A formás, apró, könnyed és nem utolsósorban olcsó Matiz eleddig elsősorban a hölgyek kedvenceként aratott sikert a világban, így hazánkban is. Aki nyitott szemmel jár-kel az utakon, az naponta legalább egy olyan “férfiasított” kis Daewoo-val is találkozhat, amely több tízezer forintra becsülhető optikai kiegészítővel rendelkezik. Ezen példányok valószínűleg a nemrégiben bevezetett négyhengeres benzinmotorral felszerelt modellváltozat potenciális vevőkörének korábbi lehetőségeit testesítik meg.

(Me)SE autó

De mit is kapna az, aki valóra váltaná az álmát, azaz megvásárolná az emelt tartalmú, SE betűjelzésű koreai apróságot? Tételesen plusz egy hengert, 199 cm3-es lökettérfogatot, 12 lóerőnyi teljesítményt és 18 newtonméternyi forgatónyomatékot a motortérbe, zsebes háttámlájú anyósülést, 60:40 arányban osztható hátsó padot, továbbá első elektromos ablakemelőket a belsőbe, valamint színre fújt lökhárítót és színezett üvegeket kívülre. Mindezek összességében 340 ezer forintos felárat képeznek az ezekben a hetekben 1,7 millió forintos akciós alapárért kínált, 0,8-as bázishoz viszonyítva. Meg kell még jegyezni, hogy légzsák, szervokormány, blokkolásgátló, uram bocsá’ légkondicionáló berendezés még az SE változatokhoz sem jár ingyen, de legalább egytől egyig rendelhetők, akár egységcsomagban is. A Prémium kiegészítő nevet viselő tesztautónk például a blokkolásgátlót leszámítva szériában tartalmazta az iméntieket.

Felpörgetve

Kanyarodjunk vissza azonban a valamivel 2 millió forint felett induló fapados ezreshez! A lényeg ugyanis benne van, nevezetesen a Daewoo saját fejlesztésű, legkisebb nyolcszelepes benzinese, amely a Matizban a csúcsegység szerepét tölti be. Pici mérete ellenére tudása bőven elegendő ahhoz, hogy városban robbanékony, külterületen pedig elegendő erőtartalékú közlekedési eszközt varázsoljon a koreai csöppségből. Igaz, amennyiben a vezetőnek száguldozni támad kedve, a jobb szélső pedált bátran kell nyomnia, egyrészt az erő pörgetésre bújik elő az aggregátból, másrészt a gázadás utáni reakcióidő kissé hosszú. Cserében a motorzaj minden fokozat végéig elviselhető mértékű marad, az átlagfogyasztást pedig szándékosan sem lehet 8 l/100 km fölé tornázni. A szabályosan, nyugodtan közlekedő sofőrök 5-5,5 literrel számolhatnak, no meg azzal, hogy semmilyen forgalmi környezetben nem érheti őket kellemetlen meglepetés, mivel a topmodell minden fontosabb technikai részlete megegyezik a kistestvérrel. Ezért váltójával, irányíthatóságával és fékezhetőségével nincs különösebb baj, s menettulajdonságai is csupán rossz úton kifogásolhatók.