„Micsoda fantasztikus hétvége. Nagyszerű, hogy itt nyertem és gratulálok a munkatársaknak és a csapatnak a konstruktőri világbajnoki cím megnyeréséért. Ünnepeljük egy hatalmasat.” – nyilatkozta a dobogón Nico Rosberg. A pole pozícióból rajtoló Rosberg könnyen eljött a startot követően és onnan kezdve senkitől sem zavartatva körözött az élen és ért célba elsőként. Legnagyobb ellenfele Lewis Hamilton nem jól rajtolt, beragadt, sokan kielőzték és az első kör végére a nyolcadik helyen találta magát. Később visszaverekedte magát a harmadik helyre, de ez sem segített azon, hogy Rosberg újabb tíz ponttal növelte világbajnokságbeli előnyét. Négy futam van még hátra és összesen 100 pontot lehet szerezni azalatt, tehát még semmi sincs lefutva a két csapattárs között. A Mercedes számára a legfőbb dolog, hogy ezen a hétvégén végre megvédte világbajnoki címét, zsinórban harmadjára.
https://twitter.com/F1/status/785043640980688897
Hamilton számára ez egy újabb bosszantó hétvége volt. A nyári szünet előtti utolsó futamon, a Német Nagydíjon tudott utoljára nyerni a brit, s azóta, bár állt már dobogón, de nyerni nem tudott. A nyár végén fellobbanó reménye világbajnoki címvédésére elaludni látszik. A második helyen célbaérő Max Verstappennek ellenben fülig ért a szája. Az utóbbi időben megtáltosodó csapattársa, Daniel Ricciardo ért célba előkelőbb helyeken, s ezt még meg is koronázta az ausztrál a malajziai győzelemmel. A fiatal holland kezdhette érezni a nyomást, ami most egy kicsit engedett, s elégtétellel töltheti el, hogy egyedüli Red Bull-pilótaként állt a szuzukai dobogón. Az élen autózó Rosberg és Verstappen dolgát segítette Sergio Perez, bár önhibáján kívül. A mexikói pilóta ugyanis feltartotta a mögötte autózó pilótákat, mígnem a gyorsabban haladók ki nem előzték őt.
Amber-Japan_F1-Rosberg
Hamilton közben csapata kitűnő stratégiájának köszönhetően haladt felfelé a mezőnyben. Először az első bokszbeállása előtt maradt ki tovább a gumijain, s ezáltal két helyet lépett előre, majd Hülkenberg megelőzését követően gyorsan kielőzte Ricciardót is. A 14. körre már a negyedik helyen autózott. Sebastian Vettel volt a következő, aki közte és a dobogós helyezés között állt. A második bokszbeállások alkalmával Hamilton ment be először a bokszba friss gumikért, majd a következő körben erre válaszul Vettel is bement, de a körülmények kedvezőtlen összejátszásának köszönhetően a német jött ki rosszabbul a helyzetből és visszaesett Hamilton mögé. A Ferrari próbálta menteni a menthetőt és Vettel autójára puha gumikat tettek Hamilton kemény abroncsai ellenében. Ez nem jött be és Vettel kezdett lemaradni a Mercedes pilótájától.
amber4
Hamilton ellenben kezdett felzárkózni Verstappenre és mindössze hat körrel a verseny vége előtt már a sarkában volt. A lehetőséggel viszont nem tudott élni, egy előzési kísérlet közben leszaladt a menekülő útra és bár ezzel megelőzte a holland Red Bull-pilótát, a helyet vissza kellett adnia. Annyira leszakadt tőle ezáltal, hogy a második helyezés lehetősége elúszott számára. Lemondó arckifejezéssel vették csapatának szerelői tudomásul, hogy a Mercedes címvédését nem kíséri kettős ezüst nyíl-győzelem. Sebastian Vettel végül kénytelen volt beérni a negyedik helyezéssel. A németet csapattársa, Kimi Raikkönen követi az ötödik helyen, pedig a finn pilótától többet vártunk volna azután, hogy a harmadik helyre kvalifikálta magát az időmérő edzésen. Őt Daniel Ricciardo követi a hatodik helyen, aki láthatóan motorerő problémákkal küszködve versenyzett.
Amber-Japan_F1-dobogo
A Force India-Williams háziversenyt a Force India nyerte és három pontos előnyét tíz pontra növelte a konstruktőrök között. Ezt Perez és Hülkenberg hetedik és nyolcadik helyének köszönheti a csapat. A kilencedik és tizedik helyen ért végül célba a két Williams-pilóta, Felipe Massa és Valtteri Bottas. Ezen a balesettől mentes és a várakozásokkal ellentétben szép időben megrendezett versenyen mindenki célba ért, a tizenkettedik helyezett Jolyon Palmertől kezdve minden pilóta egy kör hátrányban. Eddig szuperlatívuszokban beszélhettünk a McLaren teljesítményéről, amelyet sajnos pont a Honda hazai versenyén nem tehetünk. Fernando Alonso és Jenson Button 16 és 18 helyezése nem méltó dicséretre.

