„Nagyszerű eredmény volt, nagy támogatásunk is volt. Egy fickó a sikánból kijövet mindig feltartotta a nagyujját, mutatva, minden oké! Az igazat megvallva, a kormány nem működött, de most már nem számít, mert győztem!” – nyilatkozta lelkesen a dobogón Vettel. A Ferrari sikere a Hungaroringen nagyon jót tesz a Forma-1-es Világbajnokságnak. A két héttel ezelőtti Brit Nagydíjon a Mercedes pilótái értek célba az első két helyen, s ha most hasonló forgatókönyv szerint alakultak volna a dolgok, akkor eléggé elhúzott volna a Merci a Ferraritól. Így viszont nyílt maradt a világbajnokság, s a nyári szünet után ismételt lendülettel állhatnak majd rajthoz a csapatok Spában, a Belga Nagydíjon.

A Ferrari kettős sikere nem volt olyan egyszerű, mint lehetett volna. Vettel a verseny elején nehezen kezelte autóját, de szerencséjére később ez valamelyest megjavult. Első helyét azonban nem csak magának, hanem a mögötte autózó Kimi Raikkönennek is köszönhette, akit csapata arra kért, hogy ne előzze meg a német pilótát, s tartsa fel a Mercedes pilótákat. A frusztrált finn így kénytelen volt beérni a második helyezéssel. Sebastian Vettel továbbra is vezeti az egyéni ponttáblát 14 ponttal. Kimi Raikkönen pedig a „Driver of the Day – Nap Pilótája” díjjal, a rajongók díjával vigasztalódhat. Lewis Hamilton negyedikként ért célba, miután visszaadta Valtteri Bottasnak a korábban a csapattársa által neki adott pozíciót. Hamilton rosszul rajtol, s a negyedik helyen autózott csapattársa mögött, mikor azt az utasítást kapta, hogy előzze meg Bottast, s ha nem sikerül megelőznie a Ferrari pilótákat, akkor majd később adja vissza a helyet Bottasnak. Hamilton így is tett, gyorsan utolérte Raikkönent, de a finn sikeresen maga mögött tartotta, miközben Sebastian Vettel elhúzott az élen.

A Red Bull felejthető hétvégén van túl, pedig Daniel Ricciardo 2014-ben felállhatott nálunk a dobogó legtetejére. Ezúttal nem sok babér termett a magyar pályán az ausztrál pilótának. Összeütközött csapattársával mindjárt a rajt után a második kanyarban, és kiesett. Ricciardo nagyon dühös volt ifjú titán csapattársára, aki a verseny után azt nyilatkozta, hogy nem volt szándékos, amit tett, főleg nem azzal a csapattársával, akivel egyébként nagyon jó a viszonya. A versenybírák mindazonáltal tíz másodperces büntetést mértek a holland pilótára, aki ennek ellenére is ötödik lett a célban.

A McLaren a verseny másik győztes csapata. A magyar pálya a kevésbé erős autóknak is fekszik, emiatt tudvalevő volt, hogy a McLaren jó eredményt érhet el nálunk. A csapat idei legjobb eredményével megelőzte a konstruktőri ponttáblán a Hungaroringen már új csapattulajdonossal megjelenő Saubert. Fernando Alonso hatodik lett, Stoffel Vandoorne pedig a tizedik helyért járó egy ponttal belépett a pontszerzők táborába. Nem csoda, hogy a verseny végén az igen elégedett Alonso boldogan pózolt a felfestett betonra tett székben, ölében egy táblával, „Az F1 kellemes nyaralást kíván felirattal”.

Carlos Sainz lett a hetedik a Toro Rossóval, miközben a Force India duója, Sergio Perez és Esteban Ocon foglalja el a nyolcadik és kilencedik helyet. A csapat tovább növelte előnyét a konstruktőrök között a negyedik helyen. Danyiil Kvjat és Jolyon Palmer alatt már nagyon rezeg a léc, s sajnos semmi maradandót nem alkottak a Hungaroringen sem annak érdekében, hogy helyük a csapatuknál vagy egyáltalán a Forma-1-ben megmaradjon. A 11. és 12. helyen értek célba. Paul di Resta Forma-1-es visszatérése nem sikerült túl jól. Felipe Massa vírusfertőzése miatt a Williams skót tartalékpilótája állt csatasorba, de 10 körrel a verseny vége előtt ki kellett állnia, mivel autójával gondok voltak. Ennek ellenére elégedetten távozott a pályáról.

A Forma-1-es csapatok nyári szünetre mennek a Magyar Nagydíj után, bár az ezúttal egy kicsit később kezdődik el, mivel jövő hét kedden és szerdán szezonközi tesztelésre maradnak a Hungaroringen a csapatok. Ott jelenlegi pilóták és feltörekvő tesztpilóták fognak körözni az autókkal. Rengeteg lengyel rajongó várható Robert Kubica Renault-s tesztelése miatt szerdán. A lengyel utoljára 2010-ben versenyzett a Forma-1-es világbajnokságban, s óriási az érdeklődés azután, hogy mire is képes sérült kezével egy 2017-es autóban.

A Forma-1-es mezőny a Magyar Nagydíj utáni tesztet követően kiveszi éves rendes nyári szabadságát. Legközelebb egy hónap múlva, 2017. augusztus 27.-én a Belga Nagydíjon, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán állnak ismét csatasorba a csapatok.

2017-es Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:39:46.713
2. Kimi Raikkönen Ferrari + 0.908
3. Valtteri Bottas Mercedes + 12.462
4. Lewis Hamilton Mercedes + 12.885
5. Max Verstappen Red Bull + 13.276
6. Fernando Alonso McLaren + 1:11.223
7. Carlos Sainz Toro Rosso + 1 kör
8. Sergio Perez Force India + 1 kör
9. Esteban Ocon Force India + 1 kör
10. Stoffel Vandoorne McLaren + 1 kör
11. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
12. Jolyon Palmer Renault + 1 kör
13. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
14. Lance Stroll Williams + 1 kör
15. Pascal Wehrlein Sauber + 2 kör
16. Marcus Ericsson Sauber + 2 kör
17. Nico Hülkenberg Renault Nem ért célba
18. Paul di Resta Williams Nem ért célba
19. Romain Grosjean Haas Nem ért célba
20. Daniel Ricciardo Red Bull Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után
Pilóták:
1. Sebastian Vettel 202 pont
2. Lewis Hamilton 188 pont
3. Valtteri Bottas 169 pont
4. Daniel Ricciardo 117 pont
5. Kimi Raikkönen 116 pont
6. Max Verstappen 67 pont
7.Sergio Perez 56 pont
8. Esteban Ocon 45 pont
9. Carlos Sainz 35 pont
10. Nico Hülkenberg 26 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 357 pont
2. Ferrari 318 pont
3. Red Bull 184 pont
4. Force India 101 pont
5. Williams 41 pont
6. Toro Rosso 39 pont
7. Haas 29 pont
8. Renault 26 pont
9. McLaren 11 pont
10. Sauber 5 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!