Bár esőt, sőt zivatarokat is jósoltak vasárnapra a nagydíj idejére, végül kellemesen meleg, napos időben zajlott a második Stájer Nagydíj. A Red Bull vélhetően ugyanilyen nyugodt időjárási körülményeket vár a jövő hétvégi Osztrák Nagydíj idejére is, amit, ha ismét pilótája, Max Verstappen nyerne meg, jelentős előnyre tenne szert az egyéni ponttáblán.

“Ez egy nagyon jó eredmény, amit meg kell ismételnünk a jövő héten. Nyilvánvaló most már számunkra, hogy mit csinálhatunk jobban. Nagyon várom a jövő hetet. Nagyon jók a kilátások (a Red Bull számára). Keményen kell hajtanunk továbbra is és biztos vagyok abban, hogy ismét jó munkát végezhetünk” – szögezte le a holland.

Sergio Perez hiába próbálkozott, ezúttal nem tudott felkerülni a dobogóra, csak negyedik lett és a leggyorsabb köridőért járó egy pontot sem tudta elcsípni. Ehhez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy bokszbeállása a szokásosnál hosszabb ideig tartott, ami alatt Valtteri Bottas átvette tőle a harmadik helyet. A Mercedes emellett jól taktikázott és a verseny végén időben hozta ki Lewis Hamiltont friss gumikért, hogy a hétszeres világbajnok még meg tudja futni a leggyorsabb kört.

Lando Norris igaz, már körhátrányában, de ötödikként ért célba ismét. A McLaren pilóta idei teljesítményére egy rossz szavunk sem lehet. A monacói harmadik helyezését követően már három futam óta stabilan az ötödik helyen ér célba a McLaren narancssárga betonszaggatójával. Miközben mindenki George Russellel foglalkozik, addig a 21 éves pilóta nagyon jó formában értékesebbnél értékesebb pontokat hoz csapatának. Daniel Ricciardo versenye nem sikerült olyan jól, mint a múlt hétvégi. Az ausztrál erőfeszítései csak a 13. helyre voltak elegendőek.

A Ferrariknak ezúttal sem ment túl fényesen a versenyzés, bár ezúttal sikerült pontszerző helyen, az első tízben célba érniük. Charles Leclerc lett a rajongók szavazata alapján a “Nap Pilótája”. A monacói fiatal ezzel vigasztalódhat azután, hogy csapattársa, Carlos Sainz mögött ért csak célba a hetedik helyen.

Ketten kiestek: George Russell és Pierre Gasly. Előbbi pontokért hajtott, mikor a 39. körben autójának technikai meghibásodása miatt kiállni kényszerült. A jelenleg nulla pontos Williamsnek pedig nagyon jól jött volna, anyagilag is, egy pontszerző helyezés. Gasly ellenben még a verseny elején akadt össze Charles Leclerc Ferrarijával és ekkor úgy megsérült a francia pilóta autója, hogy nem tudta folytatni a versenyt.

Ezúttal csak Lance Stroll ért célba az első tíz között az Aston Martin pilóták közül. A kanadai pilótát a hétvége során az autójával nagyon elégedett Fernando Alonso és meglepetésre Juki Cunoda követte az első tízben.

Hamarosan véget ér a három futamon át tartó gyilkos menet. A Forma-1-es csapatok számára annyi könnyebbség van, hogy ezúttal nem kell utazniuk, hiszen ugyanitt, ugyanezen a pályán rendezik a jövő hétvégén (2021. július 4.) az Osztrák Nagydíjat.

2021-es Forma-1-es Stájer Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:22:18.925
2. Lewis Hamilton Mercedes + 35.743
3. Valtteri Bottas Mercedes + 46.907
4. Sergio Perez Red Bull + 47.434
5. Lando Norris McLaren + 1 kör
6. Carlos Sainz Ferrari + 1 kör
7. Charles Leclerc Ferrari + 1 kör
8. Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
9. Fernando Alonso Alpine + 1 kör
10. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
11. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
12. Sebastian Vettel Aston Martin + 1 kör
13. Daniel Ricciardo McLaren + 1 kör
14. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
15. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
16. Mick Schumacher Haas + 2 kör
17. Nicholas Latifi Williams + 3 kör
18. Nyikita Mazepin Haas + 3 kör
19. George Russell Williams Nem ért célba
20. Pierre Gasly AlphaTauri Nem ért célba

A világbajnokság állása a Stájer Nagydíj után
Pilóták:
1. Max Verstappen 156 pont
2. Lewis Hamilton 138 pont
3. Sergio Perez 96 pont
4. Lando Norris 86 pont
5. Valtteri Bottas 74 pont
6. Charles Leclerc 58 pont
7. Carlos Sainz 50 pont
8. Pierre Gasly 37 pont
9. Daniel Ricciardo 34 pont
10. Sebastian Vettel 30 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 252 pont
2. Mercedes 212 pont
3. McLaren 120 pont
4. Ferrari 108 pont
5. AlphaTauri 46 pont
6. Aston Martin 44 pont
7. Alpine 31 pont
8. Alfa Romeo 2 pont
9. Williams 0 pont
10. Haas 0 pont