Különösen nehéznek tűnt a Portugál Rali az idei évben. Sok éllovas pilóta nem jutott túl a rali elején, mindjárt a kezdetekor vagy kicsit később elvérzett a csatamezőn. Nem volt ez másként Ott Tanakkal, Jari-Matti Latvalával és Sebastien Ogier-vel sem, akik korán kiestek a versenyből. Később Kris Meeke is csatlakozott hozzájuk egy borzalmas balesettel. A brit pilótát kórházba kellett vinni elővigyázatosságból.

Esapekka Lappi nyerte meg a Power Stage-et, így övé lett az öt bónuszpont. Neuville, Sordo, Suninen és Evans követték őt a célban, s vitték haza helyezéseiknek megfelelően a négy, három, kettő és egy pontot. Neuville győzelmével és a Power Stage-en elért második helyezésével 19 pontos előnyre tett szert Ogier-hez képest az egyéni ponttáblán.
„Okosan mentünk egész hétvégén. Fantasztikus autóm volt, ami nagyszerűen muzsikált és nagyon jól éreztem magam benne. Büszkék lehetünk arra, amit ma itt elértünk. Sok portugál szerelő van a csapatban, így jó nagy ünneplésnek nézünk elébe ma este!” – szögezte le a Hyundai győztes pilótája.

Nem csak Neuville teljesítménye előtt érdemes kalapot emelni, hanem a harmadik helyezett M-Sport pilóta, Teemu Suninen teljesítménye előtt is. A fordos pilóta ugyanis kemény csatát vívott a bronzérmes helyért Lappival és Sordóval és végül győztesen kikerülve szerezte meg eddigi legjobb helyezését. Hozzá kell tenni, Dani Sordo a harmadik helyen is autózott, de később a helyzetét nehezítette, hogy 10 másodperces büntetést kapott, mivel elmozdított két bálát a nyolcadik, utcai, szakaszon. Innen már nehezen tudta összeszedni magát és végül csak ötödik lett.

Mads Östbergé lett a legjobb citroenes helyezés. A norvég pilóta a hatodik helyre vitte célba a franciák autóját, több, mint két perc lemaradással Sordo mögött. Csapattársa, Craig Breen a hetedik lett és gyakorlatilag az utolsó célbaérő az elitkategóriában. Az utolsó három pontszerző helyen már WRC2-es pilóták értek célba, így a kategóriagyőztes Pontus Tidemand nyolcadikként, majd Lukasz Pieniazek és Stephane Lefebvre. Ogier, Latvala és Mikkelsen a Rally2 szabályozás értelmében folytatták a ralit, s kis kárpótlásként még egy-egy szakaszgyőzelem is jutott Ogier és Latvala számára.

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2018. június 7-10. között kerül megrendezésre a Szardínia Rali. 2017-ben a most nagyot eső Ott Tanak ért célba, s akkor ralis pályafutása első győztes trófeáját vihette haza. A Jari-Matti Latvala lett a második, míg a bronzérmes helyen a győzelemre is nagy eséllyel pályázó Thierry Neuville ért célba a Hyundai-jal. Ha folytatja jó formáját, Neuville – a 2016-os Szardínia Rali győztese – lehet a befutó, de ehhez azonban Ogier-nek, korábbi háromszoros Szardínia Rali-győztesnek, is lesz egy-két szava.

2018-as Portugál Rali eredménye
1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 3:49:46,6
2. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta WRC 3:50:26,6
3. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta WRC 3:50:33,9
4. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Yaris WRC 3:50:41,3
5. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:50:47,5
6. Mads Östberg (NOR) Citroën C3 WRC 3:53:20,1
7. Craig Breen (IRL) Citroën C3 WRC 3:55:09,6
8. Pontus Tidemand (SWE) Skoda Fabia 4:03:57,4
9. Lukasz Pieniazek (POL) Skoda Fabia 4:06:03,9
10. Stephane Lefebvre (FRA) Citroën C3 4:06:20,9

A világbajnokság állása a Portugál Rali után
1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 119 pont
2. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 100 pont
3. Ott Tanak (EST) Toyota Racing WRC 72 pont
4. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 60 pont
5. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Racing WRC 55 pont
6. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai WRT 54 pont
7. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 45 pont
8. Kris Meeke (GBR) Citroen WRT 43 pont
8. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 31 pont
10. Craig Breen (IRL) Citroen WRT 26 pont

Gyártók
1. Hyundai WRT 175 pont
2. M-Sport WRT 162 pont
3. Toyota Racing WRC 140 pont
4. Citroen WRT 111 pont