Anglia után Németország is egy fontos állomás a Forma-1-es versenynaptárban. Sok pilóta kerül ki ebből az országból és több istállónak is itt található a főhadiszállása. A Nürburging egy történelmi pálya, s mivel már csak egy németországi futamot rendeznek egy évben, s a helyi kedvenc Sebastian Vettel vezeti a világbajnokságot, ráadásul a Mercedes is egyre jobb (az ominózus pirellis tesztelés óta), tömött lelátók várhatók a hétvégére. Bár a németek nagy Forma-1-es idolja, Michael Schumacher már nem tagja a mezőnynek, mindig emlékeztetni fog rá az „S” betűt formázó 8. és 9.-es kanyar, amelyet Schumacher S-nek hívnak.

Ahogy várható volt a gumis szappanopera tovább folytatódik a Brit Nagydíjat követően. A júliusi fiatal pilóták tesztjét már átminősítették általános gumitesztre, aminek éppen az alkalomra oly nagyon áhítozó fiatal pilóták nem örülhetnek. Állítólag ők is és a jelenlegi pilóták is részt vehetnek a teszten. Utóbbiak azonban csak az abroncsokat tesztelhetik. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a szezonzáró Brazil Nagydíj utánra is tervez egy tesztet a 2014-es abroncsokkal, hogy hasonló szituáció jövőre már nem történhessen meg.

2011-ben rendeztek utoljára futamot a Nürburgringen, s akkor Lewis Hamilton ért célba elsőként. Igazán izgalmasra sikeredett a Német Nagydíj anélkül is, hogy eleredt volna az eső. Az első hely ugyanis folyamatosan cserélődött Hamilton, Alonso és Webber között. Lewis Hamilton nagyszerűen rajtolt és a rajtnál beragadt Mark Webbert kielőzve tört az élre. Igaz sokat kellett küzdenie az első helyért, hiszen mindig más és más vezette a versenyt, a végén azonban győzedelmeskedett a brit pilóta. A címvédő Sebastian Vettel hazai nagydíján csak szenvedett és végül a negyedik helyre kormányozta célba Red Bullját. Bár a Brit Nagydíj utáni napon még a német futam bojkottálása is szóba került a pilóták körében abban az esetben, ha megnyugtató megoldást nem tudnak találni a gumigondokra, azért ezt a többség szeretné elkerülni. A 2005-ös USA Nagydíj a Forma-1 történetének egyik szégyenfoltja volt, senki se szeretné, hogy a 2013-as év is egy ilyen esemény miatt maradjon emlékezetes. A hétvégén az itt szokásos hűvös időjárás várható, 20 fok körülötti hőmérséklettel. Bár gyakran esik a szeszélyes Eifel régióban, ezúttal vasárnapra tiszta napos idő várható.

A verseny és a pálya

Az autó beállítását tekintve ezen a pályán maximális tapadóerő szükséges. Sok az előzési lehetőség, s ez az a pálya, amely igencsak megterhelő mind a pilóta, mind az autó számára. Különös figyelem hárul a felfüggesztés beállítása szempontjából a sikánra, mint előzési lehetőségre is. Sok a lassú kanyar a pályán, amely azt jelenti, hogy a kanyarokból kijövet nagy erővel kell gyorsítani. A pálya alulkormányozottságáról híres, így az edzéseket arra használják majd a csapatok, hogy ezt csökkentsék. A Nürburgring a Forma-1-es versenynaptár egyik legsimább pályájának számít, így a lágyabb keverékű abroncsokat részesítik majd a csapatok előnyben.

A lehetséges eső miatt azonban az esős abroncsokról sem feledkeznek majd el. A 60-körös Európa Nagydíj július 7.-én helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,148 km, a teljes versenytáv 308,623 km. A pályarekordot Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 29,468 másodperc. 2011-ben McLaren-siker született a Nürburgringen. A futamot Lewis Hamilton nyerte meg. A brit pilóta ideje 1:37:30.334 volt. A második helyen Fernando Alonso ért célba, míg a bronzérmes helyen Mark Webber kormányozta célba Red Bullját.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!