“Úgy hiszem, ha egy nagydíjat meg kell nyerni a Ferrarival, hát az az Olasz Nagydíj. Őrült hetünk volt. Első győzelmemet követően (a múlt héten Belgiumban) érkeztem meg, s zsinórban máris a második győzelmemet ünnepelhetem, ami egyszerűen hihetetlen érzés. Nagyon nehéz verseny volt. A Mercedes autói nagyon gyorsak voltak – gyorsabbak nálunk – és nekik két autójuk volt a mi egy autónk ellen. Ennek ellenére nagyon jól menedzseltük a futamot és sikerült behúznunk a győzelmet hazai pályán. – nyilatkozta Leclerc, aki zsinórban szerzett két győzelmével kielőzte csapattársát az egyéni ponttáblán, ahol jelenleg a negyedik helyet foglalja el 13 pontos előnnyel Vettelhez képest.

Változékony időjárás fogadta a hétvégén a Forma-1-es mezőnyt Monzában, s bár elég borongós-esős körülmények között is kellett a pilótáknak hajtani, vasárnap verőfényes napsütésben, tiszta időjárási körülmények között zajlott a verseny. Egy túltaktikázott időmérőt követő versenyen Charles Leclerc indulhatott az élről, s végül be is vitte a célba a Ferrarit az első helyen. A monacói pilótát Lewis Hamilton nagy nyomás alá helyezte a verseny vége felé közeledve, de ő nem hagyta magát. Egy helyen Hamilton hibázott, s a második helyről visszaesett a harmadikra. A mögötte autózó Valtteri Bottas ezáltal megörökölte az ezüstérmes helyet.

Leclerc agresszívan versenyzett, s volt, hogy nem hagyott egy autónyi helyet Hamilton számára, aki emiatt kénytelen volt a fűre hajtani. A 21 éves ferraris pilóta fekete-fehér zászlós fenyítést kapott ennek következtében, ami gyakorlatilag egy sárga lapnak felel meg, vagyis, ha még egyszer hibázik, az büntetést von maga után. Arra azonban már nem került sor.

Sebastian Vettel nem jó emlékekkel távozik a Ferrari hazai pályájáról. A német pilóta kipördült az Ascari kanyarban és mivel ezután veszélyes módon tért vissza a pályára, még egy tíz másodperces stop-go büntetést is összeszedett. Lance Stroll autójával ért össze, aki emiatt letért a pályáról és helyeket vesztett. Ráadásul miközben próbálta autóját visszaterelni a pályára, majdnem Pierre Gasly Torro Rossójával is összekarambolozott. A kanadai ezért egy bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Kimi Raikkönen és Alex Albon is összeszedett később egy-egy büntetést, nem volt kegyelem senkinek sem.

Nem csak Vettelnek nem jött össze ez a verseny az éllovasok közül. Max Verstappen számára sem alakultak jól a dolgok. A rajtrács végéről vágott neki az 53 körös futamnak, éppúgy, ahogy Sergio Perez is. Mindkettejük autójában motorcserét hajtottak ugyanis végre. A két autó összeért, Verstappen első szárnya sérült meg, s emiatt a bokszba kellett hajtania cseréért. Később összeszedte magát és a rajtrács végéről felverekedte magát az első tízbe.

A virtuális biztonsági autós fázist egymás után kétszer is életbe kellett léptetni a verseny során. Először akkor, amikor Carlos Sainz autóján a szerelők által nem megfelelően rögzített jobb első kerék meglazult, s emiatt mindjárt a bokszutca végén le kellett parkolnia McLarenjét. Nem sokkal később ismét, amikor Danyiil Kvjat parkolta le füstölő Toro Rossóját a pálya szélén. A két Renault-pilóta kitűnően szerepelt. Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg a negyedik és ötödik helyre vitte célba a fekete-sárga autóját. Albon büntetés ellenére hatodik lett. A Red Bull pilótáját Perez, Verstappen, Giovinazzi és Norris követi az első tízben.

Az Olasz Nagydíjjal, ahogy megszokhattuk, véget ért az idei Forma-1-es szezon európai része. Két hét múlva (2019. szeptember 22.) már az ázsiai Szingapúrban, esti fényeknél állnak rajthoz a csapatok. Az elmúlt három évben Mercedes-pilóták nyertek Szingapúrban, s a jóslatok szerint ez idén sem várható másként. Két Ferrari-sikert követően minden bizonnyal győzelemre éhesek az Ezüst Nyilak versenyzői.

2019-es Olasz Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Charles Leclerc Ferrari 1:15:26.665
2. Valtteri Bottas Mercedes + 0.835
3. Lewis Hamilton Mercedes + 35.199
4. Daniel Ricciardo Renault + 45.515
5. Nico Hülkenberg Renault + 58.165
6. Alexander Albon Red Bull + 59.315
7. Sergio Perez Racing Point + 1:13.802
8. Max Verstappen Red Bull + 1:14.492
9. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
10. Lando Norris McLaren + 1 kör
11. Pierre Gasly Toro Rosso + 1 kör
12. Lance Stroll Racing Point + 1 kör
13. Sebastian Vettel Ferrari + 1 kör
14. George Russell Williams + 1 kör
15. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
16. Romain Grosjean Haas + 1 kör
17. Robert Kubica Williams + 2 kör
18. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
19. Danyiil Kvjat Toro Rosso Nem ért célba
20. Carlos Sainz McLaren Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az Olasz Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 284 pont
2. Valtteri Bottas 221 pont
3. Max Verstappen 185 pont
4. Charles Leclerc 182 pont
5. Sebastian Vettel 169 pont
6. Pierre Gasly 65 pont
7. Carlos Sainz 58 pont
8. Daniel Ricciardo 34 pont
9. Alex Albon 34 pont
10. Danyiil Kvjat 33 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 505 pont
2. Ferrari 351 pont
3. Red Bull 266 pont
4. McLaren 83 pont
5. Renault 65 pont
6. Toro Rosso 51 pont
7. Racing Point 46 pont
8. Alfa Romeo 34 pont
9. Haas 26 pont
10. Williams 1 pont