen húz az autó, s amíg a mutató el nem éri a piros mezőt, vehemenciája alig csökken. Ráadásul a két fordulatszám-tartomány közötti éles kontraszt sportos karakterrel ruházza fel az autót. A mérnökök a hatfokozatú erőátviteli egység fokozatkiosztását is jól eltalálták. A gázpedálon leadott utasításokra viszonylag gyorsan reagál és lehengerlően agilis az Alfa, például 9,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órás tempóra. A kocsi rugalmassága ugyancsak meggyőző, mindössze 7,9 szekundumra van szüksége ahhoz, hogy ötödik fokozatban 80-ról 120 km/órás sebességre ugorjon. Az utolsó áttételt viszont hosszúra nyújtották, így a fogyasztás akkor is kedvező, ha némileg átlépjük az autópályán előírt sebességhatárt. A hegyi szerpentinekkel sincsen rossz viszonyban az érzéki járgány, hiszen a kormány roppant közvetlen és érzékletes, a fékek harapósak, s kanyarban biztonságosan alulkormányzott az Alfa viselkedése. A 147-es zajszigetelése példás, a dízeles mormogásból vajmi kevés szűrődik az utastérbe, s a motor futáskultúrája sem hagy kívánnivalót maga után. Ellenben régen tapasztaltunk olyat, hogy terhelésváltásra nagyokat bólogat a váltókar.

Többletköltség

A fogyasztás szempontjából valóban gazdaságos az Alfa Romeo 147 1.9 JTD 16V Multijet változat, hiszen a gyári adatok szerint alig éget el több gázolajat, mint a 115 lóerős változat, tesztünk alatt is beérte hétliternyi üzemanyaggal száz kilométerenként. A vételár kérdése már más lapra tartozik: legolcsóbb az 5 690 000 forintért kapható háromajtós, Progression kivitel, amelyikhez a 16 szelepes turbódízel motor választható. Azonos felszereltség esetén ez 330 ezer forinttal drágább a 115 lóerős JTD verziónál, s közel 1,2 millió forinttal haladja meg a 120 lóerős, 1.6 Twin Spark benzinmotoros modell árát. A legjobban felszerelt ötajtós Distinctive változatért már hatmillió forintnál is többet kérnek.