2016-os Japán Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Nico Rosberg Mercedes 1:26:43.333
2. Max Verstappen Red Bull + 4.978
3. Lewis Hamilton Mercedes + 5.776
4. Sebastian Vettel Ferrari + 20.269
5. Kimi Raikkönen Ferrari + 28.370
6. Daniel Ricciardo Red Bull + 33.941
7. Sergio Perez Force India + 57.495
8. Nico Hülkenberg Force India + 59.177
9. Felipe Massa Williams + 1:37.763
10. Valtteri Bottas Williams + 1:38.323
11. Romain Grosjean Haas + 1:39.254
12. Jolyon Palmer Renault + 1 kör
13. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
14. Kevin Magnussen Renault + 1 kör
15. Marcus Ericsson Sauber + 1 kör
16. Fernando Alonso McLaren + 1 kör
17. Carlos Sainz Toro Rosso + 1 kör
18. Jenson Button McLaren + 1 kör
19. Felipe Nasr Sauber + 1 kör
20. Esteban Gutierrez Haas + 1 kör
21. Esteban Ocon Manor + 1 kör
22. Pascal Wehrlein Manor + 1 kör

A Forma-1-es mezőny tagjai ezután a tengerentúlra utaznak egy viszonylag új helyszínre, a két hét múlva (2016. október 23.) megrendezésre kerülő USA Nagydíjra, Austinba. Az első austini futamot 2012-ben Lewis Hamilton nyerte meg és utána még kétszer sikerült neki ez a bravúr (2014, 2015). Nico Rosberg bár nagyon jó formában van, különösen a nyári szünet óta, mégis tarthat ettől a futamtól, s attól, hogy ezúttal Lewis Hamiltonnak áll majd a zászló. Kérdés a brit pilótát mennyire hátráltatja majd autója a győzelem megszerzésében, vagy a frusztrációját legyőzve megszerzi első győzelmét augusztus óta?

A világbajnokság eredménye a Japán Nagydíj után
Pilóták:

1. Nico Rosberg 313 pont
2. Lewis Hamilton 280 pont
3. Daniel Ricciardo 212 pont
4. Kimi Raikkönen 170 pont
5. Max Verstappen 165 pont
6. Sebastian Vettel 165 pont
7. Valtteri Bottas 81 pont
8. Sergio Perez 80 pont
9. Nico Hülkenberg 54 pont
10. Felipe Massa 43 pont

Konstruktőrök:

1. Mercedes 593 pont
2. Red Bull 385 pont
3. Ferrari 335 pont
4. Force India 134 pont
5. Williams 124 pont
6. McLaren 62 pont
7. Toro Rosso 47 pont
8. Haas 28 pont
9. Renault 8 pont
10. Manor 1 pont

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!